Nők a hazai felsőoktatásban
I. Nőirodalom és nőkép a 19. század második felében és a 20. század elején
„[A nő] teremtő géniusz híjával az emberiség irányadó szellemei közé nem emelkedhetik. Ő mindig csak szenvedő, sohasem a beható elemet képviseli (…) nem valami konvencionális megállapodás, de nemi viszonyai okozzák, hogy a nő a család alkotója, a házi kör összetartója.”
Szükségesnek tartotta véleményezni a nőíróság kérdését Petőfi, Jókai és Erdélyi János is. Gyulai Pál „a családi kör egyszerű viszonyait” és „a szív gyöngéd titkait” tartotta nőhöz illő témának, a lírában „pár gyöngédebb húr” megszólaltatását, valamint az útirajz, a „tárcai csevegés”, a fiatal leánykákhoz szóló mesék és beszélykék, valamint a női és a családi lét témáját taglaló, közhasznú cikkek műfaját ajánlotta.
„Mi az oka annak, hogy a nők [a művészetben] nem tudtak a férfi-klasszikusok magaslatára emelkedni, jóllehet e téren semmi sem korlátozta őket? A művészi tevékenység legfőbb rugója az érzelem; azonban ez önmagában nem elegendő. Ehhez az a törekvés is szükséges, hogy az érzelem magát külsőleg objektiválni akarja (…) A nők ezen kettős működés közül a másodikra a férfiakénál jóval nagyobb emocionalitásuk miatt kevésbé képesek. Énjük szubjektív állapotai, az érzelmek annyira igénybe veszik tudatuk energiáit, (…) hogy az objektivációra, a valósággá alakításra már nincs hajlandóságuk”
„én érzésem szerint ezzel a regénnyel ő eddigi írói útjának a csúcsára ért s egyszersmind olyan magaslatra, ahova asszonyíró nálunk még soha”.
II. 1. Nők a felsőoktatásban hallgatóként
A XIX. század elején tehát – amellett, hogy az irodalomban is egyre nagyobb számban bukkantak fel – megnyílt az út a nők számára a felsőoktatásban is. Az 1895. évi miniszteri rendelet alapján a bölcsészeti és az orvostudományi karokon, illetve a gyógyszerész szakon folytathattak a nők tanulmányokat. Számuk eleinte alacsony volt, csak 1910-től, majd különösen az első világháború idején növekedett gyorsabb ütemben.
Az intézkedést másfél évtized késéssel hozták, összehasonlítva a világ sok más országával (Zürich 1864-től, London 1878-tól, Párizs 1888-tól). A korszak kulturális és oktatási kérdéseinek szabályozására hazánkban az osztrák fejlődés mindig jelentős hatással volt. A Monarchia osztrák részben két évvel később engedélyezték a nők egyetemi tanulmányait, mint Magyarországon. A kérdés először az 1830-as években vetődött fel, mint a nők általános oktatásának része.
Karacsné Takács Éva írt cikket a Tudományos Gyűjtemény című lapban,
”hogy a lányok a divaton kívül más iránt is érdeklődjenek taníttassék leányaitoknak – úgymond a tudományból annyi, hogy maguk tudjanak gondolkozni, maguk ítélni tetteik jó vagy rossz voltáról”.
Szerinte a nők számára is biztosítani kellene a tanulás lehetőségét. Az, hogy egy nő cikket írt egy tudományos folyóiratban, felháborodást váltott ki.
A tízes években tehát jelentősen emelkedett a nők létszáma az egyetemeken, és tovább erősödtek azok a törekvések, amelyek a nők számára hozzáférhető tanulmányok kiterjesztését szorgalmazták. A polgári demokratikus forradalom alatt döntő jelentőségű lépésre került sor: az 1918. december 3-án kiadott rendelet (206626/1918.) lehetővé tette, hogy
„nők ugyanazok mellett a feltételek mellett, mint a férfiak az egyetemek világi karaira, a műegyetemre és a jogakadémiákra beiratkozhassanak … és miután tanulmányaikat az érvényben levő szabályok szerint befejezték és a képesítő vizsgálatokat letették, részükre képesítő oklevél kiadassék”.
