Norma Nelson (később Norma McCorvey) 1944-ben született Louisiana államban. Tizenhárom éves volt, amikor az apa elhagyta a családot, a kislány és bátyja a bántalmazó, alkoholista anyával maradt. Norma kisebb bűncselekményekbe keveredett, majd később szándékosan követte el ezeket, mert a javítóintézetben jobban érezte magát, mint a családjában, ahol állítása szerint még szexuális abúzust is elkövetett ellene anyja unokatestvére. (Elmondta az anyjának, de az nem hitt neki.) Már tizenöt évesen felszolgálóként dolgozott, majd (noha jobban érdeklődött a saját neme iránt) házasságot kötött egy férfival, ám a férj is bántalmazónak bizonyult. A házasságból született gyermekét, Melissát Norma anyja előbb megpróbálta árvaházba adni, majd inkább megszerezte a felügyeleti jogát, a lányát pedig kidobta otthonról. Egy évvel később Norma ismét teherbe esett, ezt a gyermeket azonban (mivel nyomorúságos körülményei közt nem tudta volna felnevelni) önként adta örökbe. 

Ilyen előzmények után, 1969 júniusában az akkor huszonegy éves nő észrevette, hogy újra teherbe esett. Texas államban, ahol McCorvey akkoriban élt, csak a nő életének veszélyeztetése, valamint (bizonyított) nemi erőszak esetén volt lehetőség legális abortuszra. (Az államok többségében hasonló szigor, vagy még gyakrabban teljes tiltás volt érvényben. Hat, Texastól messze levő államban volt legális az eljárás, a nőnek azonban nem volt pénze a tetemes útiköltségre.) McCorvey, miután a legális abortuszt megtagadták tőle, illegális úton próbálkozott, azonban a titokban működő klinikát, ahová barátai küldték, időközben bezárta a rendőrség. Ekkor orvosa  Henry McCluskey örökbefogadással foglalkozó ügyvédet javasolta neki.

A per és a történelmi döntés 

McCluskey bemutatta őt két kollégájának, Sarah Weddingtonnak és Linda Coffee-nak. A két ügyvédnő McCorvey nevében (akit a magánélete védelmében Jane Roe álnéven szerepeltettek) pert indított, melyben Texas államot Henry Wade kerületi ügyész képviselte. Az ügy (noha McCorvey abban bízott, hogy a kimenetel még számára is lehetővé teheti az abortuszt) három éven át húzódott – a megszületett csecsemőt McCorvey-nak ismét örökbe kellett adnia. Nem sokkal később megismerkedett Connie Gonzalezzel, akivel aztán harmincöt éven át együtt élt Dallasban (ahol Melissa rendszeresen látogatta őket). 

Az ügy végül eljutott a szövetségi Legfelsőbb Bíróságig, amely 1973. január 22-én történelmi jelentőségű határozatában Roe javára ítélt, és az alkotmány 14. kiegészítése alapján a magánélethez való jogra hivatkozva az abortusz tiltását az első trimeszterben alkotmányellenesnek nyilvánította. Innentől fogva egyik állam sem tagadhatta meg a törvényeiben a nőktől a terhesség első három hónapjában a legális, biztonságos abortuszt. McCorvey az ítélet után négy nappal felfedte kilétét a sajtónak.

Nagyszerű a tudat, hogy ezentúl a nőknek már nem kell keresztülmenniük mindazon, amit én átéltem

– nyilatkozta. Innentől kezdve rendszeresen jelen volt a médiában. Az összes újságot, amiben szerepelt, megőrizte – ezeket 2013-ban, számos más személyes dokumentummal együtt a(z akkor már elhagyott) partnere átadta a Vanity Fair újságírójának, a McCorvey életútját felgöngyölítő Joshua Pragernek. 

Persze a mérföldkőnek számító ítéletbe, és (mivel az ítélet is leszögezte, hogy az abortuszhoz való jog nem abszolút) kompromisszumos megoldásba a fundamentalista-konzervatív oldal nem nyugodott bele. A döntés után vált igazán kiterjedtté és szervezetté a magát „életpártinak” nevező, ám számos belső ellentmondással terhelt abortuszellenes mozgalom. Ez a mozgalom, jellemzően republikánus politikusok támogatásával, ott gördített akadályokat a nők jogainak gyakorlati érvényesülése elé, ahol csak tudott, és jelenleg is azon dolgozik, hogy az a Roe v. Wade visszavonását elérje. (Ezért tanúskodott McCorvey 1989-ben is a Legfelsőbb Bíróságon, ez alkalomról maradt fent róla a kevés nyilvános fotók egyike.) 

