A lány és a farkas, avagy nem félünk az Alkonyattól

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A lány és a farkas, avagy nem félünk az Alkonyattól

június 02, 2011 - 10:05

Az amerikai kritika – érdemtelenül – nagyon csúnyán lehúzta Catherine Hardwicke filmjét, és a magyar vélemények is – szerintem eltúlzottan – fanyalgók. "Piroskás Twilightnak" nevezik az alkotást – véleményem szerint ez egyértelműen előítélet (az azonos rendező miatt). Nekem az Alkonyat helyett inkább Shyamalan A falu c. művével (amit nagyon kedvelek) támadtak asszociációim. Adott egy (noha mérsékelten, de) lázadó, kívülálló, bátor hősnő, Valerie. Szerelmének, noha kölcsönös, beteljesedése elé akadályok gördülnek, melyeket ő maga igyekszik leküzdeni egy olyan, elszigetelt, sokszor fullasztóan zárt környezetben, ahol számtalan sötét titok lappang, mindenki gyanús, és a végén már szinte senki sem az, aminek látszik – talán még a jóságos, boszorkány nagymama, és az elvetemült démonvadász sem? A lány szembenéz önnön lelkének árnyoldalával, és nem retten meg tőle – szerelme pedig elfogadja őt olyannak, amilyen, és viszont. A csillogó-repülő vámpírok, Bellával együtt, a legutolsó helyen jutottak eszembe a rendkívül izgalmas, szórakoztató film kapcsán, melyben az elszórtan valóban szereplő kliséket magasan felülírják a váratlan fordulatok. A kritikusokkal ellentétben a szerelmi szálat sem tartottam zavaróan eltúlzottnak, a végkifejlettel pedig abszolút meg voltam elégedve. /Olvass tovább nyugodtan, nem spoilerezek!/

A történet alapját adó Piroska és a farkas c.  mese keletkezését a 14. századra teszik. Noha mi a cselekményt általában úgy ismerjük, hogy a naiv kislányt és nagymamáját végül a vadász menti meg, már a legkorábbiak közt léteznek olyan verziók, ahol Piroska nem is olyan naiv: túljár a gonosz eszén, és maga végez a farkassal. A 17. sz. végén megjelent a Charles Perrault-féle mesegyűjteményben a szerző hosszasan elmoralizál a történet végére odabiggyeszett, erkölcsi tanulságot fejtegető részben, az egyértelműbb, "ne állj szóba idegenekkel" imperatívusz mellett, hogy vajon kik az igazi "farkasok", akiket a jól nevelt lányoknak érdemes elkerülni – talán nem is mindig azok, akik a legijesztőbbek, és a leghangosabban acsarkodnak :) . De a legismertebb a 19. századból származó Grimm-féle verzió, mely a mi gyerekkorunknak is része volt. Az értelmezések a ciklikusságot és a szexuális ébredést emlegetik leggyakrabban, Susan Brownmiller azonban a nemi erőszak metaforájának lehetőségét veti fel.

Kevésbé ismeretesek a mese posztmodern és/vagy feminista adaptációi – pl. Angela Carter magyarul is megjelent "A kínkamra" c. novelláskötetében is találhatunk kettőt, az egyiket, a Farkasok társaságát meg is filmesítették. (Neil Jordan, 1984) Ezen adaptációk a farkas kiléte körül forognak, gyakran igen meglepő eredménnyel; másik közös vonásuk pedig, hogy a hősnő hangsúlyosabb, aktívabb szerepet kap, a megmentésére siető hős férfi, a vadász általában kimarad. A farkas "megszelidítése" is visszatérő elem az átdolgozásokban: Piroska, akár öl, akár szelidít, nem hagyja magát csak úgy átvágni és megenni. :)

Mindez igaz a Hardwicke-féle verzióra is. Azt eddig is tudtuk, hogy "a gonosz köztünk jár, álruhában" – persze kérdés, hogy sikítva elrohanunk és vakon öldössük, vagy szembenézünk vele, netán, ha lehet, megszelidítjük. Még az is elképzelhető, hogy a gonosz kontrollálja késztetéseit, és beilleszkedik a társadalomba – mint egyik kedvenc sorozatom, "A vámpír, a vérfarkas és a szellem" szereplői próbálják –, ahol márpedig nála sokkal gonoszabbak járkálnak a jó emberek álruhájában.

Akár egy 18. századi hősnő esetében, Valerie előtt is alapvető információk maradnak rejtve saját kilétét, identitását illetően, és neki is meg kell küzdenie az elnyomó villain-nel – csak éppen nehezíti a dolgot, hogy a legutolsó képkockákig nem tudja, ki is az – és egészen odáig a "hős" sem siet segítségére. Ez az ő harca, és győztesen kerül ki belőle. 

