Gyermekvállalás ösztönzése: büntetni vagy lehetőséget teremteni?

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Gyermekvállalás ösztönzése: büntetni vagy lehetőséget teremteni?

május 11, 2011 - 08:33
Úgy látom, vezető politikusaink fantáziája kimeríthetetlen a legújabb bűnbakok, a "gyermektelenek" megregulázását illetően. A gyermektelenségi adó a kívánt módon nem jött össze, sebaj, akkor találjuk ki azt, hogy a gyermektelenek, vagy a "csak" egy gyermeket felnevelők később mehessenek nyugdíjba. Figyeljük a fogalmazásmódot, nagyon fontos: nem pl. "adókedvezmény" vagy "kedvezményes nyugdíjkorhatár" a gyermekeseknek, hanem büntetés a gyermekteleneknek! (Szégyelljétek magatokat, ti, páriák, társadalom szemetei, élősködők, stb. stb. Mondják ezt a csak a munkájának élő, elhivatott gyermeksebész orvosnő szemébe, vagy mondják meg pl. Dévény Annának, hogy semmit nem tesz hozzá a társadalomhoz!)

Akkor döntöttem úgy, hogy megírom ezt a cikket, amikor egy elkeseredett 26 éves férfi ismerősöm sorait olvastam a facebookon: (önhibáján kívül…) munkanélküli, nem jut egyről a kettőre, "pedig ideje lenne már nevelni a következő generációt." Belegondoltam, hány ilyen huszonéves, és harmincas embert ismerek! A T. Kormány előbbre jutna a népességnövelési projektjében, ha  ezeknek a gyermeket akaró embereknek teremtené meg a megfelelő körülményeket: munkalehetőséget, méltó béreket, családbarát munkahelyeket, bölcsődéket, stb. a gyermekvállaláshoz; ahelyett, hogy a népességnek igen alacsony arányát kitevő terelné a hangsúlyt.

Ugyanis NEM a childfree-k miatt nincs elég gyerek az országban, hanem a gyermeket akarók szűkös anyagi helyzete miatt. (Gondoljunk csak arra, hogy ha a szülők nem tolják a gyerek alá a lakást, akkor a "fészekrakás" egyenlő egy életre szóló eladósodással…)

Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a statisztikák szerint abortuszra – a sztereotip képzetekkel ellentétben – nem az önző karierrista stb. stb. szinglik jelentkeznek elsősorban, még csak nem is bajbajutott tizenéves lányok tömege, hanem házas (figyelem! van mellettük egy férfi is, akiről nemigen esik szó ebben a nagyszabású abortuszellenes kampányban!), sokszor többgyermekes nők, akik nem szeretnék az újabb gyermeket vállalni. Azaz, inkább én úgy gondolom, nem tudják. Nem mindegy.

Ami személy szerint engem illet, borzasztó dolognak tartom az abortuszt, és nagyon rosszul esett, amikor egy ismerősöm azzal vádaskodott, hogy a feministák "öldösik a gyerekeiket". (Most hagyjuk azt a részét a dolognak, hogy a magzat nem is gyerek, (még) nem is ember, hanem csak potenciális ember, így nem is adekvát a "gyilkosság" szót használni a terhességmegszakítással kapcsolatban…) Szavaival arra utalt, hogy ellenezzük az abortusz betiltását, és az új, lelkiismeretfurdalást keltő kampányt is gyomorforgatónak, de ami még fontosabb, hatástalannak tartjuk. Aki ki akarja forgatni mondandónkat, beállíthat minket úgy, hogy problémamentes dolognak tartjuk az abortuszt, de ez nem így van – ugyan ki ne értene egyet azzal, hogy ebből a kockázatos, a nő testét, lelkét meggyötrő beavatkozásból minél kevesebb kellene? De nem a nőre irányuló lelkiismeretfurdalás-keltéstől lesz kevesebb abortusz, hanem – ismét – az anyagi lehetőségek javításától ÉS a fogamzásgátlás hozzáférhetőbbé tételétől (igen, megint anyagiak. Legyen a tabletta és az óvszer – legalább a tizenévesek és a hátrányos helyzetűek számára – ingyenes, vagy nagyon olcsó); valamint a nemi szerepekről való gondolkodás átformálásától, a férfi felelősségvállalásának hangsúlyozásától. Ne felejtsük el, hogy nem kevés alkalommal az abortuszra jelentkező nő csak elszenvedője egy férfi által elkövetett fizikai vagy – több esetben – lelki bántalmazásának. (Igen, nekem is vérzik a szívem, ha olyan esetről hallok, hogy a nő megtartotta volna a gyereket, de a párja vagy a családja nyomást gyakorolt rá, és így abortuszra kényszerült. A nemkívánt abortuszra kényszerítés ugyanolyan rossz dolog, mint a szükségesnek ítélt abortusz lehetőségének megvonása.)

