Komondor-séta, május 1. - beszámoló, fotókkal

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Komondor-séta, május 1. - beszámoló, fotókkal

május 01, 2013 - 20:15

Antoni Rita, Spronz Júlia, Tüdő Petra, Borgos Anna (Fotó: Csöre András)

Mintegy 300 ember követelte május elsején a Nők Lázadása által szervezett flashmobon Balogh József azonnali menesztését a közéletből, valamint a NANE és a PATENT javaslatai szerint megszövegezett, így valóban hatékony törvényi szankciót a párkapcsolati erőszakkal szemben.    
 
 
Mint : a kormány hozzáállását híven tükrözi a bántalmazott nőkhöz az, hogy a női esélyegyenlőségi albizottság ülésére, ahol a törvény tárgyalására sor került, olyan és csak olyan "szakértőket" hívtak, akik tagadják, hogy a családon belüli, illetve párkapcsolati erőszak áldozatai többségben nők lennének, és a valódi problémáról férfiakat bántalmazó nők állítólagos tömegeire terelik a hangsúlyt. Még csak vita sem alakulhatott ki, mert, mint , az áldozatokkal napi szinten foglalkozó segélyszervezetek szakértői csak megfigyelőként, hozzászólási jog nélkül lehettek jelen ezen az ülésen. A korábbi civil meghallgatás is csak üres formalitás volt, a nőszervezetek javaslatait a törvény szövegezésekor egyáltalán nem vették figyelembe. Ez még nagyobb probléma, mint az, hogy a kodifikációt a népi kezdekényezés már szeptemberben követelte (sőt, a nőszervezetek azt megelőzően már évek, évtizedek óta követelték!), és erre azóta sem került sor. A hosszas halogatás is felháborító, de az érdemi szakértők kiszorítása, illetve javaslataik semmibe vétele még inkább.
 
És ezek után derült fény arra, hogy a családon belüli erőszak felé ilyen attitűdökkel rendelkező törvényhozók a soraik közt maguk is bántalmazót rejtegetnek - talán ezért olyan terhes feladat számukra végre hatékonyan szankcionálni ezt a bűncselekményt? Kiugróan árulkodó kifogás az élettárs súlyos arcsérülését és koponyaalapi törését a vak komondorra fogni; ugyanakkor távolról sem állítjuk, hogy az ellenzéki politikusok biztosan mind makulátlanok a párkapcsolati erőszakot illetően - ha azok lennének, már korábban megtörtént volna a kodifikáció! Mindazonáltal meggyőződésünk, hogy ha a Fidesz nem távolítaná el a soraiból és a politikából, a közéletből haladéktalanul Balogh Józsefet, és ő bántalmazóként is tovább maradhatna magas presztízsű pozícióiban és tettéért semmilyen büntetésben nem részesülne, az az áldozatok, a magyar nők és végső soron minden, a párkapcsolati erőszakot elítélő magyar állampolgár, minden, mások emberi jogait tiszteletben tartó magyar nő és férfi végső szembeköpése lenne. 
 
A megmozdulásunkon számos civil szervezet képviselői részt vettek, érkeztek tagok többek közt a NANE, a PATENT, a MONA, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a Labrisz, az Arany Liliom Alapítvány és a Magyar AntiDiszkriminációs Közhasznú Alapítvány (MADA) részéről.
 
Külön örültünk annak, hogy képviseltette magát az Országos Állatvédőrség is; az ő részükről Endrefi Éva megerősítette, amit mindannyian gyanítottunk: teljesen elképzelhetetlen, hogy egy vak komondor ilyen sérülések okozója legyen. A kutyák fogyatékosság esetén is empatikusak, figyelmesek a gazdájuk felé, arról nem is beszélve, hogy a kiváló szaglásuk segítségével tájékozódnak. Az állatvédőr a vak kutyákról szerzett tapasztalatai mellett azt is megosztotta velünk, hogy nem egy esetben észleltek állatkínzással egyidejű családbántalmazást: az erőszak formái összefüggnek.
 
Az eseményen Csöre András , Józsa Mihály készített. A média részéről többek közt az és az jelent meg.  
 
Többen kérdeztek minket a további tervekről: közös megmozdulásainkat Balogh József menesztéséig, és a NANE és a PATENT javaslatai (melyek egybeesnek , valamint a hazánk által még mindig alá nem írt elveivel) szerint megszövegezett törvény elfogadásáig folytatjuk.
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A Nők Lázadása a hatékony csbe törvénykezésért – Antoni Rita nov. 25-i beszéde

december 03, 2012 - 18:16
Fotó: Zina Mihailova

A Nők Lázadása mozgalom, mint ismeretes, azért robbant ki, mert a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállására vonatkozó népi kezdeményezés tárgyalásán honatyáink nem csak hogy szükségtelennek minősítették a vonatkozó törvény megalkotását, de Varga István képviselő úr, számos elvtársa által bősz helyeslése mellett, leleplezte a kormány teljes inkompetenciáját és közönyét e súlyos társadalmi problémát illetően, egyúttal félreérthetetlenül kifejezésre juttatta a kormány szélsőségesen nőgyűlölő attitűdjét.