Neményi Erzsébet újságíró, feminista (1882–1908)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Neményi Erzsébet újságíró, feminista (1882–1908)

január 17, 2017 - 20:41

A XIX/XX század fordulóján a modern nő, a modern újságíró megtestesítője volt. Cikkeit rendszeresen közölte a Budapesti Napló, A Hét, a Pester Lloyd. Írt publicisztikát, irodalmi kritikát, foglalkoztatta a feminizmus kérdése. Írt a nőmozgalomról, a dolgozó nők alacsony fizetéséről, női munkahelyek teremtéséről, a nők szavazójogáról. Sokat tett a kortárs nőírók megismertetéséért. Fiatalon halt meg.

Ignotus fájdalmasan szép nekrológgal búcsúzott tőle a Nyugat-ban:

"...most huszonhat esztendeje az édes anyja, aki ugyanoly karcsú szőke teremtés volt, mint a lánya, ugyanígy halt meg hirtelen, fiatalon, sorvadásban, s azóta az emberek kalendáriummal és órával a kezükben nézték megmaradt kis leányát, mikor kerül őrá a sor. Rá is került, s az órák, amiket élt, a halálraítélt utolsó órái voltak. De ezeket az órákat szépen töltötte, boldog feledkezésben; ez a fehérbe öltözött törékenység, akit mintha Thomas Theodor Heine rajzolt volna bidermájernek, lassú lépésűnek, félig léleknek, félig díszítésnek: kidacolt vagy kiböjtölt az élettől tudást, erőt, szépségeket, bátorságokat, okosságokat, és szerelmet és hitvesi és anyai boldogságot. Sőt, ami legkülönösebb: írótehetsége meg épen az élet s az élelmesség művészetéé volt; nem is író volt, hanem egyenesen újságíró; friss, mindig kész, a nap dolgain hevülő, az örökkévalóságokat az események csapjára ütő, s okos és józan, aminő csak asszony tud lenni.

A nők társadalmi bátortalanságával függhet össze (amelyről senki Neményi Erzsébetnél okosabbakat nem írt), hogy a nőírók közt nincs elég újságíró, holott az igazságtevő és nevelő bonsens különösképpen női tulajdonság. (...) Neményi Erzsébet ilyen igazságtevő és nevelő író volt; mentől kevesebb emberrel törődött, annál többet törődött az emberekkel, jóvoltukkal, boldogulásukkal, s dolgaikat a született krónikás monizmusával nézte, melynek számára nincs külön politika, társadalom és irodalom, szépség és igazság, élet és művészet, hanem minden egy vagy legalábbis egybeszövődő, egymásra ható s különválaszthatatlan.

Szerencséje is volt abban, hogy magyar, budapesti és asszony volta változatos bőségben vetette eléje a magyar kérdés, a budapesti kérdés, a nőkérdés, a megkezdődések, az átmenetek, a még külön nem váltságok, el nem értségek, el nem vegyültségek és kiforratlanságok kergetődző jelenségeit: csupa csalogatást, okot és jogot az igazságtevésre, az útmutatásra, a helykijelölésre, s női szívóssággal szerezte meg a műveltséget, melynek magasáról ezt felsőséggel, melynek eszközeivel ezt igazsággal cselekedhesse meg.

Sokkal fiatalabban halt meg és sokkal kevesebbet dolgozhatott, hogysem egész munka maradhatott volna utána, de minden sora betöltötte a helyet, ahol írva állt, s élete, ez a rövid élet teljesebb volt sok nagyidejű életnél. (...)"

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Dénes Zsófia József Attila-díjas író, újságíró, irodalmár (1885-1987)

december 11, 2018 - 23:16

Budapesten született, anyai ágon francia származású. Építészmérnök apja (aki a Duna szabályozásával foglalkozott) nem örült a lánygyereknek. Zsófia 1903-ban érettségizett, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott, amiket házassága miatt félbeszakított. 1912-től a Pesti Napló, majd a Világ párizsi tudósítója volt. (Unokatestvérénél, nál vendégeskedett a városban.)

„Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké” - Teleki Blanka (1806–62), a magyar nőnevelés úttörője

január 02, 2019 - 00:00
Teleki Blanka

A sors fintora: Teleki Blanka édesapja, gróf Teleki Imre jelmondata a hosszúfalvai kastély homlokzatára vésve az alábbi volt: „Qui bene latuit bene vixit − Aki jól rejtőzködött, jól élt” (Ovidius). Ugyanakkor a grófnő és unokahúga, teljes életpályája ennek a mondatnak a cáfolatává lett.

Reichard Piroska költő, műfordító, tanár (1884–1943)

december 11, 2018 - 19:46

Beregszászon született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, utána gimnáziumi tanári állást kapott. 1909-ben védte meg Telamon históriája című doktori disszertációját. Első versei a Nyugatban jelentek meg, aminek állandó szerzője lett. Elbeszéléseket, meséket, tanulmányokat publikált, angol költőket és írókat fordított. 1932-ben megkapta a Baumgarten-díjat. A zsidótörvények megjelenése után öngyilkos lett. 

Néhány munkája: Az életen kívül; Őszi üdvözlet; A változó napokkal. 


Reichard Piroska: Találkozás