Az örökbeadást okokból nem tartjuk mindenki számára megfelelő alternatívának. És, mily' furcsa, ennek is vannak anyagi okai – ki fogja az illető nőt segíteni anyagilag, amíg terhes, és amíg szülni megy, kiesik a munkából, ki fogja addig etetni pl. a többi gyerekét? Érdekes, e kérdésekről sem esett szó… (A nagy has, majd "hova lett a gyerek?" csak egy dolog a sok közül.) De ha az örökbeadás mégis olyan jó megoldás, nosza, járjanak elöl politikusaink a jó úton (úgyis szeretnek példát mutatni, lásd a nemdohányzó életmód, vagy a jó házasság, családi élet villogtatásával – el is hiszem, hogy az ő anyagi helyzetükben szép az élet és kevesebb a stressz): mindegyikük vegye fel a kapcsolatot egy abortuszra jelentkező, az alternatívára nyitott nővel, segítse őt anyagilag terhessége alatt, majd a gyerekét fogadja örökbe. Ha ez működni fog, természetesen visszatérhetünk a kérdésre.

A probléma további szelete, hogy ha egy nő úgy dönt, vállalja a terhességet, a gyakorlatban azt sem köszöni meg a társadalom. Ideológiai vállbaveregetéstől, meg a romantizált anya elvi piedesztálra állításából nem lehet jóllakni. Gyermektelenek előtt is köztudott, hogy maga a terhesség és a szülés százezerekbe kerül, ha a szülő nő jó ellátást szeretne kapni, akkor a(z általában persze férfi) nőgyógyász tartja a markát (TISZT. KIV.! És felteszem, ez kétoldalú dolog, valószínűleg a leendő apuka sem nyugodt, ha nem pumpolta meg vaskos összegekkel az orvost…), és a nőnek még akkor is jócskán marad félnivalója a megalázó procedúráktól és a maradandó egészségkárosodás, sőt, esetenként halál kockázatától. (Kórházi szülésre gondolok.)

Arról nem is beszélve, hogy a már megszületett gyerekkel kapcsolatos minden gond és teendő a "hagyományos nemi szerepek" értelmében egyedül a nőre hárul, akinek ez többéves bezártságot, munkából való kiesést jelent – pl. e téren is lehetne a lehetőségeken (bölcsődék, családbarát munkahelyek) és a szemléleten (pl. férfiak szerepvállalása, az apaság fontosságának hangsúlyozása) változtatni, ahelyett, hogy "" tesszük meg az otthonmaradni szerető, új nemzeti nőideálnak. Tudom, hogy a kormány a férfiak otthoni szerepvállalásának ösztönzése érdekében, de már annyi mindent akartak sulykolással elérni, hogy meglátásom szerint így ez az egyébként üdvözlendő törekvés sem fog célt érni… Magyar közegben valószínűleg még utópia, hogy minden pár 50-50 százalékban megosztja a házimunkát, és a férfit emiatt senki nem röhögi ki vagy papucsozza le; de a szemléletváltozás olyan apróságokon is múlik, hogy miért kell pl. megszólni a diszkréten, kendővel, de nőket, miért kell a fejükhöz vágni, hogy "miért nem ülnek otthon" – a gyerek csak a statisztikákba kell, de mellettünk, az utcán már zavaró?

Mi ez, ha nem képmutatás? Ahogyan ez az egész, az embereket hülyének néző, a valódi problémákról a figyelmet elterelő hadjárat is az.

(Ápdét:  vita egyik leágazásaként - a magzati élet védelmének alkotmányos kitétele kapcsán - kérdést intéztek Viviane Redinghez az Európai Unió Progress Programjából finanszírozott magyarországi abortuszellenes kampány ügyében is. Reding kijelentette, hogy a kampány nincs összhangban a Progress Program szabályaival. Mint közölte, az EU felszólította Magyarországot, hogy állítsa le a kampányt, és vonják be az összes elkészített posztert. Az EU-biztos hangsúlyozta, hogy Brüsszel fellép, ha jogellenes magatartást tapasztal. Kilátásába helyezte, hogy visszakövetelik az EU Progress Programjából megítélt támogatási összeget. Katica)

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Olvasói levél: hogyan fonja körül a hímsovinizmus a női szerepeinket?

május 08, 2011 - 08:45
Fotó: PublicDomainPictures / Pixabay

c. cikkünk kommentjei között sokat beszélgettünk arról, hogyan viszonyul környezetünk, társadalmunk az . Olvasónk küldte ezt az írást, személyes hangvételű cikke arról, hogyan rombolja le a hímsovinizmus a nőiségünket mind a nél, mind a párkapcsolatunk viszonylatában. Köszönjük!

"Tőlem ezért nem kapsz munkát" – szerzőnk válasza Jakab Andor blogbejegyzésére, avagy: Mennyit ér egy Nő?!

augusztus 15, 2011 - 11:54

A kérdés a közösségi oldalakon igen elterjedt és népszerűnek tűnő elolvasása után fogalmazódott meg bennem. Az író minden köntörfalazás nélkül hangot ad véleményének, mellyel, úgy tűnik, nincs egyedül, és sajnos számos állást kereső nő számára megszokott, hogy munkáltatóként nem alkalmazna női munkaerőt. Az indok egyszerű: nem éri meg!