1872. március 31-én Szentpéterváron születik előkelő, gazdag családban, apja, Mihail Domontovics a cári hadsereg tábornoka. A fiatal lány Oroszországban és Finnországban nevelkedik, sokat utazik, több nyelven beszél, amit később a mozgalomban, majd diplomata karrierje során hasznosít. Fontos szerepe van abban, hogy megismertette és terjesztette hazájában a feminista eszméket, szervezte az orosz nőmozgalmat.

Húszéves korában férjhez megy Vlagyimir Kollontájhoz, fiuk születik. Alekszandra egy nagy textilgyárban szembesül a munkásnők helyzetével, ahol mérnök férje a szellőztetőberendezés üzembeállítását irányítja. Bekapcsolódik az illegális Politikai Vöröskereszt mozgalomba, esti iskolát tart a szentpétervári munkásoknak, röpcédulákat ír és terjeszt, adományokat gyűjt. 1898-ban Svájcba utazik, a zürichi egyetemen közgazdaságot hallgat. Oroszországba való visszatérése után folytatja nőmozgalmi tevékenységét, szervezi a munkásnőket hogy álljanak ki érdekeikért a munkaadókkal szemben, és ha szükséges, lépjenek fel a szocialista szervezetekben is előforduló hímsoviniszta megnyilvánulások ellen.

1908-ban a fenyegető letartóztatás elől menekül, Németországban, majd Párizsban él, itt találkozik Leninnel. Csatlakozik a Szocialista Nők Nemzetközi Irodájához, előadókörutakat tart Angliában, Belgiumban, Finnországban, Svájcban. 1915-ben több hónapot tölt az Egyesült Államokban, négy nyelven tart előadásokat, fontos politikai kapcsolatokat köt és kiadót keres Lenin „A szocializmus és a háború” című munkájának, amit ő fordított angolra.

Az 1917-es forradalom hírére Alekszandra visszatér Oroszországba, igen fontos posztot kap, közjóléti népbiztos lesz. 1919-ben hozza létre a „Zsenotdel”-t (Női ügyosztály), melynek feladata a nők életének javítása, a női írástudatlanság felszámolása, a nők oktatása, a nőket érintő új házassági, oktatási és munkaügyi törvények betartatása. A túl eredményesen működő szervezetet Sztálin 1930-ban megszüntette.

Kollontáj, ha helyesnek látja, a kommunistákat is kritizálja, így lassan a párt belső ellenzékévé válik. Néhány barátjával megalakítotja az ún. munkásellenzéket, melyet később Lenin feloszlat.

Sztálin hatalomra jutásakor meg akar szabadulni az irritáló, de népszerű asszonytól, ezért diplomatának nevezi ki Norvégiába, így lesz Kollontáj (ha Schwimmer Rózsa rövidre sikeredett 1918-as svájci megbízatását nem számítjuk) a világ egyik első női nagykövete. Nyelvtudása, műveltsége, utazásai során szerzett széleskörű kapcsolatai mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezt, és később a mexikói, majd a svéd nagykövetséget is kifogástalanul vezesse. 1940-ben tagja a szovjet-finn béketárgyalás delegációjának, feladatát a szakértők szerint finom ravaszsággal látta el.

Betegsége miatt 1946-ban nyugdíjba megy, de egészen 1952-ben bekövetkezett haláláig a külügyminisztérium tanácsadójaként tevékenykedik.

Életéről Kertész Erzsébet írt regényt, A tábornok lánya címmel.

/Első megjelenés: Csapó Ida - Török Mónika szerk. Feminista Almanach, Budapest, 2005/