Tisztelt győri ügyészség! Egy bántalmazóval nem lehet „megegyezni”!

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Tisztelt győri ügyészség! Egy bántalmazóval nem lehet „megegyezni”!

február 13, 2019 - 00:00
Bűncselekményei következményeit pedig jobb, ha meg sem próbálja „jóvátenni". Az egyetlen, amit tegyen: maradjon távol a sértettől.

„Vállán cipelte ki a barátnőjét egy győri diszkóból a féltékeny férfi” – írja a , már a címben megadva az elkövetőmentegető alaphangot. Kész csoda, hogy az elterjedt szokással ellentétben ezúttal legalább nem a „szerelmes” jelzővel illették az agresszort – noha a kérdés, hogy miért szinte tabu használni az „erőszakos” és a „bántalmazó” kifejezéseket a partnerüket birtokolni akaró férfiakra, továbbra is nyitva marad. Ahogyan az is, hogy a biztonsági őrök vajon miért nézték (ezek szerint) tétlenül a jelenetet. Bántalmazás esetén miért az az automatikus reakció, hogy biztosan egy „balhés párt” látnak, akiktől jobb is, ha a szórakozóhely mielőbb megszabadul? 

A portál szerint a férfi otthon lökdöste és bezárta a nőt, aki az eset után másnap elköltözött. Azonban, ahogy ez lenni szokott, ezzel nem szabadult meg a jogosultságtudattól túltengő volt élettársától. Többször újra kibékültek. Erre az elemre kaptak rá a kommentelők, kórusban leostobázva a sértettet. Úgy tűnik, még mindig nem mondtuk el elégszer: egyrészt, partnerbántalmazás esetén a fő kérdés az, hogy az elkövető miért bántalmaz, miért tart megengedhetőnek ilyen viselkedést – és nem az, hogy a sértett (mintha mindig lenne választási lehetősége!) miért „hagyja”.

Többek közt azért tartja az elkövető megengedhetőnek, mert tulajdonképpen mindenki más így tesz, senki sem akar „beleavatkozni” egy pár „magánügyeibe”. Pedig itt az erőszak végképp nem volt magánügy. Soha sem az, de itt még arról sem beszélhetünk, hogy ne lenne bizonyíték, ne lennének tanúk, nem, hogy a klasszikust idézzem, „csak két ember szava áll egymással szemben” – itt minimum több tucat tanúja lehetett az agressziónak.

Másrészt, hogy az eredeti kérdésre is válaszoljunk: a bántalmazott nő ilyenkor azért „békül ki” a ráakaszkodó bántalmazóval, mert a sorozatos leuralás és agresszió tönkreteszi az önbizalmat és súlyosan károsítja az önérvényesítő képességet.

Az áldozat ilyenkor nem a bölcs „én aztán ott hagynám az első pofon után” kívülállók fejével gondolkodik, hanem össze van zavarodva, erőtlennek, tehetetlennek, bénának érzi magát. Egy idő után elhiszi (és ebben a környezete sem nagyon ingatja meg), hogy úgysem tud megszabadulni a férfitól, ezért könnyen győz a rámenős expartner erősebb akarata.

Persze komolyabb beavatkozás, és önkritika nélkül a viselkedés nem fog változni. A bántalmazó nem szelídül meg attól, hogy az áldozat szóba áll vele és engedményeket tesz neki, hiszen a fő célja a saját akarata érvényesítése és az áldozat feletti teljes hatalomgyakorlás. Szakmai intervenciós program lenne szükséges az elkövetők számára a bűnismétlés megelőzése érdekében. Ez nem azonos az időnként itthon is előírt „indulatkezelési” kurzussal, mert erőszak esetén nem az önkontroll hiányáról van szó - különben a bántalmazó a rendőrt, bírót, családsegítőt, gyermekvédelmist is megverné. Előttük márpedig nagyon is megnyerő tud lenni, és éppen ezzel vezeti félre a családon belüli, illetve kapcsolati erőszak jeleit és sajátosságait felismerni nem tudó hivatali dolgozókat.  

Mivel Magyarországon (az egész EU-ban majdhogynem egyedül) ilyen szakmai program nincs, jött a borítékolható folytatás: a férfi 2017 nyarán újra korlátozni akarta a sértettet a személyes szabadságában, ezt követően pedig ismételt kibékülést forszírozó levelekkel bombázta négy hónapon át.

Az áldozatokon gyakran szokás számon kérni, hogy miért nem kérnek segítséget. Tessék, ez a nő kért, feljelentést tett, ám a következő lett az eredménye:

Az ügyészség a férfival szemben a két rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette és minősített zaklatás vétsége miatt indult bűnügyben a férfi kérése és beismerő vallomása alapján – a nő beleegyezésével – az eljárás felfüggesztése mellett közvetítői eljárásra utalásról döntött.

Ha a közvetítői eljárás eredményeképp a terhelt és a sértett megegyezik, és a terhelt a bűncselekmény következményeit jóváteszi, az ügyészség az eljárást megszünteti.”

