Máté Olga fotóművész (1878–1961)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Máté Olga fotóművész (1878–1961)

június 25, 2014 - 19:36

Szigetváron született 1878. január elsején ötgyermekes családban. Néhány évvel később a család Pestre költözött, ahol varrodát üzemeltettek.

Olga fényképészet iránti érdeklődését családja támogatta, és két évre Németországba küldték, hogy választott szakmáját magas szinten sajátítsa el és ismerkedjen meg a legmodernebb módszerekkel.

Máté Olga hamarosan a korszerű portréfotózás egyik kiválósága lett. Leghíresebb munkái között szerepel Babits Mihály valamint arcképe. Első önálló műtermét 1899-ben a Fő utcában nyitotta meg, igazán híressé azonban a Veres Pálné utcai műterme vált, ahová 1912-ben költözött.

Zalai Béla filozófussal kötött házassága révén kapcsolatba került a haladó szellemű társadalmi és művészeti irányzatokkal, lakásuk a hasonló érdeklődési körű emberek – a Nyugat szerkesztői, a Vasárnapi Kör tagjai, pld. Balázs Béla, Lukács György, a Ferenczy és a Dienes család - rendszeres találkozóhelyévé vált.

Olga megismerkedett val és bekapcsolódott a , így őt kérték fel, hogy felvételeket készítsen a Budapesten tartott n. Híve volt az őszirózsás forradalomnak és a Tanácsköztársaság leverése után több emberen segített.

Művészi pályafutása során érdeklődéssel, megértéssel fordult a női témák felé. A Kaffka Margitot, Láng Juliskát, Schwarz Magdát bemutató fotók egyszerű, de tökéletes beállításai, a hibátlan világítás mind a modell igaz megmutatását szolgálja. Kedvelt témája volt még az egészalakos, mozgó, táncoló nő és lírai szépségű aktfelvételeket is készített. Több évtizedes pályafutása során számos hazai és nemzetközi kiállításon szerepelt sikeresen.

 

 

/Első megjelenés: Feminista Almanach, 2005/

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Gróf Teleki Sándorné "Szikra" író, feminista (1864-1937)

március 11, 2013 - 18:58
Teleki Sándorné Szikra (Tolnai Világlapja, 1914)

Kölcsei Kende Júlia (Juliska)  1864. márc. 7-én született Budapesten. Anyja a nagykállói Kállai Ida, apja (kölcsei) Kende Kanut országgygűlési képviselő volt, aki különösen fontosnak tartotta a kultúrát, a nemzeti művelődés ügyét. Júlia 1886-ban feleségül ment Teleki Sándor grófhoz (1861-1919), aki szintén foglalkozott újságírással.

Kende Júlia irodalomi szalont működtetett, amelyet a kor jeles személyiségei látogattak.

Ladányi Szeréna (Buchinger Manóné) pedagógus (1884–1940)

április 04, 2017 - 01:22

A szociáldemokrata nőmozgalom egyik megalapítója és vezetője már egyetemi évei alatt részt vett a munkásmozgalomban. Az Országos Nőszervező Bizottság alapító tagja, többször megválasztották a Budapesti Nőbizottság elnökének. Az 1914. március 8-án Magyarországon először megtartott nemzetközi nőnap első szónoka volt. 1918-ban beválasztották a Magyar Szociáldemokrata Párt vezetőségébe. Aktív szerepet vállalt a nőmozgalomban, a Nőmunkás című lapnak megalakulásától egyik szerkesztője és cikkírója volt. 

Diane Arbus különös világa

július 23, 2009 - 12:54

A művésznő Diane Nemerov néven született 1923. március 14-én, New Yorkban. 14 évesen megismerte a nála 5 évvel idősebb Allan Arbust, akivel négy évvel később össze is házasodott. Férje fotós múltja nagy hatással volt rá, ezért neves fotográfusok óráin próbálta elsajátítani a fotográfia rejtelmeit, a ’40-es években pedig férjével együtt kereskedelmi fotográfiai vállalkozásba fogott. Ahogy Diane a fotográfia egyre magasabb szintjeire jutott, úgy házassága is ugyanilyen tempóban, azonban más irányba tartott.