Berta Vogel Scharrer 1906. december 1-jén született Johanna Weiss Vogel és Karl Phillip Vogel gyermekeként Münchenben. Korai évei zenével, művészetekkel és kultúrával teltek, kiváló oktatásban részesült, már fiatal lányként kutató biológusnak készült. A Lajos Miksa Egyetemre vették fel, 1930-ban doktorált, disszertációját a méhek táplálkozásának elemzéséről készítette Karl von Frisch etológus közreműködésével.

Választása nem csupán abból a szempontból volt szerencsés, hogy a témavezető professzor jó tanácsadónak bizonyult; itt ismerte meg Ernst Scharrert, ugyancsak Frisch tanítványát, akivel hamarosan partnerekké váltak, mind magánéletükben, mind szakmájukban társakként együttműködve harminc éven keresztül.

Közös életüket a müncheni Pszichológiai Kutatóintézetben kezdték, Berta rövid ideig a spirochaeta baktériumok okozta agyi fertőzéseket tanulmányozta madaraknál és kétéltűeknél, ezt követően tanári oklevelet szerzett, hogy gimnáziumban taníthasson.

1934-ben összeházasodtak, Berta bevétel nélkül dolgozott. Nőként sem elismert tudományos fokozatra, sem jövedelemre nem számíthatott, a hátrányos szabályozás éveken át való kutatást és tanítást sejtetett mindennemű megbecsülés vagy fizetés nélkül.

1928-ban Ernst leírta a neuroszekréció jelenségét, felfedezését a fürge csellék (Phoxinus phoxinus) által igazolta először. Frankfurti tartózkodásuk alatt további organizmusokban igyekeztek kimutatni az „idegmirigysejteket” kettéosztott munkával: a nő a gerinctelen állatokat vizsgálta, míg férje a gerinceseket. 1935 és 1936 között készült el Berta publikációja az Aplysia csiga- és Nereis féregnemzetségben kimutatott neuroszekréciós sejtekről.

Nyaranta a Stazione Zoologicába látogattak, az olaszországi Naples városba, mintákat gyűjtöttek a Földközi-tengerből, és élvezték az odasereglett biológusok társaságát.

1937-re az egyetemi környezet paródiává redukálódott – „Néhány professzor uniformisban jelent meg az előadóteremben” –, olvasható Berta visszaemlékezésében. A Scharrer házaspárt is utolérte az erősödő politikai nyomás, csatlakozniuk kellett volna az NSDA Párthoz, azonban a mozgalom ideológiáját teljes mértékben elutasították. „Eldöntöttük, hogy lehetetlen számunkra ennek a rendszerként a részeként működni a továbbiakban” – jegyezte le Berta.

Az ugródeszkát az emigrációhoz az egy évre szóló Rockefeller-ösztöndíj jelentette Ernst nevére, átverték a hatóságokat, tettetve, hogy később visszatérnek Németországba. 1937-ben Berta és Ernst Scharrer feladták addigi életüket, hátrahagyták barátaikat és többéves kutatásukat, a chicagói egyetemre két bőrönddel és négy-négy dollárral érkeztek – mindössze ennyivel engedték ki őket az országból.

Már menekülés közben elkezdték újjáalapozni kísérletüket, kelet felől közelítették meg az Egyesült Államokat, ezért felhasználva a rövid tartózkodási engedélyt Afrikában, a Fülöp-szigeteken és Japánban, állatokat gyűjtöttek a további munkához. Bertának sikerült egy kis labort bérelnie az USA-ban, némi idő elteltével pénzszűkében muslicákon dolgozott, mígnem egy segítőkész gondnok révén felfedezte az épületben található csótányokat.

1940-től 1946-ig tanársegédként alkalmazták a Western Reserve University szövettani laborjában, Clevelandben – ismét juttatás nélkül. Tanítási időben gyakran éjszakákba nyúlóan dolgoztak férjével saját projektjükön, ám a nyarakat a Woods Hole-i Tengerbiológiai Laboratóriumban töltötték, emellett lovagolni tanultak és angolórákat vettek a vakációkon.

1945-ben mindketten megkapták az amerikai állampolgárságot, 1946-ban Denverbe költöztek, a Coloradói Egyetem munkatársaként Berta újra keresettel nem rendelkező tanársegéddé vált, viszont 1947-ben és 1948-ban anyagi támogatásban részesült a Guggenheim-ösztöndíj és a U.S. Public Health Service által.

1950-ben felkérték egy nemzetközi találkozó szervezésére Párizsban, ekkor illették először tudományos fokozattal. 1955-ben a frissen alapított Albert Einstein College of Medicine foglalkoztatta, szövettan kurzusokat tartott – a nő feleannyi fizetésért dolgozott, mint férje. 1960-ban a Scharrer házaspár összegezte neuroszekréciós kutatását és összehasonlító tanulmányaikat, az anyagból 1963-ban megjelentették a Neuroendokrinológia című kötetet, amely a rohamosan fejlődő, új tudományág egyik legfontosabb alapművét jelentette abban az időben. 1965-ben Miamiba látogattak egy konferenciára, férjét úszás közben elragadta az Atlanti-óceán.

Hazatérése után Berta az elsők között térképezte fel a rovarok idegrendszerének felépítését, majd két évig az Anatómiai Tanszéket vezette a Yeshiva Egyetemen – életében először teljes bérezéssel. 1978 és 1979 között második nőként töltött be elnöki pozíciót az American Association of Anatomistsnál, valamint társszerkesztőként publikált a Cell and Tissue Research és az Advances in Neuroimmunology lapoknál.

1967-ben a National Academy of Sciences és az American Academy of Arts and Sciences, majd 1972-ben a Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina szervezetek tagjává választották.

Számos elismeréssel honorálták munkáját: 1978-ban a Kraepelin Gold-érmet, 1980-ban a Fred C. Koch Awardot, 1982-ben a Henry Gray Awardot, 1983-ban a Schleiden-érmet, illetve a National Medal of Science-t vehette át. 1994-ben szülőföldje, a bajor tartomány is kifejezte tiszteletét.

1995. július 28-án bekövetkezett haláláig folytatta kutatásait, 88 éves koráig a tudományos élet aktív részt vevője maradt.