Lederer Emma történész, egyetemi tanár (1897–1977)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Lederer Emma történész, egyetemi tanár (1897–1977)

június 28, 2019 - 23:09

Történelem-latin szakos hallgató volt a budapesti tudományegyetemen, 1923-ban védte meg doktori disszertációját. 1935-ben publikálta az Egyetemes művelődéstörténet című, mai napig népszerű könyvét. A második világháborút követően 1946-ban az ELTE BTK Történelem Segédtudományok Tanszéke magántanárává nevezték ki, 1950-től nyilvános rendes tanár, 1952-től 17 éven át tanszékvezető egyetemi tanár volt, emellett a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának is tagja. Nevéhez fűződik a levéltárosképzés és a historiográfia oktatásának bevezetése az egyetemen.   

Örökbefogadta Karsai Eleket, az ő révén unokája, Karsai László szintén történész, holokausztkutató. 

Néhány további munkája:

  • Régi magyar űrmértékek;
  • A középkori pénzüzletek története Magyarországon;
  • A legrégibb magyar iparososztály kialakulása;
  • A feudalizmus kialakulása Magyarországon;
  • A magyar polgári történetírás rövid története.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



„Minden reggel szárnyaim nőnek / S alkonyatra letöri az élet” – Miklós Jutka költő, fotográfus

július 24, 2010 - 16:36
1887. (más forrás szerint 1884) szept. 7-én született Berettyóújfaluban, Militzer Júlia néven, tízgyermekes zsidó családban, apja jómódú gazdálkodó. Gyerekkorától írt, első verse tizenhat éves korában a Budapesti Naplóban jelentek meg.
 

„Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké” - Teleki Blanka (1806–62), a magyar nőnevelés úttörője

január 02, 2019 - 00:00
Teleki Blanka

A sors fintora: Teleki Blanka édesapja, gróf Teleki Imre jelmondata a hosszúfalvai kastély homlokzatára vésve az alábbi volt: „Qui bene latuit bene vixit − Aki jól rejtőzködött, jól élt” (Ovidius). Ugyanakkor a grófnő és unokahúga, teljes életpályája ennek a mondatnak a cáfolatává lett.

Amanda Labarca chilei tanár, diplomata, író, feminista (1886–1975)  

április 29, 2017 - 22:21

Az Instituto Pedagógico de la Universidad de Chile hallgatója volt, 1905-ben diplomázott. Posztgraduális tanulmányait a Columbia egyetemen és a Sorbonne-on folytatta. 1915-ben amerikai mintára létrehozta a Círculo de Lectura olvasóköröket nők számára, ahol a legszegényebbek is tanulhattak és művelődhettek. Ezekből nőtt ki 1919-ben a Consejo Nacional de Mujeres (Nemzeti nőtanács). A Partido Radical tagjaként 1922-ben törvénytervezetet nyújtott be a nők magán- és közéleti jogainak rendezésére.