"Egymilliárd nő tánca: forradalom" - Bombera Krisztina beszéde

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

"Egymilliárd nő tánca: forradalom" - Bombera Krisztina beszéde

február 15, 2013 - 18:52

A nők és gyerekek elleni erőszakra az év más napjain sokféleképpen próbáljuk felhívni a figyelmet. Szavakkal. Kutatásokkal, statisztikákkal, interjúkkal, lobbival, tüntetéssel, petíciókkal. A józan észre, a tisztességre, a hazai, nemzetközi és emberi jogra, vagy épp a gazdasági racionalitásra hivatkozunk.

Ma táncolni akartunk a testileg, lelkileg vagy szexuálisan bántalmazottak érdekében. Az értelem mellett az érzésekre is hatni, mégpedig a világ 190 országában egyszerre. Hiszen egymilliárd táncos lépései, mozdulatai összehangolhatók. Nincsenek megértésbeli, nyelvi vagy kulturális akadályok.  Nem keresünk ma szavakat a nemi erőszak, a családon belüli vagy az intézményi erőszak, vagy a nemiszerv-csonkítás bűnére - MA az volt a cél, hogy kétmilliárd láb egyszerre mozduljon. Hiszen, ahogy Eve Ensler írónő fogalmazott:

„Egymilliárd nő bántalmazása gyalázat, egymilliárd nő tánca: forradalom.”

Az ember, - a férfi és a nő -  élete, teste-lelke, méltósága és autonómiája sérthetetlen és korlátozhatatlan. A test és a lélek fölötti önrendelkezés a legalapvetőbb emberi jogunk. Ma az önrendelkezés jogát és örömét tánccal akartuk kifejezni. Hiszen a tánc önbecsülést és önbizalmat mutat, azt, hogy a rendelkezésünkre álló teret képesek vagyunk betölteni. Önmagunkkal. Miközben érezzük, látjuk és tiszteletben tartjuk a mellettünk táncolók saját terét. A világszerte ilyen módon összeadódó erőt egy indiai feminista aktivista cunaminak nevezte, Eve Ensler pedig egymilliárd nő forradalmának.

A mai tánc nemcsak az elkövetőknek, a politikai vagy hatósági szereplőknek szól, hanem az áldozatoknak is. Az ő erejük és önbizalmuk a tét, hogy visszakaphassák a testüket, a lelküket, a méltóságukat és a hitüket önmagukban.  

És NEM mondjuk azt, hogy mindehhez nincs szükség férfiakra. A nők elleni erőszaknak soha nem lesz vége a jóérzésű férfiak segítsége nélkül.

Hiszen, ahogy mondani szokták, elsősorban nem nők és férfiak, hanem mindannyian emberek vagyunk. Bánjunk akkor egymással emberhez méltóan. Egymilliárdnyi erőszak-áldozattá váló nővel és gyerekkel: emberhez méltóan.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A Nők Lázadása a hatékony csbe törvénykezésért – Antoni Rita nov. 25-i beszéde

december 03, 2012 - 18:16
Fotó: Zina Mihailova

A Nők Lázadása mozgalom, mint ismeretes, azért robbant ki, mert a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállására vonatkozó népi kezdeményezés tárgyalásán honatyáink nem csak hogy szükségtelennek minősítették a vonatkozó törvény megalkotását, de Varga István képviselő úr, számos elvtársa által bősz helyeslése mellett, leleplezte a kormány teljes inkompetenciáját és közönyét e súlyos társadalmi problémát illetően, egyúttal félreérthetetlenül kifejezésre juttatta a kormány szélsőségesen nőgyűlölő attitűdjét.

" Várjuk, hogy a dinoszauruszokkal együtt a nőgyűlölet is kihaljon!" - Tanos Áron (Magyar Szolidaritás Mozgalom) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 24, 2012 - 14:34
Tanos Áron (Fotó: Ökrös Attila)
Ma Székely Sándor beszélt volna, de otthon ápolja a beteg feleségét.

Tanos Áron vagyok, 25 éves, párkapcsolatban élő, gyermektelen férfi, és nem verem a barátnőmet, vagy a szüleimet. Pedig valószínűleg kéne, hiszen, a Fidesz-KDNP vonatkozó kutatásaiból az derül ki, hogy minél több gyerek van a családban, annál ritkább a családon belüli erőszak.

A neveltetésemnek köszönhetően nem fogom verni a gyerekeimet és a feleségemet.

Nincs szükségem arra, hogy állandóan azt demonstráljam: férfi vagyok, erős vagyok, hatalmas vagyok.

Én jól érzem magam a bőrömben.

"Varga Pityu nem csak egy ül a Parlamentben" - Péterfy-Novák Éva (Nők a Pályán) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 17, 2012 - 15:56
Péterfy-Novák Éva (Fotó: Csöre András)
A látszat az, mintha fel lehetne lélegezni. De ez, ismétlem, csak a látszat.

Semmi sincs megoldva.

Varga Pityu nem csak egy ül a Parlamentben.

A mondataival az ország férfilakosságának nyilván jelentős része egyet ért.

Varga Istvánok tíz, és százezreivel, millióival kell még megértetni, hogy mért szalonképtelen, mért felháborító, miért vérlázító az a gondolkodás, amit képviselnek.

Már régen foglalkozni kellett volna a nők helyzetének tarthatatlanságával, akkor most nem jutottunk volna idáig.