• Christabel Pankhurst szüfrazsett modellt ül Madame Tussaud dédunokájának, John Tussaud-nak. (1908)

Madame Tussaud (1761–1850)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Madame Tussaud (1761–1850)

október 30, 2014 - 18:34
Tehetség, elszántság – ezek tették lett Mme Tussaud panoptikumát az egyik leghíresebb angol intézménnyé.  
Marie Grosholz Franciaországban, Strasbourgban született 1761. december elsején. Apja meghalt a hétéves háborúban, anyja egyik rokonuk, Philippe Curtius orvos házvezetőnője volt. Az orvos kedvtelésből anatómiailag pontos viaszfigurákat készített, amelyek felkeltették Conti herceg érdeklődését. Párizsba költöztek, ahol Curtius, orvosi munkáját feladva, kizárólag a viaszfigurákkal foglalkozott. 
 
Marie igen fiatalon megtanulta a mintakészítést, melyben nagyon tehetségesnek bizonyult. Első komoly munkája Voltaire alakjának elkészítése volt, majd Jean-Jacques Rousseau és Benjamin Franklin következett. Sikeres figuráit látva az udvarba is meghívták, ahol XVI. Lajos király húgát tanította viaszmintázásra. Valószínűleg ez volt az oka, hogy a forradalom kitörésekor három hónapra bebörtönözték. 
 
A börtönből való szabadulása, életben maradása feltétele volt, hogy halotti maszkokat kellett készítenie a guillotine alá küldött emberekről, közöttük volt Marie Antoinette, Marat, Robespierre, Danton is. Az embert próbáló munkát tovább nehezítette, hogy a lefejezettek között sok személyes ismerőse volt Marie-nak. 
 
1794-ben nagybátyja meghalt, és Marie örökölte a viaszfigura-gyűjteményt. 1795-ben feleségül ment François Tussaud mérnökhöz, két fiúk született, Joseph és François. A házasság azonban nem volt sikeres. Marie 1802-ben, Napoleon engedélyével gyerekeivel Angliába utazott és gyűjteményét is magával vitte. 
 
A panoptikum a hírességek alakjai mellett kiegészült a Chamber of Horrors-al, amely kezdetben a francia forradalom véres eseményeit mutatta be. A londoni kiállítás sikere után Marie gyűjteményével - amit az utazások közben is állandóan bővített - 33 évig járta Nagy-Britanniát. 
 
Nemcsak ügyeskezű szobrász, de éleseszű is volt. Reklámkampányokat indított, gondot fordított arra, hogy az újságokban színes történetek, anekdoták jelenjenek meg róla és kiállításáról, jótékonysági rendezvényeket szervezett, amelyek támogatókat hoztak.
 
1833-ban véglegesen Londonban, a Baker Street-en telepedett le. Részlet egy 1842-es útikönyvből:
Az utcáról belépve a látogató egy gazdagon dekorált, tükrös szalonban találja magát. Itt ül egy idős hölgy, akcentusa elárulja gall származását. Amikor mozdulatlan, azt hiheted, maga is a viaszfigurák egyike. Ő Madame Tussaud, egy hölgy, aki önmaga is látványosság.
Marie Tussaud 1850. április 16-án halt meg, a panoptikumot fiai vezették tovább. Dédunokájának, John Tussaudnak szüfrazsett is modellt ült. (lásd borítóképünket) 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Mary Astell filozófus, író (1666–1731)

november 26, 2011 - 12:53

Az első angol feminista írónak mondott Mary Astell jómódú, szénkereskedelemmel foglalkozó Newcastle-i családba születik. A jóeszű gyereket pap nagybátyja latinra, franciára, matematikára, logikára és filozófiára tanítja. 18 éves korában, apja és anyja halála után London Chelsea negyedébe költözik. Hamarosan ismeretséget köt fontos politikai és irodalmi személyiségekkel, megjelennek vallásos tárgyú versei, élénk levelezést folytat a korabeli művészekkel és filozófusokkal.

Elizabeth Barrett Browning angol költő (1806–1861)

március 23, 2017 - 14:35

A viktoriánus kor egyik legjelentősebb, napjainkban is népszerű költője nyolcéves korában a görög és latin  mitológiával foglalkozott, tíz volt, amikor The Battle of Marathon címmel írt elbeszélő költeményt, 12 évesen anyanyelvén kívül görög, latin, héber nyelven olvasott. 1825-től publikált különböző folyóiratokban, a következő évben már önálló kötete is megjelent. 1845-ben ismerkedett meg Robert Browning költővel, házasságkötésük után Firenzében telepedtek le. Ez a szerelem ihlette a magyarul Portugál szonettek címmel megjelent, 44 versből álló kötetét.

A világon az első állatvédő szervezet alapítója: Frances Power-Cobbe (1822–1904) ír újságíró, feminista

május 23, 2016 - 23:43

Előkelő családba született, Dublin közelében 1822. dec. 4-én. Élénken érdeklődött a tudományok iránt. Mindössze két évet járt iskolába, de azt is időveszteségként, sőt tanulmányai kényszerű félbeszakításaként (!) értékelte, hatékonyabbnak tartotta az önálló ismeretszerzést. 1838-ban végül szülei kivették az intézményből, mert gyengélkedő anyja helyett (aki kilenc évvel később meghalt) át kellett vennie a háztartást. Otthon tovább képezte magát, és - legalábbis az egyház által diktált formában - elvesztette a hitét. Amikor ez kiderült, apja elűzte a családi otthonból.