• Amerikai nőmozgalmárok 1896-ban. Az első sorban balról a második Anna Howard Shaw.

Anna Howard Shaw amerikai lelkész, orvos, szüfrazsista (1847–1919)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Anna Howard Shaw amerikai lelkész, orvos, szüfrazsista (1847–1919)

február 14, 2021 - 20:34
Az amerikai nőmozgalom karizmatikus alakja, az első női lelkészek egyike.

Angliában született, családja 1851-ben emigrált az Egyesült Államokba. Egy Big Rapids közelében lévő farmon nőtt fel, a polgárháború alatt a helyi iskolában tanított.

Tevékeny szerepet vállalt a metodista egyház életében, 1873 és 1875 között az Albion College hallgatója volt, majd Bostonban az egyetem hittudományi karára járt, ő volt az egyetlen női hallgató. 1878-ban diplomázott, de pappá szentelését a metodista egyház csak 1880-ban engedélyezte. Ő volt a Methodist Protestant Church első női lelkésze, East Dennis-ben kapott parókiát.

Egyetemi tanulmányait ezután az orvoskaron folytatta, 1886-ban doktorrá avatták.

Az egyetemen ismerkedett meg a szüfrazsista eszmékkel. 1887-ben találkozott -val  és úgy döntött, hogy  minden idejét és erejét a nőmozgalomnak szenteli. A tüntetések, konferenciák gyakori szónoka volt, előadókörútjai során valamennyi államban megfordult. 1892 és 1904 között a National American Woman Suffrage Association alelnöke, 1904 – 1915 között elnöke volt.  A háború éveiben a Council of National Defense nőbizottságának a vezetője volt, tevékenységéért - a nők közül elsőként - megkapta a Distinguished Service Medal kitüntetést.

1913-ban a magyar  által szervezett női választójogi világkongresszus alkalmával Magyarországon is járt, és a budapesti Szilágyi Dezső téri templomban istentiszteletet celebrált.  

72 évesen, tüdőgyulladásban halt meg Moylan-i otthonában, ahol harminc éve élt társával,  Lucy Anthony-val.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Mary Astell filozófus, író (1666–1731)

november 26, 2011 - 12:53

Az első angol feminista írónak mondott Mary Astell jómódú, szénkereskedelemmel foglalkozó Newcastle-i családba születik. A jóeszű gyereket pap nagybátyja latinra, franciára, matematikára, logikára és filozófiára tanítja. 18 éves korában, apja és anyja halála után London Chelsea negyedébe költözik. Hamarosan ismeretséget köt fontos politikai és irodalmi személyiségekkel, megjelennek vallásos tárgyú versei, élénk levelezést folytat a korabeli művészekkel és filozófusokkal.

Olympia Brown amerikai lelkész, szüfrazsett (1835–1926)

január 04, 2018 - 22:26

Pionírcsalád lánya, a szülők annyira fontosnak tartották a tanulást, hogy farmjukon iskolát építettek a család és a környék gyerekei számára. Olympia egyetemi jelentkezését több helyről – neme miatt – visszautasították, végül a alapította Mount Holyoke Female Seminary hallgatója lett. Az intézmény vallásos előírásait azonban túl szigorúnak találta, és elriasztotta egyik férfi tanára nyílt szexizmusa is.

Maybanke Anderson ausztrál tanár, szüfrazsett (1845–1927)

március 31, 2018 - 18:20

Az angliai Kingston-on-Thames-ben született, szüleivel 1855-ben emigráltak Ausztráliába. Sydneyben telepedtek le, édesanyja bíztatására ott végezte el a tanárképzőt. 1867-ben házasságot kötött Edmund Kay Wolstenholme kereskedővel, hét gyerekük született. A férfi alkoholista lett, 1884-ben elhagyta családját. Hogy el tudja tartani a magát és gyerekeit, Maybanke iskolát alapított lányok számára, ahol felkészítette tanulóit az egyetemi felvételire. A modern módszereket alkalmazó iskola hamarosan népszerű lett. Oktatói munkája mellett komoly szerepet vállalt a nőjogi mozgalomban.