Acsády Judit az MTA Szociológiai Intézet részéről „Interetnikai párbeszéd – női kezdeményezések, nőmozgalmak (nemzetközi kontextus)” címmel tartott előadást. Egy személyes beszámolóval kezdte: a '90-es évek elején részt vett az ELTE Konfliktuskezelő Központ munkájában, ahol egy libanoni származású feminista vezette a tréninget, aki - akár fegyveres konfliktusban álló csoportok közt is - békéltető üléseket tartott. Ezek önismerettel kezdődő több napos intenzív együttléteket jelentettek, melyek során az egymással való közösség felismerése történt.

Maga az előadás is azt fejtette ki, hogy a nőjogi szervezetek – felismerve a nők mint társadalmi csoport heterogenitáson túli közös jellemzőjét, az alávetett státuszt, és az az elleni küzdelmet – miként vettek részt a nemzetközi konfliktusok megoldásában.

„Több volt száraz választójogi tanácsnál” - írta Charlotte Perkins Gilman az IWSA (Nemzetközi Női Választójogi szövetség) lapjában, a Jus Suffragiiban az 1913-as budapesti kongresszusról. Acsády ezt az eseményt azért is tartja fontosnak, mert a szüfrazsettekről a köztudatban olyan kép alakult ki (ha egyáltalán valamilyen kialakult), hogy a börtönben kényszertáplálják és rendőrök verik őket, ehhez képest az 1913-as választójogi kongresszus teljes társadalmi támogatottságot élvezett. A város anyagi segítséget is nyújtott a szervezőknek, a résztvevőket, akik számára megnyitották a város jelentős tereit (pl. a Halászbástyát, vagy az első női prédikátor számára egy templomot), a polgármester személyesen üdvözölte.

Glücklich Vilma az IWSA 1920-as genfi kongresszusán azzal kezdte a beszédét, hogy „Mindazt amit a háború lerombolt, mi helyrehozzuk. Gyűljünk össze még egyszer, ne csak mint barátok, hanem mint a nagy demokratikus szabadság őrzői.” Az IWSA és a WLIP (Women's League for International Peace and Freedom) fontosnak tartotta a nemzetközi konfliktusok békés rendezését, a népek önrendelkezési joga mellett (az IWSÁban rögtön a Monarchia országainak külön-külön volt képviselete, korábban erre példa nem volt), ebben a közvetítő-békéltető szerepét akarta magára vállalni. 1921-ben Glücklich Vilmát nyári egyetem szervezésére kérik Genfben, ahol próbálták lebontani a nemzetek közötti politikai előítéleteket. 1927-ben Prágában nemzetközi oktatási konferenciát, melynek során a progresszív oktatás elvét felvetik – ennek célja az emberiség békés jövőjét megalapozni az erőszakmentességen alapuló neveléssel (megj. ami ma is hiányzik, még az erkölcstan-oktatásból is!). „A világnak a kooperáció lelkülete felé kell elmozdulnia, ami a versengés helyét veszi majd át.” Mozgalmukra jellemző az „androgünitás”, azaz az üzenetükben alkalmaznak értelmen és érzelmen alapuló érveket egyaránt. Retorikájukban a racionális felelősségtudatot, felkészültséget, aprólékos elemzést, logikus érvelést az erős érzelmi elkötelezettség és elszántság egészítette ki.

Ami a későbbi korokat illeti, Kirgizisztánban vagy Macedóniában a nők kezdeményezésére történt meg a társadalmi kohézió erősítése. Az 1998-as „Nagypénteki megállapodás” Észak-Írország és Anglia között a Northern Ireland Women's Coalition tagjainak hatékony részvételével valósult meg – a felek meghallották „a nők hangját, akik a szembenállás helyett a megértésre hívták fel a figyelmet.”

Mint Glücklich írta egy levelében, „továbbra is életben tartjuk a béke és a szeretet szellemét.”

Hadas Miklós „A modern férfi születése, gondolatok a férfiasság változó konstrukcióiról” című előadásában tovább árnyalta a versengés vs. kooperativitás ellentétpárját.

