A „Tábornok” szüfrazsett: Flora Drummond

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A „Tábornok” szüfrazsett: Flora Drummond

június 15, 2016 - 13:13

Az 1878-ben született manchesteri lány postáskisasszonynak tanult, de mivel csak 155 centire sikerült megnőnie, egy akkor bevezetett, minimum 157 cm-es magasságot előíró követelmény értelmében nem állhatott munkába. Drummond, akit a nőkkel szembeni diszkrimináció e formája (hiszen a nők átlagos testmagassága alacsonyabb a férfiakénál) felháborított, egy gyárban helyezkedett el, ahol még lázítóbb igazságtalanságokkal találkozott: például azzal, hogy a nemek közt markáns fizetéskülönbségek vannak, valamint hogy az alulfizetettség és a munkanélküliség nők sokaságát kergeti prostitúcióba.

1905-ben lett az vezette radikális nőszervezet, a WSPU tagja, s szinte azonnal porrá zúzta a nők szavazati jogának azt a gyakori ellenérvét, hogy a nők nem teljesítenek katonai szolgálatot. Felhívta rá ugyanis a figyelmet: attól, hogy egy férfi alkalmatlan a katonai szolgálatra (pl. mert alacsony...) még nyugodtan szavazhat. Véleményének nyomatékosítására a WSPU akcióin mindig katonai egyenruhában jelent meg – ezért és kiemelkedő szervezőkészségéért ragadt rá a Tábornok név.

Számos merész akciót hajtott végre, amelyekkel rendszeresen a lapok címoldalára került. 1906-ban besurrant a miniszterelnöki rezidencia nyitott ajtaján (ide nő nem tehette be a lábát!), miközben társát, Irene Millert letartóztatták, mert dörömbölt az ajtón. Ő is számtalanszor megjárta a börtönt, egyik alkalommal három hónapos terhesen.

1908-ban a Temzén, egy bérelt hajóban megközelítette az Alsóház teraszán üldögélő képviselőket, hangos szónoklatot intézett hozzájuk a nők szavazati jogának fontosságáról, majd barátságosan meghívta őket a szüfrazsettek közelgő gyűlésére.

1909-ben Edinburgh-ben szervezett harcos felvonulást annak bizonyítására, hogy a WSPU vezetőinek állításával szemben a skót nők is alkalmasak a küzdelemre. Tízezrek tódultak az utcára, hogy lássák a transzparenseket magasba emelő, skót dudát fújó, a skót történelmet idéző ruhákba öltözött nőket.

1914-ben egészsége megrendülése és a világháború kitörése miatt visszavonult a direkt akcióktól, de nem a nyilvános szónoklatoktól és a mozgalom háttérmunkáitól. 1930-ban újabb fordulatot vett politikai pályája: jobboldali szövetséget alapított és harcot hirdetett a kommunizmus, valamint a fasizmus ellen.

 

(Első megjelenés: Éva magazin)

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A világon az első állatvédő szervezet alapítója: Frances Power-Cobbe (1822–1904) ír újságíró, feminista

május 23, 2016 - 23:43

Előkelő családba született, Dublin közelében 1822. dec. 4-én. Élénken érdeklődött a tudományok iránt. Mindössze két évet járt iskolába, de azt is időveszteségként, sőt tanulmányai kényszerű félbeszakításaként (!) értékelte, hatékonyabbnak tartotta az önálló ismeretszerzést. 1838-ban végül szülei kivették az intézményből, mert gyengélkedő anyja helyett (aki kilenc évvel később meghalt) át kellett vennie a háztartást. Otthon tovább képezte magát, és - legalábbis az egyház által diktált formában - elvesztette a hitét. Amikor ez kiderült, apja elűzte a családi otthonból.

Flora Tristan

május 23, 2016 - 23:00

Perui apa és francia anya gyermekeként Spanyolországban született. A szülők házasságát nem ismerték el az országban, így a lány törvénytelen gyermeknek számított. Apja halála után anyjával nagy szegénységben éltek, így egyéb lehetőség híján 18 évesen hozzáment a munkaadójához, aki azonban kegyetlenül bánt vele, bántalmazta. Flora állapotos volt, amikor elmenekült tőle, és gardedámként kereste a kenyerét. Férje üldözte, közös lányukat többször elrabolta, aztán rálőtt feleségére, ami miatt végül elítélték.