II. 2. Nők a felsőoktatásban tanárként
Az első kísérlet arra, hogy nő egyetemi magántanár legyen, 1919-re nyúlik vissza, amikor dr. Götz Irénnek kellett volna a kémia tárgykörén belül előadásokat tartania az egyetemen. Götz Irén fizikát, matematikát, kémiát és filozófiát hallgatott a Budapesti Tudományegyetemen, ahol 1909-ben avatták doktorrá. Ezután alkalma volt Madame Curie laboratóriumában, Párizsban posztgraduális tanulmányokat folytatnia, 1911-1912-ben, ahol a rádium b-sugárzásával foglalkozott. Saját politikai nézetei és Közép-Európa politikai történelme miatt életében hosszabb időt töltött öt európai országban. (Tresó – Bárány) Madame Curie laboratóriumában töltött időszaka eredményeként Götz Irén példa lehetett volna az eredményes recepcióra, erre azonban nem került sor. El kellett hagynia az országot és követnie kellett férjét a Szovjetunióba.
II. 3. A Tanácsköztársaság által hozott fordulat
Visszatérve a nőkérdéshez, a jogaikért való harcokhoz, Magyarországon a Tanácsköztársaság sajátos terepet biztosított a női emancipációs törekvések megfogalmazáshoz. Azok a nők, akik a forradalom eszméivel rokonszenveztek, sokszor öltözködésükkel illetve a viselkedésükkel is nyomatékosan hangsúlyozni akarták, hogy ők is egyenjogúak a férfiakkal: cigarettáztak, nem volt ritka, hogy rövid hajat viseltek, valamint átvették a férfiak privilégiumába tartozó magatartásformákat. A változások azonban közel sem voltak hosszú életűek. A Tanácsköztársaság, az első világháború és Trianon után a konzervativizmus időszaka köszöntött be Magyarországon, ez pedig stigmatizálta a közgondolkodást és természetesen ezen belül a nőmozgalmakat és a nők által kivívni vágyott célokat is.
„Mindaddig, amíg a háború folytán a nőhallgatók javára történt tömeges eltolódások ki nem egyenlítődnek, újabb nőhallgatók az orvosi karra egyáltalán ne vétessenek fel, azontúl pedig csak azok, akik a 22 éves korukat már betöltötték.”
II. 4. Felsőfokú végzettséggel rendelkező nők a munkaerőpiacon
III. Összegzés
Arany János, A nőírókról = Uő. Válogatott művei, III. kötet, Szépirodalmi, Budapest, 1975.
Gyáni Gábor – Kövér György, Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris, Budapest, 2001.
Gyulai Pál, Írónőink = Uő. Kritikai dolgozatok, Franklin, Budapest, 1910.
Gyulai Pál, Írónőink, idézi: Fábri Anna, „A szép tiltott táj felé”. A magyar írónők története a két századforduló között (1795-1905), Kortárs, 1996.
Horváth Györgyi, Női irodalom a magyar századelőn. A női irodalom szerepe Kaffka Margit Színek és évek című regényének kritikai megítélésében, Sárkányfű, 1999/4.
Kornis Gyula, Nők az egyetemen, Napkelet, 1925.
Ladányi Andor, Klebelsberg felsőoktatási politikája, Argumentum, Budapest, 2000.
Madách Imre, A nőről, különösen aesthetikai szempontból = Uő. Összes művei, Révai, Budapest, 1942.
Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Nyugat, 1912/3. szám
Pukánszky Béla, A nőnevelés évezredei, Gondolat, Budapest, 2006.
Tresó Tamásné – Bárány Ildikó, A női műszaki értelmiség múltja és jelene, a kutatás perspektívái a nők körében, www.sze.hu/etk/_.../Net/eloadas_treso_tamasne_barany_ildiko.doc
Zsadányi Edit, Írónők a századfordulón = A magyar irodalom története 1800-tól 1919-ig, szerk.: Szegedy-Maszák Mihály – Veres András, Budapest, Gondolat, 2007.