Rögtön leszögezte, hogy 16 percben (vagy egyáltalán) vállalkozni egy „nagy narratíva” előadására „macsó projekt” – a macsó jelleget a tér – férfiakra a nőknél sokkal inkább jellemző - fesztelen kihasználásával támasztotta alá, közölve a kamerással, hogy nem tud egy helyben állni.

Hadas A modern férfi születése c. könyvében arról értekezik, hogy a hosszú 19. században (a francia forradalomtól az első világháborúig) hogyan alakulnak át a férfi viselkedési minták. Tézise az, hogy a férfi beállítódások hosszú távon civilizálódtak, illetve az erőszakkontroll irányába haladtak: a libido dominandi által strukturált viselkedési minták egyre inkább egy kevésbé harcos mintával helyettesítődtek. Populárisan fogalmazva: a vadászó férfi átalakult futballozó férfivá. (Az előadó szerint a szabadidő eltöltési módjai fontos indikátorai a férfiasság diszpozíciós mintázatainak.) Azaz, a 19. században a harcos férfiasságmintára ráépülnek a versengő minták. Az élettér különböző szegmenseire átemelhetjük az egy adott élettérben megjelenő viselkedési mintákat. pl. párbaj helyébe lép a vívás, a lóverseny helyébe evezés. A politikában is megjelenik a versengő diszpozíció: a cél nem az ellenfél megsemmisítése, hanem a megelőzése. A következő fázis a kooperatív versengés (pl. futball, vagy más csapatverseny).

Gyakori kérdés, hogy akkor mivel magyarázzuk a világháborúkat? A válasz erre az - Norbert Elias alapján, aki szerint civilizáció és decivilizáció aktusai változnak -, hogy a fejlődés nem lineáris. Vannak decivilizációs „backlash” (visszacsapás) időszakok, amikor ismét a harcos maszkulinitás kerül előtérbe, magával hozva az expanzív maszkulin törekvéseket és antifeminizmust. Ez az emberjogi mozgalmakon belül is így szokott kinézni: a rasszizmus vagy a szexizmus elleni küzdelem jobboldali nézőpontból többnyire negatív, és egy idő után jön az „elég volt a polkorrektségből/a feminizmusból!” felkiáltás. A visszacsapás erősödött pl. az ikertornyok ledöntése után, amikor is a morális pánikot keltő, az idegenekkel, másokkal szemben gyanakvást, bizalmatlanságot keltő konzervatívok nagy támogatottságot találnak. Itt már nehezebb megvonni a határt a harcos libido dominandi és a versengő maszkulinitás között (vö. iraki háború). Magyarországon és Szlovákiában is érzékelhető az archaikus maszkulin minták túlsúlya.

A következő előadó Csánó Szabina volt, aki „A népesedéspolitikák rejtett üzenete Szlovákiában és Magyarországon” címmel tartott előadást. Malthus 1798-as víziójával indított, aki katasztrófát jósolt, mert azt látta, hogy az élelmiszertermelés számszerűen, a populáció viszont exponenciálisan nő. Egyelőre ezt a technikai újítás (nem egyenlő elosztás mellett) megelőzte. Másik végletként említésre került „Az ember gyermeke” c. film, ahol viszont a rémvízió aköré épül, hogy nem születik több gyerek a világon (ehhez a témához javasoljuk nemrég íródott Jessie Lamb-könyvismertetőnket is.)

Magyarországon mínuszban a növekmény, Szlovákiában még pozitív, de már csökken. „A nemzethalál víziója” és a jóléti rendszer fenyegetettsége (kevesebb adó, kevesebb nyugdíj, nem lesz fenntartható az ország) mindkét országban jelen van. Ennek orvoslása a népességszám növelése, amely lehet diszkriminatív (= csak a fehér, középosztálybeli, magyar gyerek „jó”) vagy befogadó (= a rendszer fenntarthatósága az elsődleges, ami történhet pl. bevándorlók révén is). A folyamat során a női test a politika és a nemzeti konstrukciós folyamat részévé válik (nő = potenciális anya).

A törvények és az intézmények által kialakított nemzetkép meghatározza a nemek viszonyának megközelítését. Más, ha a család képezi a nemzeti hagyományok fenntarthatóságának alapját, mint amikor az intézkedések főként a munkahelyek és a gyermekellátó intézmények kapcsolatára helyezik a hangsúlyt. (Mindez nagyban függ a parlamentben a nők arányától, ami Magyarországon 8, 9 %, Szlovákiában pedig 16, 7 %.)

Csánó a kutatásában megállapította, hogy a magyar népesedéspolitika inkább a család szerepére támaszkodik, és itt fontos a népessség mennyisége és minősége is, Szlovákia pedig nagyobb hangsúlyt helyez a piacra, és itt a népesség minősége az elsődleges szempont. Az utóbbi rejtett szűrők által szokott megvalósulni: az intézkedések bizonyos társadalmi csoportok esetén jobban ösztönzik a szaporodást. Az intézkedések lehetnek a munkaerőpiacra fókuszálók (a gyermekvállallás ne eredményezzen munkaerőpiaci kiesést), anyagi ösztönzők (juttatások, kedvezmények), vagy tiltó intézkedések (pl. abortusz korlátozása).

Magyarországon a családi pótlékot 1912-ben, a gyest 1967-ben vezették be. Az ötvenes évekre a tiltás volt jellemzőbb (Ratkó-korszak 1949-53, abortusz tiltása 1953, ’56-ban némi liberalizálás, majd ’73-ban ismételt szigorítás történt) A fogamzásgátlás a hatvanas évektől volt fokozatosan elérhető (eleinte csak egy szűk rétegnek, mert nehezen hozzáférhető és drága volt – az utóbbi most is probléma)

Magyarország alaptörvényében, mint jól tudjuk, a kirekesztő családfogalom van jelen: a család e szerint kizárólag „egy férfi és egy nő házassága.” A szlovák alkotmény ehhez képest annyit mond ki, hogy „a házasságon alapuló család a társadalom alapvető sejtje”, és, voltak ugyan kísérletek ennek átfogalmazására, de az is szerepel (és benne is maradt), hogy „a társadalom az összes családformát védi.” Ugyanakkor egy felmérés során kiderült, hogy a népesség több mint 60%-a támogatná vagy inkább támogatná a mienkhez hasonló korlátozást.

A szlovák támogatási rendszer jövedelemfüggő (= a gazdagok még több pénzt kapnak, ha több gyereket vállalnak). Az egyedülálló szülőt nem ösztönzik egyik országban sem gyermekvállalásra.

Magyarországon nemrég bevezették a szupergyedet (az anya most már egy év után elmehet dolgozni) és a diplomás gyedet (vö. frissdiplomások nehézségei). Tovább fennálló probléma, hogy a gyed biztosítási jogviszonyhoz kötött.

Az előadó kitért az apáknak juttatott fizetett szabadság kérdésére is. Norvégiában ezt a progresszív intézkedést 1977-ben vezették be, 10 hét, és kötelező. Magyarországon a munkaidő-kedvezmény mindössze 5 fizetett munkaszüneti nap, amelyet az apa a szülést követő 2. hónap végéig kérelmezhet (nem kötelező). Szlovákiában nincs ehhez hasonló intézkedés, viszont létezik az ún. „megosztott munkahely” lehetősége (= az anya félállásban mehet vissza dolgozni, viszont neki kell keresnie valakit az állás másik felének ellátására).

