Kosáryné Réz Lola (1892–1984) író, költő

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam

Kosáryné Réz Lola (1892–1984) író, költő

december 16, 2012 - 13:56
A méltatlanul elfeledett, újraolvasásra érdemes, századfordulón élt írónők sorába tartozik Kosáryné Réz Lola, többek között az Asszonybeszéd tetralógia írója.

Kosáryné, leánykori nevén Réz Eleonóra, Selmecbányán született 1892. december 7-én, Réz Géza főiskolai tanár legidősebb életben maradt gyermekeként. Szülővárosában járt gimnáziumba, ahol hamar feltűnt éles eszével, tudásszomjával és jó emlékezőtehetségével, csodagyerekszámba ment.

Már kislánykorában húgával szépirodalmi lapot szerkesztett, aminek Kongó volt a címe – a lap nevét arról a villatelepről kapta, ahol szüleivel akkoriban laktak –, hatvan példányban meg is jelentették, a bevételből pedig egy segélyeztek. Családjában és környezetében sokoldalúan művelt emberekkel találkozott, és amint az első regényéből is kiderül, nagy hatással volt rá a régi bányaváros, a kisvárosi zárt társadalom légköre. Hamar megtanult több idegen nyelvet, ezeken folyamatosan olvasott is.

Nyisd ki az ajtót, állj a küszöbre, / Két kezed szorítsad ökölbe, / S nézz a viharba hallgatagon…

Felsőbb tanulmányait Budapesten, majd szülővárosában végezte, ahol néhány évvel később, 1914-ben maga is tanítani kezdett.  1912-ben férjhez ment Kosáry János zenetanárhoz. 1913-ban megszületett fia, Domokos, 1917-ben pedig lánya, Judit. 

Az első világháború után családjával együtt menekülnie kellett Selmecbányáról, mert nem voltak hajlandók az új hatalomra, az 1919-ben megalakult Csehszlovákiára felesküdni. Budapesten telepedett meg, ott élt egészen haláláig. 

Első versét ötévesen írta, és még tizennégy sem volt, mikor elküldött néhányat lírai munkáiból az Ország-Világhoz, Schöpflin Aladár szerkesztői üzenetében azonban megpróbálta eltántorítani őt az írástól:

Nagyságos asszonyom, maradjon a főzőkanálnál.

Az írónő azonban nem tette le a tollat. Első írásaival a tízes évek elején jelentkezett, attól kezdve rendszeresen publikált verseket és novellákat különböző lapokban. Négy évvel Schöpflin tanácsa után megnyerte a Világ című polgári-radikális lap tárcanovella-pályázatát, a háború alatt pedig Csép Leó álnéven írt János című verses regényével a Kisfaludy-Társaság egyik pályázatát is. 1918-ban megnyerte az Athenaeum regénypályázatának 15 000 koronás díját a Filoména című regényével, mely meleg szívvel, megértéssel mondja el egy kis parasztcseléd történetét. Számos regényt írt és nagyon sok elbeszélést a Nyugatba, Új Időkbe, több napilapba. Műveinek fő vonzereje a lágyság, finom, meleg érzékenység és a felvidéki, főleg a selmecbányai hangulatok kedves ábrázolása. Mint ifjúsági író is kedvelt volt.

Pályáját költőként kezdte, háborúellenes verseket publikált különböző felvidéki lapokban. Később az Új Idők munkatársaként dolgozott, majd a Magyar Lányok című lapot szerkesztette. Könyvei rendkívül népszerűek voltak. 1921 és 1944 között 38 ifjúsági regénye jelent meg – 1943-ban ő maga úgy nyilatkozott egy interjúban, hogy „vagy negyven [kötete jelent meg] az ifjúsági regényekkel együtt”  –, közülük néhány – elsősorban a Tibi-történetek – több kiadást is megért.

