A Népjóléti Minisztérium néhány hónappal ezelőtt kiadott felhívására – miszerint társadalmi szervek jelentkezhetnek a létrehozandó Szociális Érdekegyeztető Tanácsba – mi is résztvettünk az alakuló gyűlésen júliusban. Más nőcsoportokkal egyetértésben, gyors szervező munkával a Tanácson belül – az eredeti tervben nem szereplő – Szekciót alapítottunk. A törvénytervezettel kapcsolatos állásfoglalásunkat a Tarács második – még mindig csak alakulónak számító – ülésén a többi szekciónak átnyújtottuk.
Ezt példaértékű események tekintjük a különböző női szervezetek együttműködésére, és első lépésnek – a szociális törvényhozásba való beleszólás által – a női érdekek és értékek nyilvános képviseletére.
A Tanács működéséről folyamatosan közlünk majd információkat. Azt reméljük, hogy képesek leszünk megakadályozni azt a jogvesztést, amit a jelenlegi változások iránya a nőkre nézve (pl. mint atyákra, mint munkavállalókra, mint állampolgárokra…) valószínűsít.
Várjuk az Ország minden tájáról nőcsoportok jelentkezését, akik szívesen vennének részt munkánkban, szociális jogaink védelmében, példát mutatva a nők közötti szolidaritásra.
Szeretnénk a Női Szekció munkáját erre használni.
A Szociális Tanács Női Szekciója nevében, eddigi tagjai:
Liga Nő-tagozata
Zöld Nők Csoportja
Vállalkozó Nők Egyesülete
Feminista Hálózat
Nőszövetség
Szakszervezetek Női Választmánya
Vas- . Fém és Villamosenergiaipari
Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tagozat
a Feminista Hálózat levelezési címe: Bp. XIII. Forgách u. 18.

Hír. pp.: 15

Tetszett? Megosztás

Facebook
Twitter
LinkedIn
X
WhatsApp