Nők nyugdíjba vonulása - hány évet jelent a gyerek?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Nők nyugdíjba vonulása - hány évet jelent a gyerek?

szeptember 13, 2011 - 19:38

http://hvg.hu/itthon/20110913_nok_nyugdijba_vonulasa#utm_source=hirkeres...

A nők nyugdíjkorhatára rövid idő alatt  55 évről 65 évre emelkedik. A férfiaké ugyanekkor 60-ról 65-re.
Mindeközben rendszeresen felmerül a kommunikációban, hogy a nők kedvezményben részesülnek, mert újabban már akár 40 év munkaviszonnyal is nyugdíjba pattanhatnak (az egyetemi tanulmányi idő ebbe nem számít), és hogy ebbe "hány évet jelent a gyerek ?"
Elárulom : gyakorlatilag semmit - illetve csak azok számára, akik legalább 5 saját gyereket neveltek, az ötödik és a tizenkettedik gyerek közti minden szülés 1 évet ad a jogosultsági időhöz, max. 7 évet. Tehát az a nő, aki 12 gyereket megszült és csak 8 évet maradt velük otthon összesen, ő nyugdíjba mehet majd 58 éves korában. De ha véletlenül 15 évig volt otthon a 12 gyerekkel, akkor már számára is a 65 év lesz a korhatár.
4  gyermekig pedig annyi "kedvezményt" kap a nő, hogy a gyermekneveléssel töltött évei a nyugdíjjogosultság szempontjából  nem vesznek el !
És ezt a nem-elveszést kommunikálják úgy, mint valami különleges jutalmat, beszámítást, ajándékot - de azt is max. összesen 8 évig !
Tehát azt, hogy a nők minden gyermekszüléssel a szervezetüket amortizálták, sehol nem számítják be sehová.
A rendőr, az más volt. Nehéz fizikai munka, ő amortizálódott, tehát jóval korábban mehetett nyugdíjba.
Viszont az a nő, aki ma 25 éves koráig tanul, majd utána megszül 4 gyereket, maximum 8 évig maradhat a gyermekeivel úgy, hogy ne vesszen el ideje, tovább nem. És mindezzel együtt ugyanúgy 65 éves korában megy majd nyugdíjba, mint azok a nők, akik egyet sem szültek.
Jóllehet a szervezete 65 évesen már sokkal elhasználtabb lesz, illetve 55 éves korától jó eséllyel bejönnek a nagyszülői teendők is annál, akinek 4 gyermeke van. Arról már nem is beszélve, hogy aki 4 gyermeket nevelt, annak világéletében béka segge alatt marad a fizetése, tehát majd éhbérért nyuvasztják 55-65 éves kora között, holott ha valaki, akkor  ő  már igencsak megérdemelné a "pihenést" (illetve a masszív unokázást).
 
Hát így állunk manapság. A fiatalok még nem gondolnak a nyugdíjra, de nehéz sorsuk lesz.
És az is biztos, hogy e nyugdíjrendelet sem fog jótékonyan hatni a népszaporulatra.
 
Ha már felemelték 10 évvel a nők nyugdíjkorhatárát, legalább megszült gyermekenként 3 évvel előbb engednék őket nyugdíjba, Ekkor is  még a 3 gyereket szültek is rosszabbul járnának, mint eddig  - de mégsem annyival, ahogy azt most megcsinálták.
Sajnos ha a parlamentben nincs képviselve a nők érdeke, azt csinálnak velünk, amit nem szégyellnek.
E változtatások  népességre gyakorolt hatását viszont mindannyian meg fogjuk érezni, és ez sajnos a férfiaknak sem lesz kellemes.
 
 
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A kormány egy éve női szemmel /Ertsey Katalin blogjából

január 23, 2012 - 21:54

http://ertseykatalin.blog.hu/2011/06/05/a_kormany_egy_eve_noi_szemmel

 

Nagyon jó összegzést találtam Ertsey LMP-s képviselő blogján. 
"Ha 10 év alatt 1 millió új munkahely és 1 millió gyerek megszületése a cél, akkor ennek arányosan látszania kellene a kormány egy éves munkáján. Ehhez képest a 62,1%-os aktivitási ráta mozdulatlan (a nőké csak 56,3%!), és még soha nem született ennyire kevés gyerek: 10%-kal kevesebb, mint egy éve.

"Azért jöttem, hogy leszámoljak a pártpolitikai kereszténység legendájával"

május 24, 2013 - 21:24
Balta F. (Fotó: Kati Holland)
 Sziasztok!

Engem semmi nem kvalifikál arra, hogy ma itt álljak, és egészen tegnapig nem is készültem erre. Nem vagyok lelkész, teológus, pszichológus, jogász, sem a hittudomány, sem a családon belüli erőszak nem a szakterületem.

Akkor miért is állok itt? Elsősorban a bántalmazottak miatt, de magam miatt is.

Kettős életet élek.

Kis magyar képmutatás: "Jaj fogy a népesség" vs. fúj, nyilvános szoptatás

június 04, 2010 - 09:24

A társadalom hisztérikusan elvárja a nőktől, hogy mindent elsöprő vágyat érezzenek az anyaságra, és ezt a "szerepet" a véljék az életükben - sőt, ahogy haladunk jobbra, az is kívánatos, hogy ezért mindent feladjanak, pl. a csúnya , a még csúnyább önérvényesítést.