2013-ban volt száz éve, hogy Budapesten megrendezték a Nők Választójogi Világszövetsége VII. kongresszusát. A jeles évfordulóval írások (pl. Szécsényi Mihály összefoglaló cikke ), illetve konferenciák foglalkoztak (Világkongresszus 100, OSzK; Sokféle modern nő Magyarországon az első világháború előtt, ELTE-BTK). Azonban még bőven akad kutatnivaló a témában, amely a magyar feminizmustörténet egyik fontos és jelentős epizódja. Csatlakozva a megemlékezések sorához, néhány érdekes sajtóvonatkozást villantok fel.

 „Az egész világ sajtóját képviselte a kongresszusra kiküldött 230 újságíró.” - olvasható A Nő és társadalom 1913 július-augusztusi számában. Fontos megjegyezni, hogy nemcsak a nemzetközi, hanem a magyar újságok felől is nagymérvű érdeklődés mutatkozott. Én most két típusból, a bulvárból és az élclapokból emelek ki példákat.

 Az 1910-ben alapított Est tekinthető az első nagy példányszámú, igazi, modern értelemben vett bulvár napilapnak Magyarországon. Új, erőteljes hangot és marketinget (pl. utcai árusítás) képviselt. Rendkívül népszerű, véleményformáló és a rikkancsok, reklámok révén az utcaképet meghatározó sajtótermékről van szó, amely gyors, professzionális tudósítóhálózattal és újságírógárdával rendelkezett. Ezért is érdemes megnézni, hogy hogyan viszonyult az 1913-as nőkongresszushoz. A hasábjain megjelenő hírek nagyobbrészt a politikához, szenzációkhoz kötődnek, így júniusban a balkáni helyzet, Redl ezredes lecsengő pere, illetve a magyar politikai élet volt az előtérben.

Mindezek mellett azonban a lap figyelmet szentelt a Nők Nemzetközi Választójogi Szövetsége VII. kongresszusának is. Erre az alkalomra külön tudósítót küldtek, aki az ülésekről és ünnepségekről folyamatosan tájékoztatta az olvasókat. Többek között arról számolt be, hogy a kongresszus alatti napokban a résztvevők mennyire birtokba vették a várost, mindenhol látni lehetett őket (jún. 22.). Az újságíró jelen volt a rakparton, amikor Bécsből hajón érkeztek a résztvevők egy külföldi csoportja, ott volt a Duna-korzón, a Halászbástyán rendezett fényes fogadáson, ahol Bárczy István, Budapest polgármestere köszöntötte a vendégeket, és ahol a társaság együtt gyönyörködött a naplementében, valamint ott volt a mezőkövesdi kiránduláson. A szervezőkkel készített interjújából kiderül, hogy az előkészületek során mennyi elutasítással kellett megküzdeniük, és azokra megoldást találniuk. Például Anna Shaw lelkész prédikációját a fővárosi protestáns templomok (Kálvin téri, Deák téri) nem fogadták be, mondván, hogy mekkora illetlenség a női lelkész. Végül a Szilágyi Dezső téri református templom adott helyet az eseménynek. Továbbá meglepő adalékként tudhatjuk meg, hogy a magyar cserkészek mindenben a kongresszus rendelkezésére álltak, és ez volt az első hivatalos megjelenésük (jún. 15.).

Az Est tudósításai figyelemmel kísérték a magukat feministának valló, öttagú balmazújvárosi parasztasszony-küldöttséget, akik saját spórolt pénzükből utaztak fel Pestre. A riporter szerint élesen elütöttek az elegáns, nemzetközi környezettől, és arról számolt be, hogy a hivatalos megnyitón, mikor először meglátták őket a külföldi vendégek, azt hitték, hogy finnek (jún. 19.). Hazautazásuk költségeit egy előkelő New York-i nő, Mrs. Weeks állta (jún. 21.).

