Mindhárom felszólaló (Nicole-Edith Thévenin, filozófus, pszichoanalitikus; Nina Sankari, nyelvész és Nicoletta Pirotta, újságíró) egyetértett abban, hogy a mai feminista mozgalom célja már nem az egyenlő jogok kivívása, hiszen azok, elvileg, papíron már biztosítottak, hanem ezek gyakorlati (családi, társadalmi, gazdasági) szinten történő érvényesítése, a törvények betartatása. E téren ugyanis határozott regresszió figyelhető meg szinte az összes európai országban. Ez alól Magyarország sem kivétel, sőt, ahogy a moderátor, Morva Judit is megjegyezte bevezetőjében, Magyarországon a feminista/feminizmus szavak sokak számára provokatívan csengenek; a férfiak hajlamosak ellenük történő támadásként értelmezni a feminista törekvéseket.

Az elsőként felszólaló Nina Sankari arról beszélt, hogy milyen hatással volt/van a lengyel nők helyzetére az első szabad választások óta eltelt 25 évben egyre erősebbé váló egyházi befolyás.

Az ember azt gondolná, hogy a demokrácia bevezetése egyenlő a szabadsággal, ennek azonban épp az ellenkezője valósult meg Lengyelországban, hiszen a katolikus egyház a hatalom, a konzervatív jobboldal szövetségese lett. Megindult egy erőteljes klerikalizáció, amit az is támogatott, hogy a laicitást az emberek az előző rendszerhez kötötték. Sokak szemében az ateizmus egyenlővé vált a kommunizmussal. Ennek következménye az lett, hogy az állam által nagyban finanszírozott katolikus egyház befolyása kiterjedt a törvényhozásra és az oktatásra. Európa amúgy is egyik legszigorúbb abortusztörvényét többször is a teljes tiltásig akarták szigorítani. Az egyház a konzervatívokkal karöltve ellenzi a szexuális nevelés iskolákba történő bevezetését, a fogamzásgátlást pedig bűnként tüntetik fel. 2013-tól nyíltan támadják a gender-elméletet olyan szlogenek hangoztatásával, mely szerint „a gender lerombolja a családot”, „a gender lerombolja Lengyelországot”. N. Sankari azzal fejezte be előadását, hogy Lengyelországnak nagy szüksége lenne a laicitásra.

Sajnos a helyzet ismerős számunkra is, hiszen mindaz, ami Lengyelországban már végbement, nálunk is elkezdődött. A vallásra nevelés, a konzervatív családmodell oktatása már teret nyert a magyar iskolákban is, illetve vannak olyan törekvések, amelyek épp a lengyel abortusztörvény mintájára szeretnék szigorítani a kapcsolódó magyar törvényt.

A következő előadó, Nicole-Edith Thévenin prezentációját hallgatva felmerül a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán a feminizmus politikamentes? A válasz egyértelmű: nem.

N.-E. Thévenin azzal kezdi beszédét, hogy senki se gondolta volna, hogy a XXI. századra ennyit haladunk visszafele az időben a nők társadalmi, gazdasági egyenjogúsága, testük feletti önrendelkezési joga tekintetében.

Az 1960-as/70-es években formálódó Nők Felszabadítása Mozgalom (Mouvement de libération des femmes, MLF) már sok mindent elért, de hangsúlyozza, hogy mindaddig, amíg a patriarchális struktúra érintetlen marad, a feminista mozgalmak csupán egy helyben topognak. A férfidominanciára épülő struktúra ugyanis nem csak egyéni szinten (család) van jelen, hanem erre épül a teljes társadalmi rendszer és az államapparátus. Hozzáteszi, hogy amíg van kizsákmányolás, addig a nők céljai nem valósulhatnak meg. Éppen ezért a neoliberális kapitalizmus a nők eddig elért vívmányait is fenyegeti. Jelenleg ennek a folyamatnak vagyunk tanúi Európában. N.-E. Thévenin szerint a feminista és kommunista mozgalom szükségszerűen összekapcsolódik.

