Katti Anker Møller norvég feminista (1868–1945)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Katti Anker Møller norvég feminista (1868–1945)

október 23, 2017 - 22:23
Katti Anker Møller norvég feminista a fogamzásgátlásért és a törvénytelen gyerekek jogaiért harcolt.

Hamarban született tízgyerekes értelmiségi családba, az apja által alapított első népfőiskolán szerzett tanári oklevelet.

Felismerte, hogy a sok terhesség mennyire veszélyezteti a nők egészségét (saját anyja 50 évesen halt meg).

Látta a házasságon kívül született gyerekek és anyjuk gyakran kilátástalan helyzetét és tenni akart értük.

Felvilágosító előadókörutakat tett az országban, megismertette a nőkkel a terhesség megelőzésének lehetőségeit.

Oslóban „higiéniai rendelőt” nyitott, ahol a nők eszközökhöz juthattak. Ez a tevékenysége sok ellenállásba ütközött, még nők is tiltakoztak ellene.

Küzdött a terhességmegszakítás kriminalizálásának eltörléséért is. Másik fontos harca a törvénytelen gyerekek helyzetének rendezése volt.

Jogász sógora közreműködésével sikerült elérnie, hogy 1915-ben a norvég parlament törvénybe iktatta ezeknek a gyerekeknek a jogát apai nevükhöz és örökségükhöz. 

Norvég feministák 1904-ben, a Norvég Nemzeti Nőtanács alapításakor. Középen , a jobb szélen Katti Anker Møller. 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Clara Zetkin (1857–1933), az első szocialista feminista

március 08, 2012 - 11:32

Clara Eisnner 1857. július ötödikén született egy németországi kisvárosban, Wiederauban. 1878-ban osztályelsőként a Von Steyber Institute-ban szerzett tanítói oklevelet, és szeretett volna egyetemre menni, de németországi egyetemek abban az időben nőket nem vettek fel, és külföldön való továbbtanulását pedagógus szülei nem tudták fizetni. 

Mary Astell filozófus, író (1666–1731)

november 26, 2011 - 12:53

Az első angol feminista írónak mondott Mary Astell jómódú, szénkereskedelemmel foglalkozó Newcastle-i családba születik. A jóeszű gyereket pap nagybátyja latinra, franciára, matematikára, logikára és filozófiára tanítja. 18 éves korában, apja és anyja halála után London Chelsea negyedébe költözik. Hamarosan ismeretséget köt fontos politikai és irodalmi személyiségekkel, megjelennek vallásos tárgyú versei, élénk levelezést folytat a korabeli művészekkel és filozófusokkal.