A helyzetet ugyanakkor árnyalja, hogy a Gallup közvélemény-kutató intézet által 2018. július 12-én nyilvánosságra hozott felmérés szerint a megkérdezett republikánuspárti szavazók 41 százaléka is úgy gondolja, hogy nem szabad a Roe kontra Wade döntést visszavonni (a demokrata szavazók körében 81 százalék ez az arány).

Sokan gyanították, hogy a Trump az ítélet visszavonása érdekében jelölte éppen a szélsőségesen konzervatív Brett Kavanaugh-t főbírónak. Így akkor, 2017-18-ban széles körben foglalkozott a sajtó azzal a kérdéssel, hogy mi lenne a Roe kontra Wade nélkül, és egyáltalán, érvényesülnek-e ma az általa biztosított jogok? 

A reprodukciós igazságosság hiánya 

A Vice szerzője összehasonlította azokat a leveleket, amelyek 1917-ben írtak kétségbeesett nők a Planned Parenthoodot alapító Margaret Sangernek azokkal az e-mailekkel, amelyeket napjainkban küldenek a Women on Web segélyszervezetnek. A feleségét szándékosan teherbe ejtő, távozását így akadályozó erőszakos férj, a szegénység, a már meglevő gyerekek érdekei és továbbtanulási lehetőségei, szájról szájra terjedő, hatástalan vagy egyenesen önkárosító módszerek a vetélés előidézésére – a házilag alkalmazható abortusztablettáért könyörgő nők 2017-es leveleiben ugyanazok az elemek köszönnek vissza, mint az 1917-es írásokban. Mintha el sem telt volna száz év. Hogyan lehetséges ez a Roe kontra Wade után? 

Ez is kiderül a cikkből: az „életpárti” lobbi több államban (leginkább az ország középnyugati és déli részein) elérte, hogy mindössze egyetlen „abortuszklinika” maradjon. Így a terhességmegszakítást igénylő nőknek több száz mérföldet kell utazniuk, ráadásul, mivel pár nap „gondolkodási idő” is beiktatásra került, több alkalommal. Ez azt jelenti, hogy a törvényben rögzített jogaival csak az tud élni, aki ki tud venni több nap szabadságot a munkahelyén, és emellett képes előteremteni a beavatkozás díján felül a szükséges szállás- és útiköltséget.

Így reprodukciós jogok ugyan leírva (egyelőre) léteznek, de a reprodukciós igazságosság (reproductive justice) a gyakorlatban nem érvényesül. A Roe kontra Wade visszafordítása tehát egy távolról sem ideális helyzetet rontana még tovább.

Amikor Trump döntései ennek kilátásával fenyegettek, sorra álltak a nyilvánosság elé az amerikai sajtóban olyan, mára idős nők, akik a Roe kontra Wade előtt szembesültek a nem kívánt terhességgel.

Azok a véres, pusztító, halálos idők nem térhetnek vissza!

– szögezi le egyikük.

A nem kívánt terhességgel szembesülő nők helyzete a Roe kontra Wade előtt 

Az abortusztiltásról már számtalan alkalommal beigazolódott, hogy az abortuszok számát nem, csak a biztonságos abortuszokét csökkenti.

A Roe kontra Wade előtt Amerikában is ez volt a helyzet: míg a tehetősebbek elutaztak egy olyan államba, ahol kevésbé volt szigorú a szabályozás, vagy ki tudták fizetni az illegális eljárást egy szakképzett orvosnál, a nehéz körülmények közt élők kuruzslóknak voltak kiszolgáltatva, vagy ha arra sem tudták összeszedni a pénzt, házilag próbálták elvégezni (kötőtűvel, drótfogassal, vegyszer befecskendezésével stb.) magukon a műveletet. Mindez számtalan nő életét követelte, akik elvéreztek, vagy fertőzés vitte el őket.

„Az anyám meghalt, amikor nyolcéves voltam” – mesélte például egy idős brooklyni zsidó nő a Ms. magazin „Merjünk emlékezni” c. cikksorozatában.

A konyhaasztalon végeztek rajta abortuszt, mert a gazdasági válság idején a családunk nem engedhetett meg magának egy újabb gyereket.

A beszámolókból kiderül: a gyerekeknek ilyenkor azt hazudták, hogy az anyjuk például ételmérgezésben, balesetben vagy tüdőbajban halt meg, és nagy megrázkódtatást jelentett számukra később szembesülni az igazsággal. Sok levélírót az amiatti düh és fájdalom tett élethossziglan választáspárti aktivistává, hogy az abortusztilalom következményeként korán elvesztette az édesanyját, vagy nem ismerhette a nagymamáját.

