Ang Szán Szu Csí Nobel-díjas burmai emberjogi harcos (sz. 1945)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Ang Szán Szu Csí Nobel-díjas burmai emberjogi harcos (sz. 1945)

április 22, 2017 - 01:35

Az erőszakmentes ellenállás ikonikus alakja Rangoonban született. A függetlenségért harcoló apját 1947-ben meggyilkolták. Az oxfordi egyetemen filozófiát, politikatudományt és közgazdaságtant hallgatott, 1969-ben végzett. Néhány évet  az egyik titkárságán dolgozott. 1988-ban hazatért, alapítója volt a katonai diktatúra ellen harcoló  National League for Democracy (NLD, Nemzeti liga a demokráciáért) pártnak. Többször letartóztatták, a Burmában uralmon lévő katonai diktatúra évekig házi őrizetben tartotta. Pártja az 1990-es választásokat meggyőző fölénnyel nyerte, de a fennálló diktatúra ezt nem ismerte el, az eredményt megsemmisítették, az ellenzéki vezetőket letartóztatták.  Ang Szán Szu Csí tevékenységét 1991-ben Nobel Béke-díjjal ismerték el.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



„Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!” – Kéthly Anna élete és munkássága

szeptember 20, 2009 - 13:37

1889. november 16-án született Budapesten. Szülei munkások voltak, de mind a kilenc gyermeküket tanítatták. Anna, hogy segítsen, hamar dolgozni kezdett iskola mellett. Elvégezte az elemit majd a polgárit is. Tanult gyors- és gépírást, majd könyvelői szakvizsgát szerzett. 1905-ben kezdett a Tolnai Világlapjánál, 1907-től Kassán magántisztviselő különböző cégeknél, ekkor lép be a frissen alakult Tisztviselői Szakszervezetbe. A szakszervezeten keresztül ismerkedett meg a Szociáldemokrata párttal, majd belépése után hamarosan a nőtagozatot szervezte ujjá.

Alexandra Kollontáj (1872–1952) orosz forradalmár, diplomata, író

március 19, 2010 - 11:15

1872. március 31-én Szentpéterváron születik előkelő, gazdag családban, apja, Mihail Domontovics a cári hadsereg tábornoka. A fiatal lány Oroszországban és Finnországban nevelkedik, sokat utazik, több nyelven beszél, amit később a mozgalomban, majd diplomata karrierje során hasznosít. Fontos szerepe van abban, hogy megismertette és terjesztette hazájában a feminista eszméket, szervezte az orosz nőmozgalmat.

Maggie Lena Walker (1867 – 1934), az első amerikai női bankelnök

augusztus 28, 2012 - 20:15

Az első női amerikai bankelnök, polgárjogi harcos, a fekete közösség életének és gazdaságának szervezője 1867. július 15-én született a Virginia állambeli Richmondban. Anyja, Elizabeth Draper felszabadított rabszolga, a polgárháborúban az északiak számára kémkedő Elizabeth Van Lew szakácsnője, apja az ír származású Eccles Cuthbert, a The New York Herald tudósítója. A kislány születése után anyja feleségül ment William Mitchell-hez és saját otthonukba költöztek. Férje korai halála után Elizabeth mosónő lett, hogy családját el tudja tartani. Maggie gyakran segített anyjának, a megrendelőknek szállította a tiszta ruhákat.