A lány és a farkas, avagy nem félünk az Alkonyattól

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A lány és a farkas, avagy nem félünk az Alkonyattól

június 02, 2011 - 10:05

Az amerikai kritika – érdemtelenül – nagyon csúnyán lehúzta Catherine Hardwicke filmjét, és a magyar vélemények is – szerintem eltúlzottan – fanyalgók. "Piroskás Twilightnak" nevezik az alkotást – véleményem szerint ez egyértelműen előítélet (az azonos rendező miatt). Nekem az Alkonyat helyett inkább Shyamalan A falu c. művével (amit nagyon kedvelek) támadtak asszociációim. Adott egy (noha mérsékelten, de) lázadó, kívülálló, bátor hősnő, Valerie. Szerelmének, noha kölcsönös, beteljesedése elé akadályok gördülnek, melyeket ő maga igyekszik leküzdeni egy olyan, elszigetelt, sokszor fullasztóan zárt környezetben, ahol számtalan sötét titok lappang, mindenki gyanús, és a végén már szinte senki sem az, aminek látszik – talán még a jóságos, boszorkány nagymama, és az elvetemült démonvadász sem? A lány szembenéz önnön lelkének árnyoldalával, és nem retten meg tőle – szerelme pedig elfogadja őt olyannak, amilyen, és viszont. A csillogó-repülő vámpírok, Bellával együtt, a legutolsó helyen jutottak eszembe a rendkívül izgalmas, szórakoztató film kapcsán, melyben az elszórtan valóban szereplő kliséket magasan felülírják a váratlan fordulatok. A kritikusokkal ellentétben a szerelmi szálat sem tartottam zavaróan eltúlzottnak, a végkifejlettel pedig abszolút meg voltam elégedve. /Olvass tovább nyugodtan, nem spoilerezek!/

A történet alapját adó Piroska és a farkas c.  mese keletkezését a 14. századra teszik. Noha mi a cselekményt általában úgy ismerjük, hogy a naiv kislányt és nagymamáját végül a vadász menti meg, már a legkorábbiak közt léteznek olyan verziók, ahol Piroska nem is olyan naiv: túljár a gonosz eszén, és maga végez a farkassal. A 17. sz. végén megjelent a Charles Perrault-féle mesegyűjteményben a szerző hosszasan elmoralizál a történet végére odabiggyeszett, erkölcsi tanulságot fejtegető részben, az egyértelműbb, "ne állj szóba idegenekkel" imperatívusz mellett, hogy vajon kik az igazi "farkasok", akiket a jól nevelt lányoknak érdemes elkerülni – talán nem is mindig azok, akik a legijesztőbbek, és a leghangosabban acsarkodnak :) . De a legismertebb a 19. századból származó Grimm-féle verzió, mely a mi gyerekkorunknak is része volt. Az értelmezések a ciklikusságot és a szexuális ébredést emlegetik leggyakrabban, Susan Brownmiller azonban a nemi erőszak metaforájának lehetőségét veti fel.

Kevésbé ismeretesek a mese posztmodern és/vagy feminista adaptációi – pl. Angela Carter magyarul is megjelent "A kínkamra" c. novelláskötetében is találhatunk kettőt, az egyiket, a Farkasok társaságát meg is filmesítették. (Neil Jordan, 1984) Ezen adaptációk a farkas kiléte körül forognak, gyakran igen meglepő eredménnyel; másik közös vonásuk pedig, hogy a hősnő hangsúlyosabb, aktívabb szerepet kap, a megmentésére siető hős férfi, a vadász általában kimarad. A farkas "megszelidítése" is visszatérő elem az átdolgozásokban: Piroska, akár öl, akár szelidít, nem hagyja magát csak úgy átvágni és megenni. :)

Mindez igaz a Hardwicke-féle verzióra is. Azt eddig is tudtuk, hogy "a gonosz köztünk jár, álruhában" – persze kérdés, hogy sikítva elrohanunk és vakon öldössük, vagy szembenézünk vele, netán, ha lehet, megszelidítjük. Még az is elképzelhető, hogy a gonosz kontrollálja késztetéseit, és beilleszkedik a társadalomba – mint egyik kedvenc sorozatom, "A vámpír, a vérfarkas és a szellem" szereplői próbálják –, ahol márpedig nála sokkal gonoszabbak járkálnak a jó emberek álruhájában.

Akár egy 18. századi hősnő esetében, Valerie előtt is alapvető információk maradnak rejtve saját kilétét, identitását illetően, és neki is meg kell küzdenie az elnyomó villain-nel – csak éppen nehezíti a dolgot, hogy a legutolsó képkockákig nem tudja, ki is az – és egészen odáig a "hős" sem siet segítségére. Ez az ő harca, és győztesen kerül ki belőle. 

Nyugodt szívvel ajánlom tehát a filmet bárkinek – az Alkonyat rajongói azonban ne számítsanak a Meyer-sztorihoz hasonló könnyed szórakozásra. A "vágyom a véredre" helyett itt olyan hangzik el, hogy "fel akarlak falni" - és a visszafogott Edwarddal ellentétben farkasunk komolyan is gondolhatja.

 

 

Szabad-e a nőknek trágár vicceken nevetni?

január 16, 2010 - 15:49

 Nem szabad - legalábbis erre a következtetésre jutott Trey Parker és Matt Stone, a South Park alkotói,
a 13. évad 4. részében.
A "Punifingék" című epizódot 2009. decemberében mutatták be Magyarországon (a Comedy Central csatornán megy), és még nem lett áldozata az állandó ismétlésnek, így talán még jópáran nem látták, illetve szórakozási lehetőséget adok azoknak, akik esetleg nem találtak semmi érdekeset hétvégén a tévében.

Azt hiszem, ez a rész jól illusztrálja, hogy mi is az, amin itt a kommentekben gyakran kiakadunk.

Ajánlott nőközpontú/feminista filmek listája

szeptember 09, 2010 - 11:49

Köszönjük a szerzőnek, hogy engedélyezte a lista átvételét!

Első megjelenés: Réka M. Cristian. “Gender and Cinema: All Sides of the Camera” in Réka M. Cristian & Zoltán Dragon. Encounters of the Filmic Kind: Guidebook to Film Theories. Szeged: JatePress Szegedi Egyetemi Kiadó, 2008, 83-104. (Ez a lista a 103. oldalon található.)

A dőlt betűs részek a szerkesztő kiegészítései.

 

Nőközpontú/feminista filmek

 

Where Are My Children (1916, dir. Lois Weber)

Mantrap (1926, dir. Victor Fleming)

A Homofóbiaellenes Világnap alkalmából: The Kids Are All Right (2010) – film egy leszbikus család életéről

május 17, 2011 - 10:08
A filmekben, sorozatokban egyre gyakrabban fordulnak elő meleg, illetve leszbikus szereplők. Ezek az ábrázolások ugyan új sztereotípiákat termelnek ki (nem minden meleg férfi excentrikus, magas hangtónusú humorzsák, aki szereti a rózsaszínt és szívesen vásárolgat hetero barátnőjével :) és nem minden leszbikus nő rövid hajú, férfias öltözetű, és visel sötét keretes szemüveget :) ), ugyanakkor megítélésem szerint jótékony hatásúak is lehetnek, rögtön mert egyáltalán láthatóvá teszik a homoszexuális embereket, és a társadalom hasznos tagjaként (gyakran pl.