A most 75 éves Adéle Zimmermann, aki az ABC News-nak mesélt, életben maradt ugyan, ám az illegális műtét után napokig úgy dőlt belőle a vér, hogy azt hitte, meg fog halni. Több mint fél évszázaddal a történtek után is könnyezve emlékszik vissza az akkor átélt rettegésre. Ő végül hosszútávú következmények nélkül megúszta, de nem volt minden túlélő ilyen szerencsés. Az abortusztilalom ugyanis a későbbi gyerekvállalási tervekre is kihatott.

A nagynénémen, aki egy missouri-i gazdálkodó felesége volt, a konyhaasztalon végeztek abortuszt. Szövődményként vérmérgezést kapott, melynek következtében meddővé vált” 

– mondta el Virginia Cornue, az amerikai nemzeti nőszervezet, a Betty Friedan által alapított NOW New York-i igazgatója.    

A történetekből visszaköszön, hogy az illegális abortusz, a vele járó félelem, kiszolgáltatottság, egyedüllét és kényszerű titkolózás miatt a lelki hatások szempontjából sem elhanyagolható.

Több nő arról számol be, hogy éjszaka szállították el őket autóval, nem tudta, hová, a helyszínen pedig bekötötték a szemüket, hogy egy esetleges rendőri kihallgatásnál ne azonosíthassák az orvost. Így még csak nem is láthatták azt az embert, akire az életüket voltak kénytelenek rábízni és tűrni, hogy az altestükben matasson.

Az altatás kockázatát sok illegális abortőr nem merte vállalni, és érzéstelenítés sem volt jellemző, így a nők a művelet közben pokoli fájdalmakat éltek át. Persze az sem volt kívánatos, hogy a páciens üvöltése gyanút keltsen a szomszédokban – az egyik levélíró esetében ennek nemes egyszerűséggel úgy vették elejét, hogy leütötték. 

Ha a nő a beavatkozást fizikailag át is vészelte, továbbra is retteghetett, hogy ki ne derüljön a későbbiekben.

A nyolcvanéves Patricia Piety abortusza a családja megélhetését tette kockára. Piety, aki a Ms.-nek írta meg történetét, lelkészek lánya volt. Tizenöt éves korában a legnagyobb titoktartás mellett ő is kénytelen volt megjárni a hátborzongató autóutat. Az ő esetében minden rendben ment, azonban a lány elmondta a történteket huszonegy éves barátjának, akivel a szülők akarata ellenére össze akartak házasodni. Amikor később mégis eltávolodtak egymástól, a férfi bosszúból elhíresztelte az abortuszt a gyülekezetben. (Attól furcsamód nem kellett tartania, hogy az ő hírneve is csorbát szenved!) Noha Piety mentette a menthetőt és az egyházi vizsgálóbizottság előtt mindent tagadott, a szűnni nem akaró pletykák és a megrendült bizalom miatt a lelkészházaspár végül önként elhagyta a gyülekezetet.

A történtek miatt szerzett lelki sebeim máig sem gyógyultak be teljesen

– mondja Piety, aki csak szülei halála után merte bárkivel is megosztani élete e sötét fejezetét.

Az abortusztilalom, illetve az abortusz korlátozása sokszor azzal is fokozza a nők lelki terheit, hogy előrehaladottabb terhesség megszakítására kényszeríti őket.

Egy háromgyerekes, elvált anya – szintén a Ms. olvasója – 1964-ben újra teherbe esett. Partnere nem akarta elvenni, ha pedig házasságon kívül szült volna egy újabb gyereket, bosszúszomjas, agresszív exférje azt jó eséllyel használhatta volna fel a közös gyerekek felügyeleti jogának megszerzésére. A kétségbeesett nő hiába mozgatott meg minden követ, nem kapott segítséget, az idő pedig gyorsan telt. Végül, mialatt a gyerekei az esti mesét nézték a tévében, saját magán végezte el a beavatozást. Egy már kifejlett magzatot vetélt el a fürdőszobában és tüntette el, feltörni akaró sírását elfojtva, a véres nyomokat. Ironikusan jegyzi meg, hogy a kényszerű halogatással végül majdhogynem megvalósult a pro-liferek „gyerekgyilkossági” vádja, holott az eljárás közel sem lett volna ennyire drasztikus, ha, amikor kérte, egyhónapos terhesen azonnal segítséget kap. „Soha nem volt számomra kérdés, hogy bármibe is kerüljön, nem kockáztatom a gyerekeim elvesztését és azt, hogy bármi olyan történjen velük, ami meggyőződésem szerint nem a javukat szolgálja” – zárul a szerző által „Horrortörténet” címmel ellátott vallomás.

