Az alabamai Mobile-ban született egy módos kereskedő gyermekeként. A feminizmussal csak középkorú nőként került kapcsolatba (akkor viszont korát megelőző haladó szellemben értelmezte!), előtte leginkább extravagáns költekezési és építkezési szokásairól volt híres. Első férje a dúsgazdag mágnáscsaládból származó William Kissam Vanderbilt volt, akivel élénk társasági életet éltek. Az elit nagy megbotránkozására (és ügyvédje minden lebeszélési kísérlete ellenére) azonban a háromgyermekes Alva, felrúgva az íratlan szabályokat, hűtlenség miatt elvált férjétől. Hozzáment – régi vonzalmukat betetőzve – Oliver Hazard Perry Belmonthoz.

Ez a házasság már jobban sikerült, viszont Alva – e téren sajnos ragaszkodva a hagyományokhoz – kemény kézzel irányította Consuelo lányát, és érzelmi zsarolástól (súlyos betegség színlelésétől) sem visszariadva általa előnyösnek vélt frigyre kényszerítette. Később megbánta a viselkedését, és a válás megkönnyítése érdekében a bíróság előtt bevallotta a szerepét. Ennek hatására lányával megjavult, később kifejezetten szeretetteljessé vált a kapcsolata. Néhány év múlva együtt csatlakoztak a nőmozgalomhoz. 

Nem sokkal második férje halála után történt, hogy Alva meghallgatta a prominens feminista, Ida Husted Harper egy előadását, valamint megismerkedett Anna Shaw tiszteletessel – mindketten a legnagyobb amerikai női választójogi ernyőszervezet, a NAWSA tagjai voltak. Hatásukra ő is belépett, belevetette magát a nők szavazati jogáért folytatott küzdelembe, és vagyonából komoly összegeket áldozott a célra. 

1909-ben Londonban járt és találkozott Emmeline Pankhursttel. 1910-ben hazájába visszatérve megalapította Political Equality League-et (Szövetség a Poltikai Egyenlőségért), és működését több mint egymillió dollárral támogatta. A szövetségbe, melynek célja a nők szavazati jogával egyetértő politikusok támogatása volt, munkásnők, orvosok, nővérek, művészek és harlemi feketék egyaránt beléptek. A sztrájkoló bevándorló munkások támogatása és a fekete nőkkel való együttműködés újabb lázadó lépésnek számított tőle – előkelő déli nőtől –, a női választójogi harcosok nagy része ezt ugyanis stratégiai vagy esetenként rasszista megfontolásból sajnos nem támogatta. Belmont, privilegizált háttere ellenére pontosan felismerte az elnyomás különböző formáinak egymásba metszését (az interszekcionalitást), és egy beszédében így fogalmazott: 

Annak tudatában jöttem ma ide, hogy ha ügyünk nem hoz szabadságot és egyenlő jogokat faji hovatartozásra, vallásra, vagyoni helyzetre való tekintet nélkül minden nő számára, akkor az elveink semmit sem érnek és megérdemeljük, hogy törekvéseink elbukjanak. 

Számos újságcikket is megjelentetett. Egy helyütt írja: 

„Nincs a világon a rabszolgaságnak alattomosabb és veszedelmesebb formája, mint a nők alávetettsége a férfiaknak. Az teszi még megalázóbbá, hogy a nők fel sem ismerik helyzetüket." 

Két kapitalista exfeleségeként felismerte a munkásnők kizsákmányolásában akaratlanul játszott szerepét, és egyebek mellett támogatta a The Masses című szocialista lap fennmaradását. 

Rendszeresen kifizette a letartóztatott sztrájkoló munkásnők, illetve akciózó szüfrazsettek óvadékát, így kihozva őket a börtönből. Egyik vezetője volt 1912-ben New Yorkban az Alice Paul szervezte híres női választójogi felvonulásnak.

1913-ban Alice Paul, Lucy Burns és Crystal Eastman stratégiai konfliktusba keveredtek a NAWSA-t vezető Carrie Chapman Catt-tel (ők az alkotmánymódosításnál kevesebbel nem érték be, míg Catt az óvatosabb, államonkénti szavazati jog megszerzését tartotta reálisan elérhető célnak), kiléptek és megalapították a Congressional Uniont (CU). Alva Belmont hozzájuk csatlakozott, és beolvasztotta az új szervezetbe a Political Equality League-et. A mozgalomban lánya, Consuelo is aktívan részt vett. A CU 1917-ben párttá alakult (National Women's Party), melynek elnökévé választották. Az NWP sztrájkőrséget szervezett a Fehér Ház elé, Alva is a „csendes őrszemek" egyike volt, akik heteken keresztül minden nap reggeltől estig az épület előtt állva, az időjárás viszontagságaival sem törődve, a járókelőktől gyakori verbális és fizikai inzultust is tűrve követelték transzparenseikkel a nők választójogát. 

A siker: a 19. alkotmánymódosítás után is folytatta a nőjogi aktivizmust, a National Women's Party elnöki posztját halálig betöltötte. Élete utolsó évtizedében sok időt töltött lányánál Párizsban, ott kapott stroke-ot 1932-ben. Koporsóját transzparenssel borították, melyen – előzetes rendelkezése szerint – a Susan B. Anthony-idézet állt:

„A vereség lehetetlen."   

A ház, amit Washington DC-ben vásárolt a párt számára, jelenleg is múzeumként működik. Obama elnök 2016-ban nemzeti emlékművé nyilvánította (Belmont-Paul Women's Equality National Monument)