Elsa Schiaparelli divattervező (1890–1973)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Elsa Schiaparelli divattervező (1890–1973)

szeptember 10, 2017 - 12:34

Jómódú olasz családba született, fiatalon rövid ideig az Egyesült Államokban dolgozott tolmácsként, majd az 1920-as években Párizsba költözött. Divatszalont indított, amely néhány év alatt hihetetlen sikeressé vált. Szürrealalista stílusú ruhái összetéveszthetetlenek voltak, meglepő elegye a feltűnőnek és az egyszerűnek, vibráló, harsány színekkel, divatba hozta a válltömést. A ruhák mellett fehérneműket, ékszereket, parfümöket, kozmetikai szereket is forgalmazott.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Molnár Dánielné Ilcsi, kozmetikus, üzletasszony (1926–2013)

január 11, 2013 - 12:09

Ilcsi néni falun nőtt fel. "Olyan felhőtlen gyerekkorom volt, hogy ihaj. Életemben egyetlen regula volt. Ha az esti harangszóra nem értem haza, szüleim a kútágashoz kötöttek." – mesélte.

A gyógynövények iránti érdeklődését nagyanyjától örökölte, aki a falu „gyógyító asszonya” volt, ismerte a gyógyfüveket, tudta, melyik milyen nyavalyán segít. Ilcsi iskoláit már Pesten végezte, befejezésük után 18 éves korában férjhez ment és férjével Hajdúszoboszlóra költöztek. 

Elizabeth (Betty) Beecroft (1748 – 1812)

október 18, 2012 - 16:59

John Skirrow cserzővarga lánya 1748-ban született Angliában, a Yorkshire megyei Otley-ban. John korán meghalt, a mesterségét folytató fiának Betty segített a műhelyben egészen addig, amíg feleségül nem ment George Beecroft-hoz, az évek során egy fiuk és egy lányuk született. A Leeds közeli Bramley-ban éltek, ahol bérelt földön gazdálkodtak.