A nők kirekesztése a kánonból - egy nyugdíjas magyartanár eszmefuttatása

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A nők kirekesztése a kánonból - egy nyugdíjas magyartanár eszmefuttatása

november 11, 2012 - 14:06
A szerző Kosáryné Réz Lola unokája - a szerk.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Aktív pályafutásom mintegy felében magyar-történelemszakos tanárként dolgoztam. E tevékenységem során mindig végigkísért a kötelező olvasmányok problémája – most nem arról van szó, hogy egyes „kötelezőkkel” világnézeti okokból nem értettem egyet – hanem mert ugye a tanítványaim jó fele lány volt. És egyébként is felmerül akérdés: miért maradtak ki az iskolai oktatásból az írónők és költőnők? (Leszámítva Kaffka Margitot.) Így nagyon is egyetértettem Péntek Orsolyának a eszmefuttatásával:

2012-ben talán nem ártana végre átgondolni azt, hogy mi legyen a magyar írónőkkel. Egyrészt a tantervben, másrészt az irodalomtörténetben. Ami a tantervet illeti, ha elfogadjuk azt, hogy a gyerekek nagyjából fele lány, adódik a kérdés: nekik valóban az Egri csillagok, netán A Pál utcai fiúk, esetleg a Légy jó mindhalálig hősei között kell keresniük azt, akivel azonosulni tudnak, miközben a híres – és jó – ifjúsági regények közül sem Szabó Magda Abigélje, sem mondjuk Janikovszky Éva Aranyesője nem kötelező? De idecitálhatjuk Thury Zsuzsát is, ha már ifjúsági irodalomról van szó.

A Nagy Magyar Irodalmi Kánon mindig is a begyemben volt gimnazista koromtól kezdve. Ami érthető is, hiszen a Kosáry-rokonság miatt ez már egyetemi éveim óta kísértett. Végül is „2009 májusában egy könyvbemutató irodalmi délutánomon így határoztam meg az irodalmi kánon lényegét egy kérdésre válaszolva:

A hatalomhoz közel álló, és ezért a közfelfogás formálásában nagy lehetőséget kapó irodalmárok és kritikusok magánvéleménye, melyet rá akarnak kényszeríteni az olvasókra.

Háromszor volt módom valamilyen módon fellázadni valamelyest ezen ízlésdiktatúra ellen.

Legelőször még 1958 tavaszán negyedikes gimnazistaként. (Hozzá kell tettem, hogy az Apáczaiba jártam, mely még abban az időben is megőrzött valamit szellemi függetlenségéből.) Az Önképzőkörben ugyanis előadást tartottam a XX. század első felének írónőiről, jelesen Kosáryné Réz Lola Tetralógiájáról (Assonybeszéd tetralógia) és Szentmihályiné Szabó Mária Emberé a munka és Istené az áldás regénypárjáról. Az egész előadást fejből tartottam, s az önképzőkör vezető tanára majd leesett a székről (nem politikai ellenzésből). Nem is beszélve a jelenlévő tanárjelöltekről, akiknek a zöme valószínűleg nem is hallott róluk.

A második lázadási lehetőségem az 1991/92-es tanévben jött el, amikor lehetőségem nyílt hogy egy szakmunkásképzős osztály számára összeállítsak egy XX. századi szöveggyűjteményt. A szerzők zöme nem esett egybe az irodalmi kánonnal, mondani sem kell. De belevettem többek között Nagyanyámat is. Következménye nem lett, de folytatása sem.

Harmadszor érettségi elnökként volt lehetőségem erre. Ugyanis a szóbeliztetésnél a legeslegjobb magyar dolgozat írójából kiszakadt a vallomás.

Tanár Úr kérem én NEM SZERETEM Móricz Zsigmondot…

Mire én:

Nézze, a középiskolai magyartanításnak nem az a feladata, hogy minden szerzőt megszerettessen, mert az úgyis lehetetlen. A feladat az, hogy a legfontosabbnak tartott szerzőket megismertesse a tanulókkal.  Akkor beszéljük meg, hogy miért nem szereteti.

Róla pedig kiderült, hogy igenis ismeri Móricz műveit, de irritálja (nem így fejezte ki magát) Móricz hímsovinizmusa.

A leányzó végül is dicsérettel érettségizett… Én viszont többet nem voltam érettségi elnök.

Most nyugdíjasként túl a hetvenen, újra elgondolkozom: lesz-e valaha egyensúly a magyar irodalomtanításban?

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Olive Schreiner: Álmok a sivatagban

március 24, 2017 - 16:18

/Megjelent A Nő és a Társadalom 1907/10-11. számaiban/

Forró napsütésben jártam az afrikai sivatagon. Lovamat egy mimózafa alá vezettem, levettem róla a nyerget és szabadjára bocsátottam, hadd keressen magának a száraz bokrok között valami legelni valót. A hőség szinte elviselhetetlen volt. Leültem a fa alá. Lassanként elalmosodtam, fejemet a nyeregre hajtottam és elaludtam. Furcsa álmom volt:

Recenzió: Johanna Laakso (Hg./Ed.) 2008. Frau und Nation. Woman and Nation. (Wien-Berlin: Lit Verlag.)

augusztus 09, 2011 - 21:40

Irma Sulkunen Suffrage, Gender and Citizenship in Finland: A Comparative Perspective című írása  a szavazati jog, a gender és az állampolgárság sajátos összefonódását tárgyalja a finn történelemnek a tizenkilencedik század végi, huszadik század eleji szakaszában. A szerző a több kategória egymásra vetítésével dolgozó interszekcionális megközelítés segítségével teszi világossá, miért éppen Finnországban nyerték el a nők Európában elsőként a  választójogot. A finnek tizenkilencedik századi függetlenségi küzdelmében a a nők különböző csoportjai együtt harcoltak a férfiakkal.

Jókai Mór: A női honvédhadnagy

március 14, 2015 - 13:02

"Mindnyájan emlékezni fogunk az alakjára, a kik az 1848/49-iki szabadságharca emlékeinek kiállítását meglátogattuk. A pénztárnál egy 48-as honvéd főhadnagy ült, egyenruhában, mellén a koszorus vitézségi renddel, fején a trikolor-rózsás csákó; napbarnitott arczán se bajusz, se szakáll.

Én ez alakot az 1849-iki májusi napokban láttam, akkor még nyalka «legény» volt, huszár dolmányban, sarkantyus csizmában. Irtam is róla valami költeményt.