A párkapcsolati erőszak szakirodalma már régóta világossá teszi, hogy a közvetítői eljárás, a mediáció rendkívül káros kapcsolati erőszak esetén. Vajon megúszta volna ennyivel ez a tettes, ha a fizikai agressziója egy idegenre irányul, és nem a (volt) barátnőjére? Kuszing Gábor vonatkozó  azt olvashatjuk, hogy a mediáció lehetőséget ad a bántalmazónak a szakember manipulálására, továbbá a bántalmazó megfélemlítheti olyannyira az áldozatot, hogy az ne tudja a mediációs üléseken képviselni a saját érdekeit. (A Nőkért Szabadegyetem egy alkalmán Kuszing a következő példákat mondta el: 1. a mediátor számon kérte a nőt, hogy miért húzódik el, amikor a férfi udvariasan le akarja segíteni a kabátját. Nem tudta, hogy a férfi odakint megpofozta a nőt. 2. az elkövető az asztalon egy tollal játszadozott, amivel előzőleg megerőszakolta az áldozatot.)

Az elkövető büntetlensége nem szavatolja az áldozat biztonságát, és a mediáció ilyen esetekben mint társadalmi üzenet is romboló hatású. A partnerrel szembeni erőszak büntetlensége felbátoríthat újabb potenciális elkövetőket, egyben (érthető módon) arra sarkallja az áldozatokat, hogy mivel úgysem remélhetnek igazságot, ne is kérjenek segítséget. (Amit aztán majd a szemükre lehet hányni.)

A másik súlyos hiba: bántalmazásos eseteknél a hatóságok, ha komolyan vennék a munkájukat és az áldozatok biztonságát, nem vennék figyelembe, hogy az áldozat (akit a bántalmazó nagy valószínűséggel megfélemlített) „megbocsátott”. Az ugyanis, hogy – akár szavak szintjén, akár őszintén – „megbocsátott”, amellett, hogy nem teszi meg nem történtté a bántalmazást, egyáltalán nem szavatolja, hogy a bántalmazó nem fogja a sértettet újra zaklatni, szabad mozgásában akadályozni, megverni. Mi jelentené a visszatartó erőt, mitől kellene félnie? Mit kap, ha újra megteszi? Ráadásul a legtöbb nőgyilkosság esetében az elkövető már régóta a hatóságok látóterében van, és a nem megfelelő beavatkozás miatt fajul a helyzet az ölésig. Márpedig .

A halott nők nem tudnak „megbocsátani”.     

És az utolsó kérdésem: vajon hogyan képzeli el a mélyen tisztelt győri ügyészség a bűncselekmények előírt „jóvátételét”? Vigyen a bántalmazó a nőnek ? Nos, az ilyenfajta gesztusok éppen hogy a jellegénél fogva ciklikus bántalmazó kapcsolat részei: mézeshetek-fázisnak nevezzük azt az időszakot, amikor az elkövető egy darabig megbánást színlel, hogy az áldozat ne hagyja őt faképnél, és aztán újra bántalmazhassa. Gratulálok az ügyészségnek, amiért ilyen hatékonyan növelte az áldozat kiszolgáltatottságát, és ilyen eredményesen vállba veregette az elkövetőt.

Ha Magyarország a jogrend részévé tette volna az Európa Tanács 2014-ben hazánk által is aláírt áldozatvédő dokumentumát, az isztambuli egyezményt, és betartott volna az abban foglaltakat, akkor a bántalmazásos ügyekkel és az áldozatokkal kapcsolatba kerülő rendőrök, ügyészek és bírók már rég szakmai képzéseken vettek volna részt a párkapcsolati erőszakról, és akkor talán sikerült volna előremutatóbb döntést hozni ebben az ügyben is. Az isztambuli egyezmény, egyebek mellett, tiltja kapcsolati erőszak esetén a közvetítői eljárást. Előírja (csupa férfiellenes radikalizmus, igaz?), hogy az áldozat biztonságát kell mindenekelőtt szem előtt tartani, egyben meg kell akadályozni az elkövetőt a bűnismétlésben. Például - ha már olyannyira cukorból van, hogy előzetesbe tenni nem lehet (ahogy történne, ha idegent bántalmazna az utcán) - hatékonyan érvényesített távoltartással. 2015-ben (az egyezménytől függetlenül) Magyarországon is belebegtették a GPS technológia bevezetését erre e célra, ám ebből sem lett végül semmi. (Miért nem?) 

Az egyezményt különböző ürügyekkel félresöprő kormány a g betűs szavaktól jobban fél, mint az erőszaktól. Jobban fél a melegektől és a transzneműektől, mint a nők halálától – annak ellenére, hogy a veszélyben levő nők sokszor anyák is, és akit megöl a partnere, az nemigen fog már szülni.

Mindazonáltal, az ilyen nyilvánvalóan hibás hatósági döntések megakadályozásához talán nem is kell feltétlenül az ördögtől való „genderegyezmény”. Elég lenne minimális empátia és józan ész. De ha az sincs?     


