Magyarországon a kiegyezést követően megindult modernizációs folyamattal együtt megkezdődött a társadalmi önszerveződés kiakakulása is. A millennium idejére - az egyesületek virágkorában - csak nőegyesületből már 800-at jegyeztek be. Túlnyomó többségük jótékonykodással foglalkozott. Ilyen volt a legrégebben alapított, 1817-től fennálló Budai Jótékony Nőegylet, amelynek fő tevékenységei: szegény nők foglalkoztatása, betegápolás, szegény gyermekek taníttatása és élelmiszer-elosztás, de a nőegylet házában működött Brunszvik Teréz első óvodája is. 

Új szempont a nőegyesületek történetében akkor merült fel, amikor lehetővé vált a nők számára, hogy szellemi pályákon is dolgozzanak mint tanítónők, tisztviselőnők. A tanítónők és nevelőnők érdekképviseletét látta el az 1885-ben alapított Mária Dorothea Egyesület: a nemzeti nőnevelés fejlesztésében és a tanítónők anyagi és társadalmi helyzetének javításában vállalt szerepet.

Újabb nagy jelentőségű fejlemény volt a nők egyetemre bocsátásának engedélyezése 1895-ben. A mind több magasan képzett nő megjelenése fordulatot jelentett a női emancipáció történetében. Ők voltak azok, akik kellő felkészültséggel bírtak ahhoz, hogy célul tűzzék ki "a magyar nő egyenjogúsítását minden téren." Az 1896-ban alakult Nőtisztviselők Országos Egyesülete tagjai néhány év múlva, 1904-ben újabb egyesületet hoztak létre: a Feministák Egyesületét.

Mivel az iparosodás igényt tartott a női (sőt, a gyermek) munkára, valamint a felsőbb rétegek leányainak szakképzettségére is, nők nagy tömegei mindenképpen kikerültek az otthon falai közül, ám ezzel párhuzamosan nem következett be a munkájuk azonos bérezése, s nem részesedtek a politikai hatalomból sem. A nők a jog, a közélet, a családi viszonyok számos területén alávetett helyzetben voltak. E méltánytalanságot felismerve a korai feministák hozzáláttak a változtatás módjainak kidolgozásához. Legfontosabbnak a nők/leányok oktatásának kiszélesítését, minél több pályára való bejutását és a politikai részvétel lehetőségének elérését tartották. E célok érdekében először is meg kellett változtatni a társadalomban addig kialakult nőkről szóló vélekedéseket, amelyek a nő csekély testi és szellemi képességét, erkölcsi érzéke hiányát, másodrendűségét hirdették.

A Feministák Egyesülete a magyar hagyományokra támaszkodva, a reformkorban megkezdődött, a nők oktatására, művelődésére irányuló törekvésekhez kapcsolódva lépett fel. Kiemelt célja a választójog megszerzése volt, de tevékenysége kiterjedt az állásközvetítéstől a nyelvtanításon át a cselédtörvények felülvizsgálatáig minden olyan témára, amely a nők helyzetével összefüggött. Fővárosi és vidéki előadásokon és folyóiratuk, A Nő és a Társadalom (később: A Nő) hasábjain fejtették ki a véleményüket a feminizmus elméleti kérdéseiről, a nőmozgalomról, a nők képzéséről, a női munkáról, a gyermeknevelésről, vagy éppen nemzetközi konferenciákról. Tagjaik között arisztokraták, polgárok, kistisztviselők és földműves asszonyok egyaránt voltak. Az anyaság megbecsülésére, a női jogokra vagy a házasságra vonatkozó kérdésfeltevéseik, valamint a rájuk adott válaszaik mind megfogalmazásukban, mind tartalmukban a problémákat lényegüknél ragadták meg. 

A feministák meggyőző érvelésükkel, felkészültségükkel, világos gondolkodásukkal támogatók sokaságát nyerték meg a politikusok és a szellemi élet kiválóságai köréből. Közéjük tartozott Márkus Dezső (1862-1912, jogtudós, kúriai bíró, a Corpus Juris Hungarici szerkesztője), a Feministák Egyesületének számos férfitagjának egyike később a Férfiliga a Nők Választójogáért Egyesület tagja. Alábbi írásának részletéből kitűnik, milyen komoly volt ez a támogatás:

"Ha feminizmus alatt azt a törekvést értjük, hogy a nő az állami, a társadalmi, a gazdasági és kulturális élet minden területén egyenlő kötelességekkel és egyenlő jogokkal csak úgy érvényesülhessen, mint a férfi és hogy egyben megszünjenek mindazok a korlátozások, amelyeket távolról sem a természet, hanem egyesegyedül a férfiak teremtette jogrend és szokás állítottak az érvényesülés elé, akkor lehetetlen ebből a törekvésből kisebb vagy nagyobb hányadot lealkudni és a megmaradó részt a feminizmus nevével földíszíteni. (...) a mérsékelt feminizmus kiválogat magának egyeseket az igazi feminizmus követeléseiből és könyörög a férfiaknak, hogy azokat valósítsák meg, nem mint a nőnek természetes emberi jogát, hanem mint kegyes engedményeket. Minden egyéb tekintetben pedig továbbra is megnyugszik abban, hogy a jogegyenlőségnek az alkotmányba foglalása ellenére,,, mégiscsak a férfiak 'jogegyenlőbbek' maradjanak és hogy a nők továbbra is úgy tekintsenek föl az összes férfiakra, mint az emberiség született arisztokratáira, akiket csak hódolat illet meg s nem bírálat."  (Márkus Dezső: "Radikális vagy mérsékelt feminizmus?" In A Nő és a Társadalom 1909. nov. 1. 3. évf. 11. sz) 

A századfordulós magyarországi feminizmus gyökeresen új elemzéssel vizsgálta meg a nemek kapcsolatát, a nők társadalmi helyzetét. Eredményei közvetlenül kapcsolhatók a társadalomtudományok mai, legújabb vonulatához. Ahhoz a vonulathoz, amelynek hatására napjaink tudománya integrálta a modern feminizmus módszertani és elvi megközelítéseit, s így a gender (társadalmi nem) szempontot ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni egyetlen tanulmány megírásánál sem. Ezért fontos tudni arról, hogy létezik olyan hazai tájon született hagyomány, amely saját korának legjobb színvonalán fejtette ki nézeteit a társadalmi igazságosságról, az őszintébb kapcsolatok szükségességéről a lány-fiú, nő-férfi, gyermek-szülő, az állam polgára és vezetői között. 

A magyarországi nőkérdés összes további fejleménye levezethető abból, ahogyan az egyes korszakokban a századfordulós feminizmusról gondolkodtak:

1. az elfogadás és korrekt vita - századfordulós évek
2. a háttérbe szorítás ------------- a két világháború közöttt
3. a teljes eltagadás --------------- a "fordulat éve" (1948) után
4. értékeinek újrafelfedezése----a rendszerváltás után

Mindegyik korszak felfogásának megvan a történelmi indítóoka és mindegyik időszak teremtett a maga gondolatkörén belül értékes, maradandó műveket, valamint kimunkálta a korának tapasztalataiból leszűrt nézetrendszereket, nem is tanulságul az utókor számára.

Elekes Irén Borbála "Mindent a nőkről" c. magyar nőtörténeti rádióműsorának kapcsolódó adása: beszélgetés Acsády Judit szociológussal: