Emma Goldman litván származású író, anarchista feminista (1869–1940)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Emma Goldman litván származású író, anarchista feminista (1869–1940)

március 01, 2017 - 22:42

Amerika legveszélyesebb asszonya", a "Vörös Emma" Kovnoban született zsidó családban. Tekintélyelvű apja megpróbálta a tanulástól eltiltani. 1885-ben emigrált az Egyesült Államokba. Textilgyárban dolgozott, kitanulta az ápolószakmát is. Lelkesen csatlakozott az anarchista mozgalomhoz, ám hamar észrevette annak férfiközpontúságát. A polgári feminista mozgalmat elutasította. Cikkeket írt, előadásokat tartott szerte az országban az anarchista filozófiáról, a nők jogairól, a szabad szerelemről, a fogamzásgátlásról, a gyerekmunka ellen, a szegények jogairól, szerkesztője volt a Mother Earth című lapnak. Kapcsolatban volt a radikális mozgalom ismert nemzetközi képviselőivel. Többször letartóztatták, bebörtönözték címén. 1908-ban megfosztották amerikai állampolgárságától. Néhány évig a Szovjetúnióban élt, majd brit állampolgárságot szerzett (házasságot kötött egy walesi bányásszal) és szerte a világban folytatta tevékenységét, 1934-ben az Egyesült Államokban is járt. 1931-ben Living my Life címmel adta ki terjedelmes önéletrajzát.

Magyarul megjelent művei:

  • Az egyén helye e társadalomban 
  • Kisebbség vagy többség? 
  • Élem az életem (részlet) 

Lásd még:

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Alice Paul amerikai szüfrazsett (1885–1977)

május 26, 2016 - 16:48

Alice Stokes Paul 1885. január 11-én született egy New Jersey-i kvéker család gyermekeként. Családja hitt a nemek egyenlőségében, és a nők oktatásának fontosságában, anyja többször elvitte Alice-t a választójogi női összejövelekre. Alice rengeteget tanult, hogy tudását folyamatosan bővíthesse, BA fokozatot szerzett a Swarthmore Főiskolán, aztán szociális munkát tanult a New York School of Philantropyn, szociológiát a Pennsylvaniai Egyetemen. Majd Angliába ment, ahol a Birminghami Egyetemre és a London School of Economics-ra járt.