Jana Cviková irodalomtorténész és az ASPEKT szlovák feminista egyesület alapító-elnöke a szlovák feminizmus történetét mutatta be. Az országban 1989 után kezdtek a feminizmussal foglalkozni, így diszkontinuitással kellett megküzdeniük: az első hullámról nem tudtak sokat, az eszme csak a torzító szocialista emancipáción keresztül jutott el hozzájuk. A második hullám hiánya náluk is jellemző, csak a 90-es évek elején kapcsolódtak be, amikor Amerikában és Nyugat-Európában már a harmadik hullámról beszéltek. Ezért Cviková a szlovák feminizmus vonatkozásában már nem használja ezeket a kifejezéseket. Az Aspekttel 1993 és 2004 között ők is újságot adtak ki (az első feminista újságot Szlovákiában - azért szüntették meg, mert az internetet élőbbnek találták), és az aktivizmus után nem sokkal megindult a Gender Studies oktatása is. (A 90-es évek elején a Comenius Egyetemen Gender Studies központot hoztak létre Szapu Marianna vezetésével.) Főként irodalmi és művészeti témákból merítettek, foglalkoztak feminista építészettel, filozófiával, pedagógiával, a családon belüli erőszak problémájával és LMBT+ témákkal is. A fogadtatás vegyes volt, kezdteben némi érdelődést tapasztaltak, de gyorsan megindult az antifeminista hullám, amivel a mai napig küzdenek.

Cviková megállapította, hogy az elmúlt 20 évnyi küzdelem dacára az egyetemen még mindig Bevezetés a feminista irodalomelméletbe címmel tart előadást ­ és valószínűleg 20 év múlva is így fog tenni, mert az egyetemre érkezők akkor is kezdők lesznek. A gender mint analitikus kategória még mindig marginális, a nőirodalom pedig nem része náluk sem a közoktatásnak.

Végül megjegyezte, hogy az eddigi ellenségek – magyarok, romák ­ után a mostani a választásoknál talán a feministák kapják ezt a hálátlan szerepet. Viszont, apró lépésekben ugyan, de akadémiai közegben az elfogadás talán fokozódik.

A magyar feminizmus történetét Jana előadása után nagyobb időközt befogva, a 18. század végétől vázoltam fel, ekkor kezdett el ugyanis a hazai nőjogi diszkurzus kibontakozni. Ebben a korszakban az egyén érvényesülési jogaira fókuszáló érvelés helyett a relacionalitás állt a középpontban, azaz a női jogokat (pl. oktatást) mint eszközt kérték a nemzetiesség fokozása illetve az anyaszerep jobb teljesítése érdekében. (Lásd pl. Fábri Anna A nő és hivatása I-II. c. szerkesztett könyveit.) Az összefoglalómban a kevés emberjogi alapú érvelőt, pl. Takács Évát emeltem ki, majd az első hullámról beszéltem, és ennek kapcsán megemlítettem, hogy Schwimmerékre az elitizmus vádja nem volt igaz: az 1913-as női választójogi világkongresszuson a balmazújvárosi parasztasszonyok küldöttsége is részt vett, és közülük Rokon Tóth Sára beszédet mondott. A diszkontinuitást és a második hullám hiányát kötni tudtam Jana előadásához, majd röviden felvázoltam az elmúlt egy év történéseit, tavalyi reményeimet a „harmadik hullám” kibontakozására, és ehhez képest a népharag drasztikusan gyors és indokolatlan csillapodását, amely ahhoz vezetett, hogy a parlamentben szexista politikusok büntetlenül rendeznek ámokfutást, a párkapcsolati erőszak-törvény kodifikációs folyamatában csak részeredményeket tudtunk elérni, és az Isztambuli Egyezmény aláírása várat magára. Optimizmusra ad viszont talán okot a nemrégiben megrendezett Nőkongresszus. Végül a családon belüli erőszak elleni magyarországi és szlovákiai küzdelmeket vetettük össze, ahol szintén számos párhuzamot találtunk.

