Geréb Ágnes és az otthonszülés helyzetét továbbra sem tartja megnyugtatónak az ENSZ

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Geréb Ágnes és az otthonszülés helyzetét továbbra sem tartja megnyugtatónak az ENSZ

március 24, 2013 - 13:26

Az Igazságot Geréb Ágnesnek Mozgalom (IGÁM) és a Születésház Egyesület közös sajtóközleménye

2013. március 21.

Az ENSZ nőjogi bizottsága (CEDAW, ejtsd: Szidó) 2013. február 14-én tartotta Magyarország négyévenként esedékes szóbeli meghallgatását az elmúlt időszakban a nőket érintő hátrányos megkülönböztetés felszámolása érdekében megtett állami intézkedésekről. A bizottság a kormánydelegáció meghallgatása után, a múlt héten hozta nyilvánosságra 60 pontos ajánláslistáját.

Az IGÁM üdvözli, hogy újabb ENSZ testület nyilvánította ki érdeklődését a dr. Geréb Ágnest érő jogi eljárásokkal kapcsolatban. Emlékeztetünk, hogy az ENSZ emberi jogi jogvédők helyzetével foglalkozó különbiztosa, Margaret Sekaggya, már 2011 februárjában is jelezte az ENSZ Közgyűlés felé, hogy a doktornő letartóztatása és azóta tartó fogvatartása feltehetően összefüggésben áll az emberi jogok védelme területén kifejtett tevékenységével. Az IGÁM hangsúlyozza, hogy Geréb Ágnes úttörő munkája a nők szabad, háborítatlan szülésének elősegítése terén egyértelműen hozzájárult a magyar nők reprodukciós jogainak érvényesítéséhez, ezért méltatlan és igazságtalan szabadságának közel 900 napja tartó korlátozása.

 

Kiemeljük, hogy a CEDAW Bizottság most először fogalmazott meg ajánlást Magyarország számára az otthonszülés és a független bábák  helyzetének rendezése érdekében. A Bizottság aggályát fejezte ki amiatt, hogy a magyar nők számára nem teremtett tényleges választási lehetőséget a 2011 áprilisában meghozott otthonszülés-rendelet. Egyrészről azért, mert az intézeten kívüli szülést a társadalombiztosítás nem fizeti, így a kb. 150 ezer forintos kiadás csak a tehetősebb családok számára vállalható. Másrészről a független bábaság mint önálló szakma jogi rendezése a mai napig nem történt meg. Ez azzal jár, hogy szülés körüli komplikáció esetén a szülésznők felelősségét nem az általuk létrehozott szakmai testület vizsgálja mint ahogyan az az orvosok esetében történik, hanem a bábák tevékenységét kizárólag a kórházi szüléslevezetésekben jártas, az otthonszülést nyíltan ellenző szakértők vizsgálják. Az elmúlt két évben nem történt meg sem a más országokban bevált bábakollégium létrehozása, sem az intézeten kívüli szülést szabályozó szakmai protokoll megalkotása. Így nincs garancia arra, hogy a most eljáró bábák igazságosabb elbánásban részesülnének komplikáció esetén, mint a jelenleg is vád alatt álló dr. Geréb Ágnes.

Fentiek alapján a Születésház Egyesület felajánlja szakmai tudását és tapasztalatát Magyarország kormánya számára, hogy az ENSZ nőjogi bizottságának vonatkozó ajánlásait a gyakorlatba átültetve biztosítsa, hogy az otthonszülés biztonságos, tényleges alternatívája legyen a kórházi szülésnek, s az abban segítő bába szakemberek ne legyenek kitéve önkényes és diszkriminatív eljárásoknak.

 

Sajtókapcsolat:

Fazakas Pálma

+36-20-70-4089135

[email protected]

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Olvasói levél: hogyan fonja körül a hímsovinizmus a női szerepeinket?

május 08, 2011 - 08:45
Fotó: PublicDomainPictures / Pixabay

c. cikkünk kommentjei között sokat beszélgettünk arról, hogyan viszonyul környezetünk, társadalmunk az . Olvasónk küldte ezt az írást, személyes hangvételű cikke arról, hogyan rombolja le a hímsovinizmus a nőiségünket mind a nél, mind a párkapcsolatunk viszonylatában. Köszönjük!

A GYES esete a feminizmussal

július 31, 2009 - 21:02
A GYES esete a feminizmussal

A bölcsődék sorra szűnnek meg, az óvodákban egyre hosszabbak a várólisták, miközben azt is jól tudjuk, hogy egy kereset általában nem elég a háromtagú család fenntartásához. Szinte nem létezik részmunkaidős állás, és a munkahelyeken nem ritka a független nők előnyben részesítése az anyákkal szemben. Munkára szükség van, csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak; nem beszélve arról, mennyire kiszolgáltatottá válik az a nő, aki elfogadja az anya és háziasszony kizárólagos szerepköreit.

Néhány szó a gyerekkori traumákról

szeptember 22, 2011 - 19:45

Azt gondolom, hogy feministaként ugyanolyan fontos a gyerekek bántalmazása elleni küzdelem, mint a nők védelme. Ráadásul a bántalmazó családban felnövő gyerek még kiszolgáltatottabb, mint egy felnőtt nő, akit férje, élettársa bánt. Mindez csak úgy tud fennmaradni, hogy a bántalmazó erős társadalmi támogatottságot élvez.