Szexbabák, szexrobotok - hús-vér társ helyett
De hát, merül fel a kérdés: mi visz rá egyeseket, hogy az emberi partnert valami más, emberre csak alakjában emlékeztető tárggyal pótolják? Az ok az egyszerűségben rejlik. A pesszimizmusáról hírhedt filozófus, Schopenhauer fázó sündisznókhoz hasonlította a magánytól szenvedő, ám egymás közelségében meghittséget hiába kereső embereket. Nem minden ok nélkül: a szerelem és a párkapcsolat már csak ilyen problémás ügy, a másik félnek igényei vannak, saját akarata, adott esetben igazságtalan, bántó húzásai... Akadnak, akik egy idő után belefáradnak a sorozatos csalódásba, ám egyedül sem jó, és a szexuális vágyakat sem lehet gombnyomásra kikapcsolni. (Kielégíteni gombnyomásra esetleg lehet, de erről majd később.)
A probléma nem új keletű: Ovidius az Átváltozások című művében, i. sz. 8-ban a Pügmalión nevű szobrászról ír, aki csalódott a valódi nőkben, és távol akarta magát tartani tőlük; gyönyörű asszonyt ábrázoló saját alkotásába – aki a későbbi verziókban a Galatea nevet kapta – azonban mégis beleszeretett. Afrodité szíve megesett a vágyakozó férfin, és életre keltette számára a szobrot. Az immár hús-vér nő viszonozta alkotója érzelmeit – mily meglepő; tulajdonképpen fel sem merült a lehetőség, hogy ne tenné! –, így összeházasodtak és egy fiuk született. A történet később számos írót megihletett – a saját tervezésű és alkotású, önálló gondolatokkal és független akarattal a kapcsolatot nem bonyolító nő évszázadok óta töretlenül a férfifantázia tárgya. (Akadnak elképzelések férfi szobrot vagy robotot kreáló nőkről is, ám azok is férfiak fejéből pattantak ki.) Galatea a születésekor szobor volt, a hatvanas években felfújható lufivá vált, ma szilikonbaba (egyre „élethűbb” felülettel és testnyílásokkal), holnap mesterséges intelligenciával felruházott robotnő.
Egy romantikus este.
Már úgy-ahogy az is elfogadottá vált, hogy a szexuális aktusok nagyobb része nem a „természetes” cél, azaz nem a szaporodás érdekében, hanem sokkal inkább az örömszerzés jegyében zajlik le. Az emberek egymáshoz való vonzódása és e vonzalom szexuális kifejezésmódja számos különböző formát ölthet: igen széles palettáról választhatjuk ki (fontos, hogy ne más válassza meg helyettünk!), hogy mi a kedvünkre való és mi nem. Így talán az sem túl meglepő, ha adott esetben „mesterséges” eszközök válnak a szexuális életünk részévé. Tulajdonképpen már maga a fogamzásgátlás is közéjük tartozik, így könnyen belátható, hogy bizonyos helyzetekben (szexuális problémák, partner hiánya, stb.) a kellékek is hasznos szolgálatot tehetnek. Igen ám, de hol a határ? Joggal gondolhatjuk túlzásnak, illetve a szabad fegyverviselés fényében egyenesen képmutatásnak, hogy néhány amerikai államban illegális a vibrátorok forgalmazása. Nehezebb véleményt formálni azonban az olyan esetekben, mint a Davecat néven hírhedtté vált michigani informatikus esete, aki tizenöt éve él Sidorénak elnevezett „feleségével” és Elenának keresztelt „szeretőjével”. (Update: és a közelmúltban beszerzett harmadik "partnerével".)
A negyvenkét éves férfi a „technoszexualitás” szószólójaként azt a meggyőződését hirdeti, hogy e szintetikus „partnerek” ideális társai lehetnek mindazoknak, akik nem akarnak a kiszámíthatatlan viselkedésre hajlamos emberekkel bajlódni. A robotok, akik anatómiailag szerinte tökéletesek, nem fogják őt megcsalni vagy elhagyni. Davecat, meghökkentő módon, azt is állítja, hogy partnereivel, akik nem kritizálják őt és nem okoznak neki gondot azzal, hogy idővel változik a külsejük vagy a viselkedésük, sosem veszekednek. A boldog „férj” a megismerkedések történetét is gondosan kidolgozta, noha valójában egyenként közel kétmillió forintnyi összegért érkeztek a harmincöt kg körüli súlyú babák koporsó méretű dobozban. Amióta magához vette Sidorét, egyszer volt rá példa, hogy megingott és egy „organikus” nővel kezdett találkozgatni, ám gyorsan lelankadt a lelkesedése, amikor kiderült, hogy – mily szörnyű! – leendő partnere nem mindig ér rá, amikor a férfinak kedve szottyan találkozni vele. Így hát inkább egy újabb babát vásárolt Sidore mellé, aki, mint ideális feleség, zokszó nélkül a közös ágyba fogadta a szeretőt. Ezek után már minden bizonnyal megérthetjük, hogy e szerencsés férfi a „szintetikus személyek” elismeréséért küzd. „Legyen szavazati joguk is!” – vetette fel az egyik barátnőm valószínűleg Asimov műveitől inspirálva, amikor az új témámról meséltem neki. „Hallgatás, beleegyezés!” Szó, ami szó, pontosan erre az elvre épül ez az egész „iDollator” életmód.