Németből, franciából, angolból fordított regényeket. Lefordította többek között Pearl Buck Az Édes anyaföld, illetve Margaret Mitchell Elfújta a szél című regényét. Művei 1989-től, valamint a Polisz-Kráter Kiadónál 2011-től új kiadásokban jelennek meg. Századik születésnapja alkalmából a Magyar Írószövetség Kosáryné Réz Lola sírjánál a Farkasréti temetőben koszorúzási ünnepséget tartott, 1992. december 7-én.

Fő művei a Filoména, Álom, Ulrik inas, Pityu, A pápaszem, A vén diák, Péter, Porszem a napsugárban, Koldusok, Egy hordó bor, Selmeci diákok, Lelkek és arcok, A föld ködében, Aranykapu,  Asszonybeszéd, Morzsáék, Perceg a szú, Vaskalitka, valamint a Por és hamu.

Kortársai nagy írókéval vetették össze tehetségét, elismerték és dicsérték munkásságát. Sőtér István szerint Kosáryné Gárdonyihoz áll legközelebb, „az ő sugallatára fordul a történelemhez, ugyanaz a hajlamuk a bensőséges, az érzelmek és a meghatottság iránt.” Néhol viszont „Kosáryné Réz Lola történeteinek bája, kedvessége elüt a Gárdonyi-művek hangulatától: nőiesebb, hajlékonyabb, hamarabb hajlamos egy rokonszenves elérzékenyülésre.”

Kerényi Károlyné így emlékezett meg róla Filoména című regénye kapcsán:

egy szerencsétlen, felvidéki cselédlány életének történetét írta meg, megelőzve Kosztolányit és Móriczot mind a témaválasztásban, mind a társadalomkritikában.

Szili Leontin Füst Milán bírálatát idézte nekrológjában: „Füst Milán 1922-ben írott kritikáját olvasom a Nyugat >>FigyelőEgyik gyönyörű motívum a másik után ragadtat el – írja, bár ellenvetései is vannak, ezeket azonban főként annak tulajdonítja, hogy oly bonyolult és nehéz témához nyúlt, amilyenhez csak nagyon kevesen mernének hozzányúlni. De eredeti nagy tehetsége kezdeti hibái ellenére is leköt, nemegyszer csodálatra indít. Gyengéd, meleg, kíméletes, olvasóját el akarja ringatni, fel akarja oldozni, és ezt nálam elérte, mert elfeledtetett minden egyebet – egy éjszakán át csak Ulrik inas sorsával tudtam foglalkozni.<< (…) Kevés írónő indulhatott ekkora elismeréssel.”

Nem tervezett házasságot, munkájának élt, maga írta, hogy kerülte a szerelmet:

Én szigorúan és kitartóan kerültem a romantikát, és a szerelmet se kívántam, én nem akartam szerelmes lány lenni, és léhaságnak tartottam minden álmodozást. Vas Gereben és Arany János voltak a magyar könyveim, és titokban Nietzsche és még nagyobb titokban Schopenhauer és a nagy eposzok, a Kalevala.

Úgy tűnik, mintha Kosáryné ezzel a kijelentésével is védené megszületendő művét. Tudatában volt annak, hogy a családi idill veszélyezteti az esetleges műalkotást, hiszen az ő szemében a szerelem csapda.

Kosáryné Réz Lola megnyilatkozását a férfinépről Komáromi Gabriella is idézi könyvében:

És nincs rosszabb a kis zsarnokoknál, akik a hivatalban hajlonganak a főnökök előtt, de otthon nagyobb urak Hitlernél és Mussolininél.

Szabó Magda is papírra vetette megemlékezésében, hogy Kosáryné Réz Lola

sokat dolgozott, komolyan, becsülettel, sokfélét. (…) Nem kívánta a szerelmet, maga mondja, de mikor elérte, azt is tökéletesen vállalta, napi három helyszínű piruettjeit munkahelyen, otthonban, az alkotás íróasztalánál.