Jarmila Filadelfiová a pozsonyi IVO Társadalomtudományi Kutatóintézet részéről elmondta, hogy a családon belüli erőszakot náluk is a közelmúltig tabuként kezelték, ennek két oka volt: nem lehetett a negatív társadalmi megnyilvánulásokat nyilvánosságra hozni, és a felmérések is hiányoztak. A '90-es években fokozatosan tárták fel a témát a Pro Familio, a Fenestra, az Aspekt szervezetek és a Nemtanulmányi Központ munkájának köszönhetően. Az aktivizmus során a törvénymódosításokra próbálták helyezni a hangsúlyt, a szervezeteket az „Ötödik nő” kampány kötötte össze 2001-ben. Felméréseik szerint Szlovákiában a nők 21%-a erőszakos kapcsolatban él. (A kérdőív csak szlovák nyelven volt elérhető, volt benne kérdés a nemzetiségről, de a magyar válaszadók száma alacsony volt.) Az erőszak jelenléte a gazdasági helyzettől, képzettségtől független. Az áldozatok számos fizikai és pszichés egészségügyi problémáról számoltak be. (Tulajdonképpen az előadás csak megerősítette, hogy a párkapcsolati erőszak működése az egész világon hasonlóságokat mutat.)

Akárcsak nálunk, a szlovák kormány is elvben elfogadta a nemzetközi emberjogi és nőjogi megállapodásokat, de a gyakorlatban az ezekhez kapcsolódó nemzetközi ajánlásokkal nem foglalkoznak, azokat nem tartják be. Filadelfiová a politikai akarat hiányáról számolt be és arról, hogy a probléma valós megoldása iránt még a baloldal sem elkötelezett. További probléma a tradicionalisták, főként a katolikus egyház képviselőinek erős nyomása, akik a családon belüli erőszak elleni fellépést „családellenességként” értelmezik, és aktívan hadakoznak az Isztambuli Egyezmény aláírása ellen (!!!) A szlovák parlamentben sem ritkák a szexista, a nők elleni erőszak felé elnéző megnyilvánulások, sőt a konzervatívok még a gyermekek elleni erőszak ellen sem hajlandók intézkedni a "hagyományos család" fenntartása nevében.

Cserháti Éva a NANE egyesülettől a magyar helyzetet mutatta be. A NANE mint alulról szerveződő nem kormányzati szervezet 1994-ben alakult. 2 teljes és 2 főállású munkatársat foglalkoztat, a többi munkát önkéntesekkel oldják meg. Az ügyelők önkéntesek, így az ügyeleti idő munkaidő után, 18 és 22 óra között van, ami nem felel meg minden áldozatnak, így sok panasz érkezett feléjük emiatt. Mivel a szolgáltatás anonim, nincsenek adatok arról, hogy a hívók milyen aránya kisebbségi. (Van, aki magától elmondja, de az ügyelő nem kérdez rá.) A NANE a közvetlen segítés mellett információátadással foglalkozik és lobbitevékenységet is végez. Magyarországon 1998 óta nem készült reprezentatív felmérés a családon belüli erőszakkal kapcsolatban.

Nemrég ugyan törvényt fogadtak el a kapcsolati erőszak szankcionálására, de az nem elég hatékony, többek közt mert nem fedi le az együtt nem élő partner vagy volt partner, azonos nemű partner illetve a zaklató visszautasított udvarló által elkövetett bántalmazást, valamint mert a lelki erőszak olyan formában szerepel benne, hogy azt a bántalmazó a jogalkalmazásban a saját erőszakos tevékenysége mentegetésére kihasználhatja. Pozitívum viszont, hogy az eljárás végre nem magánindítványos.

A gyakorlatban a távoltartás – melynek típusai: ideiglenes megelőző, rendőrség adja ki, 72 óra; megelőző, bíróság rendeli el, 30 nap; büntetőjogi: bíróság, max. 60 nap – sem működik megfelelően. A bíróságok rendszerint nem ítélik meg a megelőzőt, a rendőrségnek ez úgy jött le, hogy jogtalanul ítélték meg az ideiglenest, és elkezdtek tartózkodni ettől. A büntetőjogi pedig csak akkor ítélhető meg, ha az áldozat feljelentést tett – amit jelen helyzetben nem tehet meg biztonságban. A NANE aktivistája viszont úgy látja, hogy a rendőrség hozzáállásában az elmúlt években történt némi javulás.