Együtt a család.
Első pillantásra akár legyinthetnénk is, mondván, hogy otthon mindenki azt játszik, amit akar, és ez egy ártalmatlan futóbolond, aki a bizarr hobbijával végső soron nem árt senkinek. Azonban ha megnézzük a cég honlapját, amely az „igazi babákat” gyártja, a helyzet valamivel aggasztóbb. Eleve maga a tény, hogy ekkora választékban kaphatók ezek a tárgyak, arra utal, hogy Davecat nincs egyedül: az 1996 óta működő cég vezetője a Vanity Fairnek azt nyilatkozta, hogy hetente kb. tíz megrendelésük van szerte a világból. A vevő, ha kívánja, maga választhatja ki a baba haj-, szem- és bőrszínét, mellbimbó-, fanszőrzet- és szeméremajak-típusát – megalkothatja az álomnőjét. A cég vezetője, Matt McCullen elmondása szerint a vásárlók több mint 90 százaléka férfi – ez egyértelműen kiderül „Gyakran feltett kérdések” rovat szexre vonatkozó részeinél is. A cég különleges kívánságokat is teljesít, akár elffülekkel is ellátja az ideális „házastársat”, viszont kénytelen meghúzni a határt, ha konkrét személyről van szó: a reménytelenül vágyott nő, az imádott celeb vagy egy filmszereplő szilikonba öntését személyiségi illetve szerzői jogok miatt nem vállalhatja. Kivéve, ha az illető beleegyezik, hogy babamásolat készüljön róla: ez esetben az alanynak be kell fáradnia a telephelyre egy 3D-szkennelés erejéig. (Az említett interjú szerint egy pornósztár személyében volt már erre precedens.) McCullen hosszútávú terve „életre kelteni”, azaz egyebek mellett mesterséges intelligenciával felruházni a babákat.
Davecat sem bánná, ha a „partnerei” reszponzívak lennének. Két éve azt nyilatkozta a The Atlanticnak, hogy még egy álma van: várja, hogy a már létező, adott érintésekre nyögő, egyszerű témákról akár társalgásra is képes günoidok (nőre hasonló robotok) megfizethető áron elérhetők legyenek (a 2010-ben debütált, Roxxxy névre hallgató prototípus még igen drága), és akkor készíttetne egyet Sidore hasonlatosságára.
Roxxxy.
Dr. Ian Pearson idén szeptemberben publikált tanulmánya szerint ez már nincs is olyan messze: Davecatnek, ha addig szorgalmasan spórol, még tíz évet kell várnia, 2050-re pedig már nem csak a leggazdagabbak számára lesznek elérhetők a szexrobotok. A tudós kijelentései nyomán vita robbant ki: az egyik tábor, és maga Pearson szerint a robotokkal való szex elterjedése jótékony hatással lesz a magányos emberekre és felválthatja a prostitúciót, mások szerint azonban, az élen Dr. Kathleen Richardsonnal, aki a robotika etikájának szakértője a De Monfort Egyetemen, ez a jelenség inkább még hozzátesz majd a társadalmi egyenlőtlenségekhez és a nők eltárgyiasításához. Az ember-robot kapcsolatok aszimmetrikusak, jellemzően a férfi ember – nő robot nemi mintára épülnek, és a nemek közti jelenlegi alá-fölérendeltségi viszonyokat „visszatükrözik és népszerűsítik” majd. A robot, bármennyire is képes lesz az arckifejezésekre és az érzelmek, élvezet mutatására, nem fog a birtoklójával (!) ellenkezni, nem fog semmire nemet mondani – arra lehet számítani, hogy az ehhez hozzászokó férfiak hasonló viselkedést várnak majd el a nőktől. Ha arra gondolunk, hogy sok kliens azt nyilatkozza, hogy azért jár prostituálthoz, mert az nem utasítja vissza, és megtehet vele bármit, amit akar, és hozzávesszük azt, hogy a pornográfia sem bizonyult, ahogy védelmezői állították, elvezető csatornának, és egyáltalán nem csökkentette a nők és a gyermekek elleni erőszakot – hanem egyre extrémebb ötleteket mutatva a közönségének, sokkal inkább gerjesztette azt! –, hajlamosak vagyunk egyetérteni a Campaign Against Sex Robots célkitűzéseivel. Az ellentábor viszont azzal kontráz erre, hogy megjelenésükkor a technika egyéb vívmányai (internet, okostelefon, közösségi oldalak) is indokolatlan félelmeket váltottak ki, melyek végül nem valósultak meg – elvégre ezeket is az emberi kapcsolatok megkönnyítésére, és nem a helyettesítésükre fejlesztették ki.
Valószínűleg mindezen kérdéseket tárgyalták volna októberben Malajziában, a második „Szerelem és szex robotokkal” című konferencián, ám a rendezvényt a helyi rendőrség, arra hivatkozva, hogy „nevetséges” és „illegális”, betiltotta. A szervezők most kénytelenek új helyszínt keresni, így jövőre kerül sor az eseményre.
Addig pedig üssük be a google-ba, hogy „asszertív kommunikáció”. Hálásabb, és olcsóbb...
Első megjelenés: Éva magazin, 2015. december