Senger Mária (Mici) színiiskolai növendék korában kezdett játszani az Újpesti Színházban. Összeházasodott Rozsnyai Sándor karmesterrel, létrehozták az Arizona Trupp társulatot amivel külföldön turnéztak.Tovább olvasom
1880. december 3-án született Budapesten. Apja Méhely Pál vasúti tisztviselő, anyja Czapf Júlia, aki tehetségesen zongorázott, de a műkedvelő zenélésen túl nem voltak előadói ambíciói.Tovább olvasom
1850. február 24-én született Ászáron ácsmester gyermekeként. Nemesi származású, de elszegényedett anyja korán meghalt, apja ezután, ha úgy tartotta kedve, vizes kötéllel verte meg nyolc gyermekét.Tovább olvasom
Leningrádban született, 12 éves korában vették fel a helyi nagymúltú balettintézetbe, ahol 1959-ben végzett. A Kirov Balett táncosa lett, brilliáns technikája és karakterformáló tehetsége hamar az elsők közé emelte.Tovább olvasom
1930-ban lett az Állami Operaház tagja, ahol 28 éven át sikert sikerre halmozott. 1950-ben Kiváló művész címmel, 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1955-től a Magyar Állami Operaház örökös tagja.Tovább olvasom
Apja a császárnő főhivatalnoka volt, tiszteletére kapta a nevét. Néhány éves volt csak, amikor kezdett megvakulni, a kor legnevesebb orvosai sem tudták megmenteni a látását. Alapos nevelést kapott, igen korán felfedezték zenei tehetségét.Tovább olvasom
Szenvedélyes, érzékeny hősnőket játszott színpadon és filmen. A Szerelmes asszonyok és az Egy kis előkelőség című filmjeiért 1970-ben és 1973-ban Oscar-díjat kapott.Tovább olvasom
Budapesten kezdte tanulmányait, majd Milánóban Ettore Paizza tanítványa volt. A budapesti Operaházban 1919-ben volt az első fellépése a Sámson és Delilában.Tovább olvasom
Szöulban született, hatéves korában kezdett hegedülni. Kilencévesen már fellépett a szöuli filharmonikusokkal, a kritikusok szerint hibátlan, érett előadóként mutatkozott be.Tovább olvasom