Sarah Hackett Stevenson amerikai orvos (1841–1909)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Sarah Hackett Stevenson amerikai orvos (1841–1909)

március 18, 2016 - 00:36
Az American Medical Association első női tagja.

Buffalo Grove-ban született 1841. február 2-án. A Mount Carroll Seminary elvégzése után az Illinois State Normal University hallgatója volt, 1863-ban diplomázott. Néhány évig tanított, majd Chicagoba költözött, ahol a Women's Hospital Medical College elvégzése után 1874-ben megszerezte orvosi diplomáját és ugyanott kapott állást is. Boys and Girls in Biology címmel írt felvilágosító könyvet középiskolás diákoknak. Két évvel később az amerikai orvostársaság beválasztotta tagjai közé. 1880-ban alapító tagja volt az Illinois Training School for Nurses-nek, ugyanabban az évben jelent meg The Physiology of Women című alapvető munkája. Sarah Hackett Stevenson 1909-ben halt meg.

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Légrády Erzsébet, az első magyar nő, aki gyógyszerészdoktori címet szerzett (1874–1959)

december 27, 2016 - 17:05

A XX. század fordulóján leánygimnáziumok még nem léteztek, ezért a által 1869-ben alapított felső leányiskolában fejezte be tanulmányait, utána a Markó utcai fiúgimnáziumban tette le az érettségi vizsgát. Magister pharmaciae oklevelét 1905-ben szerezte meg a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktori képesítést 1906-ban kapott. Részt vett a hágai XI.

Az első nő a brazil parlamentben: Carlota Pereira de Queirós

április 04, 2017 - 01:30

Az első nő, akit beválasztottak a brazil parlamentbe és 1934-ben részt vett az alkotmány megszövegezésében. São Pauloban született 1892-ben, az ottani orvosegyetemen diplomázott 1926-ban. Az 1932-es alkotmányos forradalom alatt 700 nő részvételével szervezett tiltakozó megmozdulást. 1933-ban került be a parlamentbe, ahol az egészségügyi és oktatási bizottság tagja volt.  Alapító tagja és néhány évig elnöke volt a Brazilian Academy of Medical Women-nek. A National Congress feloszlatása után német, francia és svájci kórházakban dolgozott. 1982-ben halt meg.