Válogatott tematikus bibliográfia a nőnevelés tárgyköréből:
Brunszvik Teréz, Nőképzés és nőnevelés. In: Orosz Lajos: A magyar nőnevelés úttörői. Tankönyvkiadó, Budapest, 1962.
Czachesz Erzsébet – Lesznyák Márta, Lányok és nők a kötelező olvasmányokban, tankönyvekben. Educatio, 3. szám. Ősz. 1996.
Estók Éva, A jó (értelmiségi) anya. In: Palasik Mária – Sipos Balázs (szerk.): Házastárs? Munkatárs? Vetélytárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Budapest, Napvilág, 2005.
Fábri Anna (szerk.): A nő és hivatása. Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből 1777-1865. Kortárs Kiadó, Budapest, 1999.
Hegedűs Judit, Tanítónői karriertörténetek a dualizmus korában. Iskolakultúra, 3. szám, 2003.
Karády Viktor – Valter Csilla, Egy országos vonzáskörű szegedi főiskola – A polgári iskolai tanárképző diplomásai (1928-1950). Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 1990.
Kerékgyártó Elek, Leányaink neveléséről és oktatásáról. Magyar Pedagógia, 1895.
Kéri Katalin, Kmety képviselő úr és a „női szörnyetegek”. Egy 1907-es parlamenti felszólalás sajtóvisszhangja. Iskolakultúra, 3. szám, 1996.
Kéri Katalin, A nő helyzete Magyarországon az 1950-es évek első felében. Konferencia előadás, Dunaújváros. URL: http://kerikata.hu
Kéri Katalin, Nőkép és leánynevelés az 1960-as évek Magyarországán – a tantervek tükrében. Acta Paedagogica, 4. szám, 14-21. URL: http://kerikata.hu
Kéri Katalin: Hölgyek napernyővel. Nők a dualizmus-kori Magyarországon 1867-1914. Pannónia Könyvek, Pécs, 2008.
Kissné Novák Éva, Nők felsőfokon. In: Palasik Mária – Sipos Balázs (szerk., 2005): Házastárs? Munkatárs? Vetélytárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Budapest, Napvilág, 2008.
Koncz Katalin, Női karrierjellemzők: esélyek és korlátok a női életpályán. In: Palasik Mária – Sipos Balázs (szerk., 2005): Házastárs? Munkatárs? Vetélytárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Budapest, Napvilág, 2005.
Müller Ildikó, Nőhallgatók a Budapesti Tudományegyetemen (1896-1918). Magyar Felsőoktatás, 7. szám. URL: http://www.ph.hu/ph/mf/23.07/index.html
Nagy Péter Tibor, A középfokú nőoktatás huszadik századi történetéhez. Iskolakultúra, 3. szám, 2003.
Nagyné Szegvári Katalin – Ladányi Andor, Nők az egyetemeken. Felsőoktatástörténeti Kiadványok 4. Budapest, 1976.
Schadt Mária, „Feltörekvő dolgozó nő”. Nők az ötvenes években. Pannónia Könyvek, Pécs, 2002.
Schadt Mária, A „házi tücsöktől” a dolgozó nőig. In: Palasik Mária – Sipos Balázs (szerk., 2005): Házastárs? Munkatárs? Vetélytárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Budapest, Napvilág, 2005.
Sipos Balázs, „Asszonyfejjel férficélokért…” Olvasatok és ábrázolások egy újkonzervatív korszakról. In: Palasik Mária – Sipos Balázs (szerk., 2005): Házastárs? Munkatárs? Vetélytárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Budapest, Napvilág, 2005.
Szegedy-Maszák Aladárné – Stumpf Károlyné, A magyar úriasszony otthona. Az otthon kultúrája. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége kiadása, Budapest, 1934.
Utrio, Kaari, Éva lányai. Az európai nő története. Corvina, Budapest, 1989.
