„Az erkölcs csak hallgasson” – az Amor Lesbicus a háború előtti orvosi irodalom tükrében

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

„Az erkölcs csak hallgasson” – az Amor Lesbicus a háború előtti orvosi irodalom tükrében

február 18, 2013 - 15:49
Borgos Anna (irodalmár, pszichológus, a Labrisz egyik alapítója) informatív és egyben szórakoztató, jó hangulatú előadására az első magyar LMBT Történeti Hónap keretében került sor február 7-én, csütörtökön a Brit Nagykövetségen.

Gustave Courbet: Az álom

Borgos Anna (irodalmár, pszichológus, a Labrisz egyik alapítója) informatív és egyben szórakoztató, jó hangulatú előadására az első magyar LMBT Történeti Hónap keretében került sor február 7-én, csütörtökön a Brit Nagykövetségen.

1. A korszak jellemzői

Az előadó kezdésként elmondta, hogy a háború előtti években a pszichoanalízis és a homoszexualitás is az érdeklődés homlokterében állt, és számos mű jelent meg a témában, nem csak szakmai közönség számára, hanem szélesebb körű ismeretterjesztés céljából Ez egy átmeneti korszakként írható le: a szakirodalom már túllépett a bűn-paradigmán (több említett szerző éppen a börtönbüntetés ellen érvel), de a patologizáló magyarázatkeresés jellemző: a feltevés, hogy a homoszexualitás nem bűn ugyan, de betegség („degeneratív”, „invertált”, „perverz”, „szerencsétlen” és hasonló negatív jelzők társulnak hozzá az idézett írásokban.) Megjelennek ugyanakkor – pszichoanalitikus szerzők tollából is – az első emberjogi megközelítések, amelyek leírják, hogy a homoszexualitást nem bűn és nem betegség, és az államnak két felnőtt, kölcsönösen beleegyező ember szexuális életébe nincs beleszólása. 
 
 

 2. A leszbikusság helye – sztereotip képzetek

A leszbikusság általában a férfi homoszexualitással összehasonlításban jelenik meg, ám sok esetben elő sem kerül. Ez a hiány ambivalens jelenség: egyrészt ugyan utalhat arra, hogy a nők közötti szerelemmel szemben megengedőbb volt a társadalom, másrészt viszont megerősíti a leszbikusság láthatatlanságát, ami az identitás keresése szempontjából az érintettek számára nem pozitív.

Az említett szövegek másik közös jellegzetessége a biológiai és társadalmi nem, a nemi identitás és a szexuális orientáció összemosása (pl. leszbikusság összekeverése a transzvesztitizmussal); és gyakoriak a különféle, általában heteronormatív alapokon nyugvó fantáziák (pl. férfi-női szerep feltételezése a leszbikus viszonyban, képzelt orgiák leírása, alá-fölérendelt viszonyok tételezése, szado-mazochizmussal való összemosás). Ezeknél ártalmatlanabb az egyik idézett szerző azon elképzelése, miszerint egy párizsi parkban a leszbikusok a színes szalagos kiskutyákról (!) ismerhetők fel, és a gazdi preferált szerepét a kék illetve rózsaszín szalag jelzi.  

A szövegekből jellegzetesen visszaköszön a korabeli kultúra kétpólusú (angyal vs. kurva) dehumanizált nőképe: a bennük megjelenő nő vagy az aszexualitás felé hajlik (ez a leszbikusok érzelmi kötődéseinek leírásakor kerül elő), vagy éppen túlszexualizált, és ez a túlfűtöttség hajtja a leszbikus élmények felé.

Anna legtöbbször Dr. Nemes Nagy Zoltán „Katasztrófák a szerelmi életben” című 20. század eleji művére utalt, mely nem csak a címével keltett derültséget a közönség soraiban. Megmosolyogtatott minket egyrészt a doktor úr – kevéssé reprezentatív – statisztikája, mely szerint az össztársadalomban a leszbikus nők aránya mindössze 2%, ám a művészi-tudományos pályán működő nők körében nem kevesebb, mint 40 (!); másrészt pedig „A homoszexualitás fiziognómiája” című fejezetből felolvasott részlet, amely a „szélsőségesen” leszbikus nőket férfias külsőségekkel társítja (bajusz, szakáll, stb.). Tényszerű adatként jelenik meg azonban, hogy Berlinben ebben az időben igazolással engedélyezték leszbikus nők számára a férfiruházat viselését (vö. fogalmak keverése – de mindenképpen egy progresszív lépés volt).

Kraft-Ebbing Psychopathia Sexualis című, a korban rendkívül népszerű tanulmányában „günandria” néven kap helyet a női homoszexualitás, amely – minő borzalom! – kételyeket támaszt szegény szerzőben az „örök női” létezését illetően. Egyik esettanulmányában előkerül a magyar gróf(nő), Vay Sándor/Sarolta is (ismét összemosva a nemi identitást és a szexuális orientációt: V. S. egy transznemű férfi volt).

