Elizabeth Garrett Anderson, az első brit orvosnő, feminista (1836–1917)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Elizabeth Garrett Anderson, az első brit orvosnő, feminista (1836–1917)

május 25, 2015 - 22:28

nőmozgalmi vezető testvére, az első brit orvosnő.

A feminista -szel és az első amerikai orvosnővel, -lel való találkozása után határozta el, hogy ő is orvos lesz. Nő lévén hivatalosan nem tanulhatott orvosnak, ezért orvosok mellett dolgozott és tanult tőlük. Az órákra is bejárt, de a férfihallgatók panaszára ettől eltiltották. A Society of Apothecaries elfogadta magántanulónak, és három év múlva sikerrel letette a vizsgákat.

Franciaországba ment, ahol a párizsi egyetemen megszerezte a doktori fokozatot.

1872-ben Londonban megalapította a New Hospital for Women-t, az első kórházat nők részére.

1874-ben egyik alapítója, 1883-tól dékánja volt a London School of Medicine for Women-nek, ahol nők tanulhattak orvosnak. 1908-ban megválasztották Aldeburgh város polgármesterének, ő volt első női polgármester Angliában. Aktív tagja volt a feminista mozgalomnak.

Lánya, szintén orvos és nőjogi aktivista volt - ő a radikális szüfrazsett csoportba, az alapította WSPU-ba lépett be .

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ray Strachey angol politikus, művész, író, feminista (1887–1940)

június 04, 2019 - 21:31

Rachel Costelloe Londonban született, a Kensington High School elvégzése után Cambridge-ben a Newnham College matematikus hallgatója volt.

Egyetemi évei alatt aktivan részt vett a Cambridge University Women's Suffrage Society tevékenységében. Végzés után a West of England Women's Suffrage Society titkára lett. 1911-ben házasságot kötött Oliver Stracheyvel, az évek során két gyerekük született. 1913-ban megválasztották a London Society for Women's Suffrage elnökévé.

Elindult az 1918-as képviselőválasztáson, de nem sikerült bejutnia a parlamentbe.