A témához ajánljuk a NANE Egyesület Miért marad? című kiadványát, valamint

Információk áldozatoknak: 

 

 

Amikor vér folyik, akkor már késő – az Angyalhír sajtóközleménye

június 20, 2016 - 13:38
Fotó: Nyíri András

A séta június 26-án vasárnap 15 órakor a Clark Ádám tértől indul, és a Bazilikánál ér véget, ahol a csatlakozó civil szervezetek képviselői mondanak beszédet. Az áldozatok emlékére a Lánchídról száz fehér léggömböt engedünk el, a Szt. István téren pedig a rendezvény ideje alatt megtekinthető lesz a Magyarországon partnerük által megölt nőket megörökítő Néma Tanúk kiállítás. Az esemény moderátorai Jaksity Kata és Bombera Krisztina. 

Törvényesített gyerekrablás – esetleírás, avagy miért demonstrálunk dec. 1-jén szombaton 15 órakor a Kossuth téren?

november 28, 2012 - 15:53

„A 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen” rendezvénysorozat keretében december 1. szombaton, 15 órakor a Kossuth téren Anyák, akiknek elrabolták a gyermekeit demonstráció lesz.

Pussy Riot vs. nyíregyházi "hölgyek" - a lányok és a törvény

szeptember 08, 2012 - 23:00

Ha nem várna a Pussy Riot három tagjára szabadságvesztés, most egy kávé mellett jóval kellemesebb témákról elmélkedhetnék. Például arról, hogy milyen minőségűek a politikai performanszaik zeneileg, nevezhetőek-e egyáltalán punkegyüttesnek, és mennyiben értek egyet a figyelemfelkeltő módszereikkel.

"Nem, tisztelt bíróság, ezek az ügyek nem kiszámíthatatlan, derült égből lesújtó villámcsapások" - Spronz Júlia beszéde, Angyalhír 2015

július 01, 2015 - 00:00

Tragédiák mindig voltak, vannak és lesznek! – kommentálta az egész országot megrázó hírt Ádám meggyilkolásáról a bíróság egy képviselője a televízióban. Ezekkel szemben a jogalkalmazó tehetetlen. 

Utcai támadások nők ellen - mi a megoldás?

szeptember 18, 2010 - 19:01
Take Back the Night! felvonulás a 80-as években. Forrás: Durham University Archives.

Amikor az első eset után próbáltam lebeszélni az éjjeli hazamenetelről, megmakacsolta magát, és azt mondta, nehogymár csak mert ő nő, ne legyen joga éjjel bulizni, és az utcán közlekedni. "Vagy talán este 7 és reggel 6 között kijárási tilalom van a nőknek?" - tette hozzá ironikusan. Nem ő találta ezt ki: amikor feljelentette az utcai rablót, a rendőrök elsősorban arra voltak nagyon kíváncsiak, hogy ő a támadás előtt hol volt, kikkel, hány óráig, pontosan mit és mennyit ivott (ez aztán mit számít???

Az anyákért, akiknek elrabolták a gyerekeit - Dr. Spronz Júlia beszéde (Onebillionrising Budapest)

február 20, 2014 - 17:32

 

Jó sokan vagyunk, ezt örömmel látom, de sajnos jónéhányan fájóan hiányoznak közülünk. Elsősorban is az a hetven nő, aki évente meghal Magyarországon párkapcsolati erőszak miatt. Ez a hetven lehetne kevesebb is: például Amerikában negyven, Németországbn tizennyolc, Spanyolországban csak tizenhat. Mindez azért, mert ott sikerült megtalálni azt a jogi keretet, a beavatkozásnak azt a módját, ahogy csökkenteni lehet ezt a számot.

"A bűnöm annyi volt, hogy az exférjem ránk akarta gyújtani a házat"

október 18, 2015 - 22:19

Sziasztok, Csurika Mária vagyok A Város Mindenkié Hajléktalan Nők Munkacsoportjából.

Nőnek lenni a mai társadalomban nem egyenlőség, hanem elnyomás - főleg akkor, ha a nő szegény, ne adj isten cigány, fogyatékkal él, vagy sokgyermekes anya. Ma Magyarorszagon 17 százalékkal keresnek a férfiak többet ugyanazert a munkáért, mint a nők. Nekünk, nőknek kell a gyermekeinket felnevelni, de ha sokat vagyunk betegállományban, elveszítjük a munkahelyünk, ezért elvész az otthonunk is.

A bántalmazottak sorsa a jogi eljárástól az esetleges új kapcsolatig

november 25, 2011 - 23:35

Bántalmazott. Hányszor hallottam mostanában ezt a szót ? Hányszor írtam le ?  Talán ezerszer is, nem számoltam. Számoltam viszont a napokat, az éjszakákat,annak idején, amikor arra vártam, hogy segítsen végre valaki, hogy biztonságban érezzük végre magunkat. Hosszú volt az út idáig.