Nyugodt szívvel ajánlom tehát a filmet bárkinek – az Alkonyat rajongói azonban ne számítsanak a Meyer-sztorihoz hasonló könnyed szórakozásra. A "vágyom a véredre" helyett itt olyan hangzik el, hogy "fel akarlak falni" - és a visszafogott Edwarddal ellentétben farkasunk komolyan is gondolhatja.

 

 

Született feministák? Semmiképp!

május 05, 2010 - 20:30

Ellentétben a True Blood-dal vagy a Pushing Daisies-zel, rajongója nem vagyok a sorozatnak, szórakozásképpen mégis megnézem, ha tehetem – azonban biztos nem a feminista mondanivalója miatt, az ugyanis, mint mondtam, nincs neki. Sokszor inkább – még ha nem is annyira, mint egy tipikus női sorozat, brazil szappanopera – éppen, hogy szembehelyezkedik a feminizmus elveivel, és előmozdítja a nőkkel kapcsolatos negatív sztereotípiákat.

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya (1938) Ford. Ruzitska Mária, Európa, Femina sorozat, 1986

június 12, 2012 - 14:35
Jelenet Alfred Hitchcock Rebecca című filmjéből

Daphne du Maurier Rebecca c. vaskos (545 oldal), ám gördülékenyen olvasható regénye 1938-ban íródott az ún. „női gótika” tradíciójában, és – ami nem ritka a műfajban – tartalmazza a krimi és a szerelmes regény elemeit is. A borító a csókolózó pár által az utóbbit emeli ki, a látszat szintjén némileg csökkentve a mű komolyságát (ami női szerzők műveivel a kiadói gyakorlatban rendszeresen megesik). A filmváltozatot sem kell ismerni ahhoz, hogy belássuk: ez nem szirup.

Néma? Alszik? Halott? Sebaj, csak szép legyen! - avagy mit üzennek a mesék a kislányoknak?

május 29, 2010 - 10:31
Mesék

Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke és társaik. Ha a gyerekkori kedvenc mesék iránt érdeklődök, ezek gyakran szerepelnek nők válaszaiban. Azonban ha megnézzük, mit üzennek ezek a történetek a gyerekeknek a nemi szerepekről, arra jutunk, nem jó, ha egy kislány CSAK ilyeneket hall.

Női karakterek és science-fiction 1.

január 04, 2010 - 20:17
Misato Katsuragi

Ha az ember találkozik egy jó történettel, általában szeret azonosulni a főhőssel vagy egy-egy karakterével. A legtöbb science-fiction könyvvel, filmmel az a problémám, hogy a férfi olvasóknak-nézőknek kedveznek: a nőnemű szereplők vagy érdektelenek, a háttérben húzódnak meg, vagy pedig a megszokott, sztereotip képet közvetítik, és hát az ember lánya, ha helyén van az értékrendje, nem igazán képes azonosulni egy hős megmentőre váró, sipítozó hisztérikával, aki a legjobb esetben is csupán csinos kiegészítő a hős férfi mellett.

Szabad-e a nőknek trágár vicceken nevetni?

január 16, 2010 - 15:49

 Nem szabad - legalábbis erre a következtetésre jutott Trey Parker és Matt Stone, a South Park alkotói,
a 13. évad 4. részében.
A "Punifingék" című epizódot 2009. decemberében mutatták be Magyarországon (a Comedy Central csatornán megy), és még nem lett áldozata az állandó ismétlésnek, így talán még jópáran nem látták, illetve szórakozási lehetőséget adok azoknak, akik esetleg nem találtak semmi érdekeset hétvégén a tévében.

Azt hiszem, ez a rész jól illusztrálja, hogy mi is az, amin itt a kommentekben gyakran kiakadunk.

Ajánlott nőközpontú/feminista filmek listája

szeptember 09, 2010 - 11:49
Köszönjük a szerzőnek, hogy engedélyezte a lista átvételét!

Első megjelenés: Réka M. Cristian. “Gender and Cinema: All Sides of the Camera” in Réka M. Cristian & Zoltán Dragon. Encounters of the Filmic Kind: Guidebook to Film Theories. Szeged: JatePress Szegedi Egyetemi Kiadó, 2008, 83-104. (Ez a lista a 103. oldalon található.)

A dőlt betűs részek a szerkesztő kiegészítései.

 

Nőközpontú/feminista filmek

 

Where Are My Children (1916, dir. Lois Weber)

Mantrap (1926, dir. Victor Fleming)