Az is nyilvánvaló az érintettek beszámolóiból, hogy az abortusztilalom (és az abortusz azzal járó tabusítása) megakaszthatja a nőket az életpályájukban, tanulmányaikban. Ellehetetleníti vagy megnehezíti anyagi függetlenségüket, önálló megélhetésüket, így növeli a szociális juttatásokra szorulók számát. Ez sem elhanyagolható szempont, hiszen segélyért folyamodó sokgyermekesek nemzetgyarapító érdemeit nem igazán szokta elismerni az állam és a közvélemény.

Egy húszéves lánynak, miután partnere lelépett a felelősség elől, a szobatársai adták össze a pénzt, mert a szüleihez nem fordulhatott (kitagadták volna), és csak úgy tudta volna előteremteni a szükséges összeget, ha kimarad a főiskoláról és elmegy dolgozni. A Rolling Stone magazinnak mesélő Dan Howerton, aki maga is húszévesen esett át a beavatkozáson, végül szintén megszerezte a diplomát, később két gyereket szült és immunológusként szép pályát futott be. Utóbbira, ha az ötvenes években egyedülálló anyaságra adja a fejét, nem lett volna lehetősége – ahogyan a fent említett Piety sem tudott volna tanárrá és íróvá válni, ha (ami abban a korban nem volt szokatlan „megoldás”) hozzámegy a barátjához és tizenhat éves korára anyává válik.

Fontos megjegyezni, hogy akkoriban a szexedukáció a nullához közelített, ha pedig a fiatalok véletlenül mégis ismerték a fogamzásgátlás lehetőségeit (létezett óvszer, pesszárium és ’60 után tabletta is), nem juthattak hozzájuk, mert azok csak házas nőknek voltak elérhetők, és nekik is csak a férj engedélyével. A Ms. egyik levélírójának nagymamája ebbe a szabályozásba halt bele: orvosai figyelmeztették, hogy súlyos szívbetegsége miatt egy újabb szülés az életébe kerülhet, de a férje mindenáron akart a két lány után még egy fiút is.  (A fogamzásgátlást végül 1972-ben legalizálták Amerikában, ugyanakkor az ország egyes részein még ma is nehezített a beszerzése.)

Olyan világban akarok élni, ahol kívánt csecsemők születnek, és nem véletlenül jönnek a világra, mint én

– mondja a Ms. egyik olvasója, egykori nem kívánt és bántalmazott gyerek.

Norma „Jane Roe” McCorvey azonban nem dolgozott egész életében egy ilyen világért: 1995-ben megdöbbentő okból járta be a neve újra a világsajtót. 

Norma „Jane Roe” McCorvey pálfordulása, majd „halálos ágyán” tett vallomása   

Az „életpárti” oldal időnként megpróbálja fegyverként előrántani a tényt, hogy Norma McCorvey a kilencvenes években, miután összebarátkozott Flip Benham evangelikál lelkésszel, megkeresztelkedett, átállt az ő soraikba, és csatlakozott az Operation Rescue abortuszellenes szervezethez. (Megj. az USA-ban hazánkhoz képest sokkal jobban elterjedt ún. evangelikál irányzat – vagy „evangéliumi kereszténység” – nem összekeverendő az evangélikus/lutheránus felekezettel!)

McCorvey-t, akkori állítása szerint, az sarkallta a drasztikus fordulatra (mellyel egész addigi munkásságát megtagadta), hogy olyan nőkkel találkozott, akik öt-hat abortuszon is átestek, márpedig ő nem fogamzásgátlási módszerként akarta a művi vetélést elfogadtatni, hanem bajba jutott nőkön akart segíteni. (Az utólag fényre került információk fényében ez kitalált indok is lehetett.) 2004-ben ő maga folyamodott az ítélet visszavonásáért, de a Legfelsőbb Bíróság ezúttal elutasította.  