Az előadások után Németh Ilona Meller Zsófia című filmjét néztük meg, amely egy installáció része, és amelyben Heller Ágnes beszél a nagymamájáról, aki a bécsi egyetem első női hallgatója volt, és paravánnal takarták el a férfi hallgatók elől. A filmet beszélgetés követte.

A konferencia második napjára programok ütközése miatt sajnos nem tudtam maradni - szombaton a következő előadások hangzottak még el:

Habán Dana:  A nők képviselete a döntéshozatalban (Művelődési Akadémia, Dunaszerdahely)
Rácz Judit: A vidéki nő részvétele a döntéshozatali folyamatokban (munkaszervezet-vezető, Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület)
Bolemant Lilla–Mrva Marianna: Lányok és fiúk az iskolában – A tudásszint országos tesztelésének eredményei a szlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolákban (Núcem, Tudásszintfelmérő Oktatási Kutatóintézet)
Kegyes Erika: A feminizálás formái és elterjedtsége a Kárpát-medencében, a szlovákiai magyar nyelvhasználat jellegzetességeivel egybevetve (Genderkutatási központ, Miskolci Egyetem)
Bárczi Zsófia: Kisebbségi nőírók (Cseh)szlovákiában), ( Nyitrai Konstantinus Filozófus Egyetem, Magyar Nyelv és Irodalom Intézet)
Jablonczay Tímea: Hibriditás, fragmentáltság, marginalizáltság. A kulturális identitás alakváltozatai Szenes Erzsinél (Zsigmond Király Főiskola, Budapest)
Menyhért Anna: Lesznai Anna és életműve  (Gender és Trauma Munkacsoport, ELTE  BTK)
Lengyel Tünde: A nők – asszonyok élete a késő középkorban és kora újkorban – elméleti elvárások és a mindennapi valóság, (Szlovák Tudományos Akadémia, Történettudományi Intézet)
Barát Erzsébet: Szegeden élő lengyel és horvát migráns nők otthon/haza fogalma:- Az identitás nyelvi és kulturális dimenziói  (SZTE TNT)
Bolemant Lilla–Szapu Marianna: A szlovákiai magyar sajtó nőképe (Phoenix PT, Nemtudományi Központ)
Bolemant Éva: A magyarlakta régiók „családi ügyei”. Az életvezetési tréningek tapasztalatai
Domonkos Lívia: A szlovákiai magyar nők a munkapiacon (Menedzsment Kar, Comenius Egyetem, Pozsony)

A szervezők kötetet terveznek kiadni, melyben az előadások szövegei elérhetők lesznek. A következő években további hasonló konferenciákat kívánnak tartani.

A konferencián problémaként felmerült, hogy a közönség egyaránt áll kutatókból és civilekből (többen vagyunk, akik mindkét területen tevékenykedünk, de akadnak olyanok is, akik csak az egyikben vagy másikban), és a szlovákiai magyar civilek közül volt, aki elmondta, hogy nagyon szépek ezek a magas röptű elméletek (pl. az, hogy a nem társadalmi konstrukció), de ők itt Szlovákiában a katolikus egyház egyre növekvő befolyásával küszködnek, így még olyan alapvető dolgok elmagyarázásánál kénytelenek tartani, hogy a nő nem alacsonyabb rendű a férfinál. A következő konferenciák feladata a megfelelő, mindenki számára érthető nyelvhasználat, illetve a mindenki által relevánsnak tartott témameghatározások kidolgozása, valamint a különböző nézőpontok és tapasztalatok konstruktív integrálása. Utóbbi nagyon is lehetséges és fontos: a katolikus egyház pl. az általuk „gender-ideológiának” elkeresztelt mumus ellen száll síkra, ami a valódi genderkutatásnak egy groteszk módon elferdített, pánikkeltő verziója.

A Phoenix Polgári Társulás Facebook-oldala: https://www.facebook.com/pages/Phoenix-Polg%C3%A1ri-T%C3%A1rsul%C3%A1s/446281478781055?fref=ts