Száz éve iktatták törvénybe a német nők szavazati jogát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Száz éve iktatták törvénybe a német nők szavazati jogát

november 14, 2018 - 01:54
Csak az a társadalom lehet igazságos, amelyben érvényesül a nemek egyenjogúsága - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a nők választójogának németországi bevezetése századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. (MTI)

 A kormányfő a német történeti múzeumban (DHM) tartott ünnepségen kiemelte, hogy a harc a nők választójogáért  "nem egy csoport jogaiért, hanem egy emberi jogért" folytatott küzdelem volt. 

A cél "mindig is az emberek egyenjogúsága volt, és most is az", a nőkre is kiterjedő választójog bevezetése 1918-ban pedig fontos lépés volt, de csak a kezdete egy folyamatnak, amely száz év alatt nem ért véget. Ma már nem nevetnek ki egy kislányt, ha azt mondja, hogy felnőttkorában, de az eredmények a jogegyenlőség és az egyenlő bánásmód kialakításában "gyakran sokáig, túl sokáig váratnak magukra". Így a nőkcsak 1977 óta vállalhatnak munkát férjük beleegyezése nélkül, a házasságon belüli nemi erőszak pedig csak 1997 óta büntetendő Németországban - mondta a kancellár. (Magyarországon is 1997-ben kriminalizálták a házasságon belüli nemi erőszakot, de tudomásunk szerint azóta sem ítéltek el senkit.) 

A teljes egyenlőséget kell elérni, "a cél a paritás mindenütt, a , a , az államigazgatásban, a , a , a társadalom minden területén" - húzta alá Angela Merkel. Mint mondta, olyan társadalmat kellene kialakítani, amelyben természetes, hogy a nők és férfiak egyenlően elosztják a jövedelemtermelés, a és a feladatait. "És azt kívánom, hogy ez ne tartson újabb száz évig, hiszen a nők és férfiak egyenjogúsága fontos mutatója annak, hogy mennyire igazságos egy társadalom, és az igazságosságtól függ, hogy egy társadalom meg tud-e birkózni a jövő kihívásaival" - mondta a német kancellár.

Hangsúlyozta, hogy sok feladat vár még Németországra. A szövetségi parlamentben például csupán 30,9 százalék a nők aránya, amivel Németország Szudán szintjén áll. (Magyarországon 10 százalék ez az arány.) Míg az Egyesült Államokban 90 százalék, Nagy-Britanniában és Franciaországban pedig 50 százalék körüli a tőzsdén jegyzett nagyvállalatok körében mindazon cégek aránya, amelyek igazgatótanácsában legalább két nő van, Németországban csupán 16,7 százalék ez az arány.

Németországban 1918. november 12-én vezették be a 20 éven felülieket megillető általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogot. A reform révén a nők az 1919 januárjában tartott parlamenti választáson vehettek részt először, választóként és jelöltként egyaránt. A választásra jogosult nők több mint 80 százaléka vett részt a szavazáson. A jelöltek között 300-nál is több nő volt. A 423 tagú törvényhozásba (Nationalversammlung) végül 37 nő került be, ami 8,7 százalékos arányt jelent.

Honlapunkon már számos mutattunk be - közülük többek közt , , és  járultak hozzá a német nők szavazati jogának kivívásához. 

Magyarországon szintén 1918 óta van a nőknek választójoguk - kíváncsian várjuk az állami megemlékezést, mely lesz aktuális. 

 

 

A nemek egyenlősége a férfiak ügye is - Emma Watson beszéde

szeptember 23, 2014 - 16:15
Emma Watson ENSZ jószolgálati nagykövet beszéde a HeForShe kampány nyitó eseményén a New York-i ENSZ központban 2014. szept. 20-án.
 
Ma indítjuk el a “” elnevezésű kampányt.
Azért fordulok önökhöz, mert a segítségükre van szükségem. Véget akarunk vetni a nemi egyenlőtlenségnek – és ehhez mindenkire szükségünk van.

Polgári engedetlenséggel a férfiuralom ellen – Susan B. Anthony 1873-as beszéde

július 07, 2016 - 21:12
Susan B. Anthony

A napokban jelent meg a Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás című kötet, ami a közvetlen cselekvés, az együtt-nem-működés és az erőszakmentes ellenállás eszméjéről és módszereiről közöl klasszikus és kevésbé ismert esszéket, beszédeket és tanulmányokat. A kötet egyik fejezete a feminista mozgalom történetéből közöl két írást: az angol szüfrazsett Teresa Billington egy kéziratban fennmaradt esszéjét a militáns módszerek alkalmazásának igazolásáról és hasznáról, valamint Susan B. Anthony 1873-as beszédét, ami a polgári engedetlenség igazolásának és a nők választójogért való küzdelmének egyaránt klasszikus dokumentuma.