 
 
3. Magyarázatok a leszbikusságra
 
A szerzők törekedtek a jelenség megmagyarázására. A vélelmezett okok illetve potenciális „veszélyforrások” közt elhangzottak az azonos neműeket összezáró intézmények (bentlakásos iskola, hárem, börtön, stb.), öidipális zavarok, evolúciós okok (Ferenczi 1902 – „a természet így gondoskodik róla, hogy a testi-lelki degeneratív jelekkel terhelt egyén ne szaporodjon”), csábításelmélet (az előadóval együtt nagyon kíváncsiak lennénk a Fritz Kahn által leírt női körökre, amelyek „bevonják az áldozatot a nők szövetségébe”, de sajnos Kahnon kívül más források nem maradtak fenn róluk :) ), de a legérdekesebb talán Karl Heinrich Ulrichs korai melegjogi aktivista indoka (amelyet homoszexuális tudósok, művészek citálásával támaszt alá): szerinte a homoszexuálisok a „harmadik nemet” alkotják, akik munkára, az emberi haladás előmozdítására hivatottak, nem pedig szaporodásra. (Részben hízelgő, de ez az elmélet kizárni látszik a családot alapító melegeket és a társadalmi haladáson munkálkodó heteroszexuálisokat.) Ennél is kacifántosabb Dr. Pál György elmélete 1926-ból: szerinte a női homoszexualitás a háború utáni elnőiesedett férfiideálhoz való alkalmazkodás.
 

4. A „gyógyítás” „lehetőségei”

 
A magyarázatkeresés oka általában egyúttal a gyógymód keresése is, és Freud ebben a kérdésben elég progresszívnek bizonyul: egy meleg fiú kétségbeesett anyjának azt írja, hogy a homoszexualitás nem előny ugyan, de nem is szégyen, hanem a szexualitásnak egy változata, a szexuális fejlődés elakadása, megváltoztatni nem lehet, az analízis legeljebb a fiú boldogtalanságán segíthet. Borgos Anna itt megjegyezte, hogy utóbbit néhány mai pszichoterapeutának sem ártana figyelembe venni. (Az előadó legutóbbi publikációjában olyan konferenciáról számolt be, ahol kiderült, hogy – döbbenet, de – ma is vannak olyan pszichológusok, akik a szexuális orientáció megváltozatásán próbálnak, "reparatív terápia" címen, nyilván nem sok sikerrel, ügyködni.)
 
Problematikus tehát a börtönbüntetésre javasolt alternatív megoldás; nem hangzik túl bizalomgerjesztően Totis Béla orvos követelése: „Tébolydába velük, és nem a tömlöcbe!” Arról van csupán szó, hogy a szerzők a jogi fennhatóság alól az orvostudomány kontrollja alá helyeznék a homoszexuálisokat.
 
 
5. Haladó nézetek
Üdítő zárásként a korabeli emberjogi diszkurzus két példáját említette az előadó. Kertbeny Károly úgy érvelt, hogy a homoszexualitás elfogadása genetikai alapon nem támasztható alá (azaz azzal, hogy"veleszületett, így nem tehet róla"), mert pl. a pirománia is öröklött, de mégsem tolerálja a társadalom – ehelyett emberi jogi alapú érvek kellenek, szögezte le, korát megelőzve. Kramolin Gyula szerint a homoszexualitást a szubjektív erkölcs nevében elítélni igencsak problémás. „Az erkölcs csak hallgasson – írja –, mert, főként a nemi élet terén relatívebb valami.”
 
 
 
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A nőiesség külső sztereotípiái - Cross-dressing és gender bending

február 19, 2012 - 22:48
Andrej Pejic (Fotó: Marko Todorovic)

A szexista  felfogás szerint a nő nem más, mint egy olyan lény, aki iránt a férfiak szexuális vonzalmat éreznek. Így a hímsoviniszta férfi valójában csak egyetlen szempontból képes definiálni magát: „én férfi vagyok.” Vagyis nem nő. 

„(S)he is a lady”

 

Egy aszexuális nyílt levele a Budapest Pride szervezőinek

június 06, 2013 - 12:52

Kedves Pride Szervezők!

Tudomásomra jutott, hogy véleményetek szerint a Pride nem kell, hogy az aszexuálisok képviseletében is fellépjen, mivel őket nem éri rendszerszintű elnyomás. Nem tudom, van-e az ismeretségi körötökben bárki, akiről tudjátok, hogy ezzel az orientációval rendelkezik, és megkérdeztétek-e tőle, hogy ő mit gondol. Sajnos tőlem nem kérdeztétek, de úgy vélem, fontos, hogy egy aszexuális véleményét megismerjétek, ezért az alábbiakban kifejtem.