Karacs Teréz pedagógus (1808–1892)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Karacs Teréz pedagógus (1808–1892)

január 03, 2019 - 09:00
A magyar nőnevelés egyik úttörője.

Apja Ferenc rézmetsző, anyja Takács Éva, az első magyar nő, aki nyilvános publikációban arról értekezett, hogy azonos képesítés mellett a nők a férfiakkal egyenértékű tudományos, művészeti és politikai teljesítményre lennének képesek. A családban mind a hat gyerek alapos nevelést kapott.  A Karacs-házat látogatták a kor neves írói, művészei, így Teréz inspiráló környezetben nőtt fel. 

Az 1830-as években több elbeszélése, színműve, feminista szellemiségű cikke jelenik meg. Megismerkedett és barátságot kötött a női egyenjogúság korabeli hirdetőivel,zel és val. Végül azonban nem Teleki pesti lánynevelő intézetében kezdett tanítani, mert a szintén újonnan nyílt miskolci lánynevelő intézet vezetésére kérték fel. Korszerű elveken alapuló tanítási módszere – magyar nyelvű tanítás, szemléltető oktatás, a „magolás” elvetése – sikeresnek bizonyult, az iskola hamarosan országos hírnévre tett szert.

Az 1848 tavaszán megalakult Magyar Nevelési Társaság júliusban megtartotta az első egyetemes tanügyi kongresszust, ahol ő volt az egyetlen résztvevő nő. 

1859-ben Kolozsvárra költözött, ahol a református egyház leányiskoláját vezette, majd néhány évvel később ugyanitt magániskolát nyitott, de anyagi gondjai miatt nem tudta fenntartani. Egy ideig ismét nevelőnői munkát vállalt. 1865-ben Pestre költözött és óraadásból tartotta fenn magát, többek között Arany János unokáját, Szél Piroskát is tanította.

A kiskunhalasi felsőbb leányiskolában tanított 1877 és 1885 között, majd egészségügyi okokból békési rokonaihoz költözött. Itt halt meg 1892-ben, síremléket a Református Nőegylet állított neki.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



De Gerando Antonina pedagógus, író, műfordító (1845–1914)

január 03, 2019 - 00:00

Szülei August de Gerando gróf és Teleki Blanka testvére, Teleki Emma. Párizsban született, egyéves korában Magyarországra került, ahol Teleki Blankától tanulta a nyelvet. Párizsban tanult, 1861-ben tanítónői, 1864-ben tanárnői képesítést szerzett.

1872-ben Budapesten telepedett le, a -féle Nőegylet intézetében és a kézimunka-ipariskolában tanított.

"Haladjunk!" - Veres Pálné Beniczky Hermin a magyar nők oktatásáért

január 06, 2019 - 00:00

Beniczky Hermin (beniczei, micsinyei és pribóczi Beniczky Hermin Karolina) 1815. december 13-án nagymúltú, előkelő családban született a mai Szlovákia területén, Losonc közelében található Lázi-pusztán. A szociális érzékenység családi öröksége volt: anyai nagyapa, Sturman Márton különcnek számított, mert az üzemeiben dolgozó jobbágyoknak fizetést adott, a birtokain élő árva és szegény lányok számára pedig szalmakalapfonó gyárat hozott létre, hogy önálló keresetük legyen. Leánya, Sturman Karolina apjához hasonló elveket vallott.