Szabó Magda tárta az olvasók elé Kosáryné megpróbáltatásait is:

életében háromféle össztűz szórását állta ki, meg kellett ismerkednie a hagyományos nőíró-értékeléssel, amely a nálunk szokatlanul nagy fáziseltolódással bekövetkezett polgárosodás és a török uralomtól kapott negatív örökség következménye, meg a másik világháború utáni kancsi optikával, mely az irodalom számos, már életében klasszikusnak minősülő alkotó táborában kiakolbólította a rendszernek megfelelő írók közül. (…) Megkapta címkéjét: úri dilettáns, amolyan literary lady, jó képességekkel, könnyű útra csábító ügyes tollal.

Bármilyen tehetséges is volt Kosáryné Réz Lola, házasságkötése után taposómalomba kényszerült, feladta családjáért a becsvágyát, hiszen élniük kellett és nem válogathatott a munkákban, a kiadók követeléseihez kellett igazítania az írásait. Ezen kívül éjszakákat virrasztott át a rosszul fizetett fordítások felett is. A későbbi generációk pedig, mint „anyáink leánykorának kedves írónője” -ként ismerték meg nevét. Kosárynét besorolták a lányregények művelői közé és a Cilike szerzőjéhez, Tutsek Annához hasonlították. Komáromi Gabriella is a „lányregények mesterei”  közé sorolja a Filoména írónőjét.

Sokat írt a fiatalságnak, s hiába volt az ő műveiben realitás és fékező kézzel visszafogott érzelem, az ifjúsági irodalomba beférkőzött kártékonyok és tehetségtelen, csak pénzért ágaskodó amatőrök rontottak hírnevén.

Kosáryné Réz Lola ezzel menthetetlenül az úgynevezett hátsó polcra került: „A nemzedékek – írja Komáromi – egyszer csak józan megfontolásból, óvatosságból nem adták át olvasmányaikat egymásnak. Márpedig a >>hátsó polc pöttyös<< könyvén.”

Kosáryné humanista állásfoglalása – írja Kádár Judit  –, személyes érintettsége, veszteségei ellenére is a megbékélést képviselő nézetei eltértek „az elrablott országrészeink visszafoglalására”  irányuló hivatalos politikáétól (nem véletlen, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok elmérgesedésekor, a trianoni döntést követően írt Álom című munkájának hősnője is egy szlovák cseléd magyarul nem tudó, törvénytelen fiát fogadja örökbe). Progresszív gondolkodását mégsem írták javára a második világháború utáni irodalomtörténészek, mivel a trianoni béke tabunak számított, nem lehetett írni róla, és a tehetséges írónő háttérbe szorításának fő oka pedig éppen ez lehetett, hogy regionális írásművészete egy tiltott földrajzi területhez kapcsolódott. A róla való hallgatáshoz pedig még inkább jó ürügyet szolgálhatott, hogy számos, a szórakoztató irodalomhoz sorolt regényt fordított le, többek közt a már említett Elfújta a szél című angol művet és az első női irodalmi Nobel-díjas Pearl Buck regényeit. E könyveket pedig a női szerzők iránt táplált előítéletek miatt, a hazai irodalomkritika eleve gyanúval övezte.

Kosáryné kívül rekedt a kánonon, nevét elfeledtük, régi, jó íróink újrafelfedezése során róla és értékes műveiről megfeledkeztünk, még arra sem lettünk figyelmesek, hogy hosszú ideig élt köztünk. Márton László is így ír róla : „Emlékszem, mennyire meglepett a halálhíre tizenhat évvel ezelőtt: hogy tehát csak most halt meg, vagyis mindeddig itt volt közöttünk."

„Úgy érzem ismét elkéstünk valamivel” – írja Kerényi Károlyné megemlékezésében. Legutolsó interjújában, amit egy rádióriporternek adott, így nyilatkozott Kosáryné:

Most már késő. Sok mindent tudtam volna mondani, de nem kérdeztek.