Tegyük hozzá, hogy kommunizmus alatt természetesen nem az a rendszer értendő, amit egész Kelet-Európa, Magyarország is, megismert a II. világháború után, hiszen a patriarchális struktúrát az a rendszer sem piszkálta meg, azon belül létezett. A nők ugyan vezethettek traktort, de mindez csupán színjáték volt; alapvető helyzetük semmit se változott (sőt, terheik csak nőttek). A francia kommunista párt hozzáállása sem éppen forradalmi, hiszen N.-E. Thévenint, aki korábban tagja volt a pártnak, akkor tanácsolták el, amikor létrehozta az „Elles voient rouge” ("Dühtől vörös nők") elnevezésű feminista, kommunista mozgalmat, amelynek célja az osztályharcot is meghatározó patriarchális struktúra elleni küzdelem. Ő maga egyébként továbbra is kommunistának vallja magát, de azóta se tagja a pártnak. N.-E. Thévenin egy aktív, szolidaritáson alapuló nemzetközi összefogásban látja a jövőt, amely képes a jelenlegi struktúrát lerombolni és egy új, szociális Európát felépíteni.

A harmadikként felszólaló Nicoletta Pirotta szintén hangsúlyozza, hogy a patriarchális struktúrát erősítő kapitalizmus egyre agresszívebb és ennek szenvedő alanyai a nők, akik tulajdonképpen duplán kihasználtak: mind a munka terén, mind pedig az általuk elvégzett ingyen munka formájában. A gazdasági krízis által sújtott országokban (Görögország, Portugália, Spanyolország) a helyzet még rosszabb, hiszen a takarékoskodás nevében hozott megszorító politikai intézkedések a szociális hálót teszik tönkre először. Ugyanakkor bizakodó is, mivel úgy látja, hogy a nők sokkal öntudatosabbakká váltak az évek során és több olyan esetet idéz, amikor az említett országokban a nők voltak azok, akik először szembehelyezkedtek az állam egy-egy intézkedésével (pl. Spanyolországban az abortusztörvény kapcsán, Milánóban pedig egy kórház bezárása ellen léptek fel).

A három prezentáció után több kérdés is elhangzott a közönség soraiból.

Az egyik jelenlevő például az olaszországi abortusztörvényről érdeklődött. N. Pirotta válaszában elmondta, hogy, noha évtizedek óta engedélyezett az abortusz, a törvényben szerepel egy olyan kitétel, miszerint az orvos lelkiismereti okokra hivatkozva visszautasíthatja a beavatkozást. Döbbenetes módon, az orvosok 80%-a ezt meg is teszi! Néhányan valóban lelkiismereti okokból, de a többség csupán attól fél, hogy, ha elvállalja a műtétet, akkor beskatulyázzák, és többet nem végezhet más beavatkozást.

Egy másik kérdező a feminizmus definíciójára volt kíváncsi, ugyanis úgy érzi, hogy az itt elhangzottak túl radikálisak; túlzottan politikai vonulatot képviselnek, egyház- és államellenesek, amivel ő nem tud azonosulni. N.-E. Thévenin válaszában arra hívja fel a figyelmet, hogy mivel itt egy egész struktúra megváltoztatásáról van szó, ami kicsitől a nagyig, családtól az államig terjed, a véleményhangoztatás és aktivitás színtere szükségszerűen a politika világa.

„Miért van az, hogy a homoszexuális mozgalmak előrébb tartanak jogaik érvényesítése terén, mint a feministák?” - kérdezte egy következő jelenlevő. N.-E. Thévenin a kérdésre adott válaszában azt emeli ki, hogy a homoszexuálisok „csak” a jogaik elismerését követelik, a patriarchális struktúrát békén hagyják. Hozzáteszi, hogy azért ez sem tekinthető még nyert ügynek, hiszen az egyre erősödő szélsőjobboldali eszmék hatására még őket is sújthatja olyan regresszió, mint a feministákat.