A nadrágviselés úttörője: Elizabeth Miller (Libby)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

A nadrágviselés úttörője: Elizabeth Miller (Libby)

szeptember 20, 2017 - 00:22

Libby a török bugyogó felett viselt rövid szoknya viseletének tervezője és első viselője. Jómódú és felvilágosult családba született, otthonukban egyaránt megfordultak menekülő rabszolgák, művészek, politikusok. Férje vele együtt írta alá 1848-ban való felhívást. A korában rendkívül merésznek számító öltözetet egy kerti munkával töltött délután alatt találta ki – mint mondta, megutálta a földet söprő, többkilós ruhájára tapadó piszkot. Unokatestvére, , a neves feminista, rögtön követte példáját. Az öltözet később „bloomer” néven lett ismert, mert , feminista újságíró az általa szerkesztett The Lily című újságban népszerűsítette és bíztatta olvasóit az új divat követésére.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kishida Toshiko japán író, feminista (1863–1901)

május 23, 2016 - 23:13

1863. január 14-én született. A japán feminizmus első hullámának kiemelkedő személyisége, Shoen néven írt. Eleinte a császári udvarban dolgozott, de úgy gondolta, hogy ez az intézmény túlságosan távol áll a világ valóságától, ráadásul az ágyasi rendszert megalázónak ítélte a nők számára. Végül otthagyta az udvart és minden idejét a nők jogaiért folytatott küzdelemnek szentelte. Külön figyelmet fordított a közép- és felső osztálybeli fiatal lányok kiszolgáltatott helyzetére.

Shidzue Katō japán politikus, feminista (1897–2001)

május 23, 2016 - 23:17
Shidzue Katō Margaret Sangerrel 1955-ben

Szamuráj gyökerű előkelő családba született, alapos nevelést kapott, a nyugati kulturával is megismertették. Első férjével néhány évig az Egyesült Államokban élt, ahol megismerkedett és barátságot kötött Margaret Sangerrel. Hazatérte után klinikát nyitott, ahol a családtervezés fontosságát és a születésszabályozás lehetőségeit tanította.  Ez éles ellentétben állt a kormánypolitikával, ezért 1937-ben letartóztatták, klinikáját bezárták. 1946-ban lett parlamenti képviselő, ebben az évben szavazhattak a japán nők először.

Jeltje de Bosch Kemper holland feminista (1836–1916)

április 09, 2017 - 15:24

Jómódú értelmiségi család lánya, jó neveltetést kapott. A nőkérdéssel J.S. Mill tanulmányának elolvasása után kezdett foglalkozni. 1872-ben megalapítja az Algemeene Nederlandsche Vrouwenvereeniging Tesselschade egyesületet, melynek célja a nők tanuláshoz és munkához való jogának kivívása, önállóságuk biztosítása. 1878-ben hivatásos ápolónők képzésére alapította a Vereeniging voor Ziekenverpleging egyesületet. Belung und Recht címmel kéthetente megjelenő, a nők jogaival foglalkozó lapot alapított. A nőmozgalom minden ágával foglalkozott, több szervezet választotta tiszteletbeli tagjává.