Tanulságos ez a két mondat, hiszen lehetőséget ad nekünk, utat mutat számunkra, „hát akkor kérdezzünk. Az író nem egy elporladt test, az író az életmű. Az megvan, ha kérdezzük, felelni fog”  – zárja emlékezését a Magyar Nemzetben Szabó Magda.


Elekes Irén Borbála "Mindent a nőkről" c. magyar nőtörténeti rádióműsorának kapcsolódó adása: beszélgetés Turcsány Péterrel, a Kráter Kiadó vezetőjével és Kádár Judit irodalomtörténésszel:

 

 

 

 

Bohuniczky Szefi író (1894–1969)

április 12, 2017 - 01:37

Nagypécselyen született, iskoláit Veszprémben végezte. Első írásai a Nyugatban jelentek meg 1926-ban. A kritikusok és kortárs írók - Schöpflin Aladár, Osvát Ernő, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Illés Endre – elismerően nyilatkoztak róla, a Nyugat befogadta. Novellái és regényei az olvasók között is népszerűek voltak. 1938-ban és 1942-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki.  

Néhány munkája:

Somló Sári szobrász, író, költő (1886–1970) 

március 02, 2017 - 00:31

Aradon született színészcsaládból, 1893-ban költöztek Budapestre. Az Iparművészeti iskolába járt, ahol végzés után 1912-ben tanársegéd lett. 1908-ban a párizsi Exposition des Arts Décoratifs kiállításon Filozófia című szobra nagydíjat kapott. Portrékat, kisplasztikákat és síremlékeket  készített, többek között Vajda Jánosét és Tartsay Vilmosét. Katona József mellszobra ma a Színháztörténeti Múzeumban található. A Magyar Képzőművésznők Országos Egyesületének titkára, majd 1922-1948 között elnöke volt. Több kötet elbeszélést és verset is publikált. 

Szederkényi Anna író, tanító, újságíró (1882–1948)

február 25, 2019 - 00:52

A Budapesti Hírlapírók Egyesületének első női tagja Mezőnyárádon született, a miskolci polgári iskola elvégzése után Nagyváradon a tanítóképzőt végezte el, első novellája az önképzőkör lapjában jelent meg. Tanítói oklevele megszerzése után Nagybolyok község iskolájában tanított. Rendszeresen jelentek meg írásai vidéki lapokban, Budapestre költözése után 1910-től a Független Magyarország munkatársa, 1926-tól a Kis Újság felelős szerkesztője volt.

Devecseriné Guthi Erzsébet író, műfordító (1892–1965)

augusztus 24, 2019 - 18:43

Budapesten született, anyja Füredi Eszter operaénekes, apja Guthi Soma ügyvéd és író volt. Alapos nevelést kapott, éneket és nyelveket tanult, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul beszélt. Elbeszéléseket, tárcákat írt, klasszikus és kortárs írók, többek között Dickens, Wodehouse, Maugham, Csehov. Gogol műveit fordította. Aktiv szereplője volt a korabeli irodalmi életnek, a Hadik kávéházban naponta összejött társasághoz tartoztak Karinthyék, Kosztolányiék, Nótiék, Rejtő, Déry, Aszlányi, Heltai. Önéletrajzát 1963-ban adta ki Búvópatak címmel.  
.

Tary Gizella vívó, író (1884–1960)

december 28, 2016 - 00:27

A Rákosi Szidi-féle színiiskolában ismerkedett meg a vívással, majd Fodor Károly vívóintézetében fejlesztette tudását. 1909-ben Pozsonyban az első magyar női tőrvívóbajnokság nyertese. Az 1924-es párizsi olimpiai játékokon ő szerezte meg a magyar női sport első olimpiai helyezését,  hatodik lett. 1925 -29 között háromszor nyerte meg a szlovenszkói, 1930-ban pedig a Tátra-bajnokságot. Évtizedeken át vívómesterként működött. 

1924-ben Pécsett bemutatták Mátkaság című színművét; egyfelvonásosait fővárosi kabarék játszották.