Az abortuszellenes szervezeteknek azonban fölöttébb kínos volt, hogy McCorvey egy nő mellett találta meg a tartós szerelmet. Vallásos áttérése után az „újjászületett keresztény” sztár azt nyilatkozta, hogy a kapcsolata Gonzalezzel most már csak plátói. Mint Melissa felidézte Pragernek, anyja a nyilvánosság előtt a nagynénjeként, az unokatestvéreként vagy a keresztanyjaként mutatta be nála tizenhat évvel idősebb élettársát – aki ennek ellenére továbbra is kitartott mellette, és a szerepléseire is elkísérte. Ezek után (noha úgy tűnik, hogy erre senki nem kényszerítette) McCorvey éppen akkor költözött el 2006-ban Gonzaleztől, amikor az stroke-ot szenvedett el, és ápolásra szorult. (Végül rokonai gondozták, és 2015-ben halt meg.) 

Később azt panaszolta Erin Way színésznőnek, hogy számkivetettnek érzi magát, soha nem találta meg a helyét sem a választáspárti, sem az abortuszellenes mozgalomban. Részben ezt magának is köszönhette: mindkét oldalról többen megerősítették, hogy leginkább a pénz motiválta a médiamegjelenéseit. Tüntetett Obama, valamint a választáspárti Sonia Sotomayor főbírói kinevezése ellen – az előbbit nemes egyszerűséggel „csecsemőgyilkosnak” nevezte. A valláson belül is váltott: otthagyta az evangelikálokat és a katolicizmusra tért át.   

Nem sokkal 2017 februárjában bekövetkezett halála előtt (melyet szívroham okozott) interjú készült vele a 2020-ban bemutatott AKA Jane Roe c. dokumentumfilmhez, melyben bevallotta, hogy az abortuszellenes tevékenysége „színjáték volt”: a fundamentalistáknak szüksége volt rá mint a „nagy halra”, neki meg az általuk felajánlott pénzre, így készségesen elmondta a szöveget, amit a szájába adtak. Ezt Robert Schenk evangelikál lelkipásztor is megerősítette; más vallási, illetve abortuszellenes vezetők viszont őszintének látták a nő „életpártiságát”. 

Talán Charlotte Taft nőjogi aktivistának lehet igaza, aki azt nyilatkozta, hogy, egyrészt, a választáspárti mozgalom nem állította eléggé a reflektorfénybe McCorvey-t, részben azért, mert (ellentétben a fundamentalistákkal) nem akarták kihasználni. Ez visszafelé sült el, mert „Jane Roe” számára fontos lett volna, hogy a személyes jelentőségét érezze – ezt egy ideig bőven megkapta az „életpárti” mozgalomban, ahol ő volt a nagy fogás, a fő szenzáció. Másrészt, vélekedett Taft:

A választáspárti mozgalomban csak újabb és újabb kérdésekkel szembesült, míg Benham és követői kész válaszokat kínáltak számára. Mellettük biztos lehetett abban, hogy mindig megmondják neki, mi a helyes és mi a helytelen. A fundamentalizmus ezt a fajta »békét«  és »megnyugvást« ajánlja, és neki valószínűleg éppen erre volt szüksége.   

Taft az utolsó vallomás hallatán is kételkedik abban, hogy McCorvey fundamentalizmusa végig színjáték lett volna.

Továbbra is erősen úgy vélem, hogy olyasmit keresett az evangelikáloknál, amit a választáspárti mozgalom nem tudott neki megadni: azt a tudatot, hogy ő jó ember. Mi ezt nem tudtuk számára biztosítani, az abortuszhoz társuló megvetés és megbélyegzés miatt. Így hát az evangelikál, majd a katolikus egyházban szerzett elismerés és csodálat megadta számára az érzést, hogy a jó oldalon áll. Ilyen értelemben szerintem őszinte volt az áttérése    

– mondta a Dallas Voice-nak. Hozzátette: mindig aggódott, hogy miből fogják Gonzalezzel fizetni a számláikat, akkor is, amikor valójában nem volt rá közvetlen oka. Másrészt, szeretett szerepelni. Lehet, hogy éppen a végső vallomás volt a nagy színjáték? Nem tudhatjuk. McCorvey, akármelyik oldalról nézzük, aktivistának hiteltelen volt, viszont, ahogy Prager fogalmazott, „még halála után is elérte, hogy a reflektorfénybe kerüljön”.    

/E cikk korábbi változata a 24.hu-n jelent meg 2018.08.11-én./ 

UPDATE: 2022. június 24-én az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb Bírósága a Roe kontra Wade ítéletet hatályon kívül helyezte. E döntés nyomán számos államban az erre az esetre előre megszavazott törvények (ún. trigger law) léptek érvénybe, melyek akár kivétel nélkül tiltják az abortuszt.