Nemi alapú erőszak: nincs egyensúly

Eddig olvastam

Nemi alapú erőszak: nincs egyensúly

január 10, 2017 - 13:02

Fotó: Hegedűs Márta (Magyar Nemzet)

(...)

(...) az erőszak nem ismer vagyoni helyzetet, iskolázottságot, bőrszínt, politikai irányultságot, felekezeti hovatartozást, világnézetet vagy kapcsolati formát. Szisztematikusan csak egyetlen társadalmi különbséget ismer: a nemit. És ez az a szempont, ami a jelenlegi hazai politikai klímában, vélelmezett „családellenessége” miatt tabusítás alatt áll – holott valójában alig létezik családellenesebb jelenség a családon belüli erőszaknál.

Ha valaki nők elleni erőszakról mer megnyikkanni, átlag fél percen belül felbukkan valaki, aki szerint általában az emberek elleni erőszak ellen kell küzdeni – mintha a nők elleni erőszak középpontba állítása egyenlő lenne más áldozati csoportok bántalmazásának helyeslésével, és mintha egy, a problémával fokozottan érintett csoportot bűn lenne kiemelni. (...) mintha attól, hogy vannak férfi áldozatok is, megszűnne a nők elleni erőszak, és mintha az, ha megpróbáljuk hitelteleníteni vagy széttrollkodni az olyan, nők elleni erőszakkal szemben fellépő rendezvényeket, mint a Néma Tanúk, az vagy az , egy jottányit is segítene a férfi áldozatokon.

(...)  A -szakértő Frances Raday májusi látogatása után gyorsan kiderült, hogy ő csak ellenség lehet – csakúgy, mint az áldozatvédő szakmai civil nőszervezetek (NANE, Patent, Keret Koalíció). Ennek mi lehet az oka? Talán az a feltevés, hogy „a férfi üt, a nő viszont lelkileg terrorizál”? Sajnos az sem igaz: ha így is lenne, az erőszak különböző formái nem „oltanák ki” egymást, azonban a pofonok nem a semmiből jönnek, hanem az önbecsülés lerombolása, azaz lelki, verbális erőszak előzi meg őket. Nincs itt semmiféle egyensúly. És ha kiderülne, hogy mégis van, az nem támasztana fel egyetlen halottat és nem forrasztana össze egyetlen csontot sem, azaz akkor sem lehetne megspórolni a szükséges intézkedések bevezetését.

Novák Katalin – amikor a Magyarul Balóval című műsor december 13-i adásában vitapartnerei a civilekkel való együttműködés hiányát kérték tőle számon – az Ökumenikus Segélyszervezetre hivatkozott, amely honlapján véletlenül sem szerepelnek a családon belüli erőszak nemi vonatkozásai. És ez a „baj” az Isztambuli Egyezménnyel: az, hogy nem hajlandó általánosításokkal elkenni a kapcsolati erőszak nem szerinti tendenciáit. E ponton borulhatnak egymás nyakába a döntéshozók és az interneten habzó szájjal férfigyűlöletet kiáltók: számukra nőkről (és nem legalább „asszonyokról”, „családanyákról”, esetleg „honleányokról”) beszélni már önmagában veszélyes és irritáló. Ahogyan az is, ha elszakadunk attól a feltételezéstől, hogy a nőpolitikának csak a „munka és család összeegyeztetésének” problémájával kell foglalkoznia, semmi egyébbel. Amikor a családon belüli erőszakra gyerekszülést gyógyírként javasoló Varga Istvánt azzal próbálta védeni egy nő frakciótársa, hogy „de hát mindig előreenged a liftben”, mi azt mondtuk, hölgyeké az elsőbbség, nőké a jog. A női jogokkal pedig az a baj, hogy túl messzire vezetnek az unokaszüléstől és a princípiumtól.

Értem én. Csak amíg a döntéshozók elvek miatt aggályoskodnak, a gyakorlatban hetente halnak meg nők – akiknek élete az Isztambuli Egyezményben foglaltak betartásával bizonyítottan megmenthető lenne. Kérdezem: mi a fontosabb?

 

/A teljes cikk az -n olvasható./

Az Isztambuli Egyezmény (újabb) elkaszálása: a macsó arrogancia diadala

február 08, 2017 - 16:33

„Az első 19 [finn] képviselőnő hatékony érdekképviseleti munkájához olyan férfiak is kellettek, akiknek nem a nők kiszorítása és a politikai elit kocsmai haveri körré züllesztése volt a fő törekvésük” – ezzel zártam . Nos, az elmúlt napok közéleti eseményei tökéletesen illusztrálják, amiről beszéltem.