Az élclapok is kiemelten foglalkoztak a nőkongresszussal. Fabó Éva 2007-es kitűnő disszertációjának egyik fejezetében a kor két vezető élclapjában (Bolond Istók, Borsszem Jankó) elemezte az ehhez az eseményhez kötődő képeket, szövegeket. Ezek – nagyon röviden összefoglalva –a párválasztással, a férjfogással, a külsőségekkel és a sok beszéddel hozzák összefüggésbe a feministák motivációit. A harmadik vezető élclap, a Kakas Márton, amelyet most közelebbről megnézünk, a nőknek tulajdonított divatrajongással egészíti ki ezt a sort. Az újságnak van egy állandó tárcarovata, amelyet a modern városi nőt karikírozó Szomolnoky Edit fiktív alakja jegyez. A nőkongresszus megnyitása előtt közli annak programjának parodizált változatát. A programpontok között szerepel például annak megtárgyalása egy szekció keretében, hogy a résztvevők milyen ruhát vegyenek fel a Nemzetközi Férfiliga ülésére, és ezt egy erre a célra kialakított tükörteremben teszik; szépségverseny; a tervezett kirándulások helyszíneinek megtekintése az Apollo Moziban; a Ritz Hotelben rendezett búcsúestélyen a résztvevők A rózsalovag hangjaira tépik szét Reinitz Béla (1878-1943) zeneszerzőt, és darabjait szétosztják egymás között (jún. 8.). A rovat néhány számmal később a kongresszus – más lapok által is szóvá tett –  „túlhabzó” ünnepségein ironizál, amikor azt fejtegeti, hogy a külföldiek milyen zavaros fogalmakkal rendelkezhettek a magyarokról útjuk előtt, most viszont megismerhették őket a Hangl Kioszkban, a Gerbeaud cukrászdában, az Angol parkban. Majd hozzáteszi Szomolnoky Edit, hogy ő maga nem tudott részt venni a gyűléseken, mert olyan rövid szüneteket iktattak be közéjük, hogy nem lett volna elég ideje átöltözni (jún. 22.).

A Magyar Figaró erotikus, szatirikus lapként az előbbiektől eltérően testi kontextusba helyezi feminista paródiáit. Az 1913. jún. 22. számának címlapján egy csapat nő próbál betörni a „miniszterelnök” feliratú ajtón, de egy ajtónálló útjukat állja („Feministák Budapesten”, rajzolta: Bér Dezső). Ebben a számban máshol is találunk gúnyos reflexiót a nőkongresszusra. A „Ceruzaforgácsok” című aktuális eseményeket érintő tárcában külön bekezdés mutatja be a nőkongresszust, amely összegyűjti a feministákhoz kapcsolódó korabeli sztereotípiákat: azért feministák, mert öregek, vagy, mert csúnyák, vagy, mert szeretnek sokat beszélni, akik meg szépek, azok meg csak a férjeiket akarják megcsalni az utazás alatt. A Jogot a nőknek! Strófák a szüffrazsettekről című viccfüzér keretét a női választójog adja, amely a lap profiljának szellemében erotikus poénok aktualitásra átdolgozott változatait tartalmazza (jún. 22.).

Aktuális strófák

2.

Egy hétig ittak-ettek,

Nálunk a szüffrazsettek;

Lehet, hogy közbe egy kicsit

Okosabbak lettek.

Kirándultak, berándultak,

Mindent, mindent megbámultak;

Különösen, jelesen –

Mezőhegyesen.

Magyar Figaró, 1913. jún. 22., 3.

Aktuális strófák

I.

Elmentek a szüffrazsettek

S én megjegyzem subroza,

Hogy nem ment el, de itt maradt

A Róza

A Schwimmer, Bédy Róza.

Hogy mennyire örvendezünk,

Vers mondja el, ne próza;

Hogy mégis a miénk maradt

A Róza,

A Schwimmer, Bédy Róza.

A feminista cikkeket

Tovább is reánk sózza;

Mert szorgalmasan agitál

A Róza

A Schwimmer, Bédy Róza.

Magyar Figaró, 1913. jún. 29., 4.