A Családok Budapesti Világtalálkozója nyomasztó egysíkúsága és kirekesztő attitűdje után jó ötletnek tűnt a CEU részéről egy olyan kerekasztal megszervezése, ahol tágabb kontextusba kerül ez a hányatott sorsú fogalom. A „Making Families Great Again? Intersectional Perspectives on the Global Right’s Gendered Politics” (Tegyük újra naggyá a családokat? A globális jobboldal társadalmi nemi politikái metszetszemléletű perspektívákból) című beszélgetést Rédai Dorottya a CEU volt hallgatója, jelenleg vendégelőadója moderálta. A 70-80 fős közönség nagyrészt hallgatókból állt. (Liberálfóbokat megnyugtatok, feltűnt a sorokban kék haj és tetoválás.)

A kormánypárti Pesti Srácok regisztrációját a szervezők (a zártkörűnek szánt, meghívásos, nem sajtónyilvános eseményre) nem igazolták vissza, ezért a portál bosszúból tömény hazugságokat jelentetett meg „beszámolóként”, amiket más konzervatív portálok is átvettek. Rövidesen Bayer Zsolt is keresetlen véleményt formált az eseményről, amin ott sem volt. Különösen felháborító, hogy a Pesti Srácok a homofóbia szításának egyértelmű szándékával a Budapest Pride egyik szervezőjének, Holländer Dánielnek olyan mondandót tulajdonít, amihez még csak hasonlót sem állított. A címben idézetként (!) feltüntetett „vélemény” („Nonszensz a férfi és a nő közötti házasság”) sem az ő, sem másik résztvevő szájából egyáltalán nem hangzott el, ahogy a „tudósításban” szereplő tartalom 90%-a sem (pl. „migránscsaládokról” nem esett szó). Ha a szerzőt (adjunk teret a jóindulatnak is) mégsem a szándékos ferdítés motiválta, akkor minden bizonnyal angoltudása hiányát igyekezett találékonysággal leplezni – a kerekasztal-beszélgetés ugyanis e nyelven zajlott, és nem volt tolmácsolás. Ezek után  – noha csak meghívott aktivistaként, és nem újságíróként vettem részt – fontosnak tartom, hogy az eseményen VALÓBAN elhangzottakról tájékoztassak.

A panel két tagja részt vett a Családok Budapesti Világtalálkozóján, így a kerekasztal-beszélgetés első felében erről számoltak be – amit én nagy örömmel vettem, mert az Angyalhír szervezése miatt nem tudtam ellátogatni a rendezvényre. A nagyszabású esemény három különböző programot foglalt magába, és ezek, mint a Helsinki Egyetemről érkezett Dr. Katja Kahlina elmondta, különböző diskurzusok mentén igyekeztek igazolni a résztvevők az általuk „természetes családnak” nevezett  heteronormatív (lehetőleg nagy)család kizárólagosságát.

1.) Május 25-én került sor a 2. Budapesti Demográfiai Fórumra („Család és demográfia – Legyenek újra erősek a családok!” alcímmel), ahol leginkább a családpolitikai intézkedésekről esett szó és a „kihaló nemzet” problémájára adott lehetséges megoldásokról, nem kevés nacionalista felhanggal. Itt mondott beszédet Orbán Viktor és Novák Katalin is. Mindegyik felszólaló sietve elmondta, hogy hány gyereke van, Novák mentegetőzéssel kezdte, amiért neki „csak” három. Az előadók közül többen Magyarországot „mintaállamnak” kiáltották ki és éltették az Alaptörvény vonatkozó passzusait.

E napon adott elő Philip Zimbardo is (aki elhatárolódott a további napok eseményeitől). A sajtóban némileg kevesebb figyelmet kapott Ludovine de la Rochère, a francia „genderellenes” mozgalom, a Manif pour Tous elnökének szintén e napi felszólalása. (Megj. a genderpánik történetét a közeljövőben egy újabb cikkünkben tárgyaljuk majd.) A Manif pour Tous az azonos neműek házassága ellen 2012-ben tömegeket vitt az utcára és kikelt az iskolai szexuális felvilágosítás ellen is. Rochère 2015-ben is járt hazánkban a szélsőséges fundamentalista CitizenGo Alapítványhoz is köthető Frivaldszky Edit vezette Emberi Méltóság Központ meghívására, ahol egy húszfős workshopot tartott.

2.) Május 26-27-én tartották a Családok XI. Világkongresszusát („Építsünk családbarát nemzeteket – tegyük a családot újra erőssé!” alcímmel). A World Congress of Families egy amerikai szervezet, amely nemzeteken átívelő munkát folytat, (természetesen a fenti leszűkítő értelemben) „családbarát” és abortuszellenes. E két napon a vallási, pontosabban a fundamentalista megközelítés dominált, és explicitebb volt a más családformákkal szembeni offenzív nyelvezet, valamint az LMBTQ jogok által kiváltott pánik. Voltak ugyan teljesen jó szándékú előadók (pl. a Nagycsaládosok Országos Egyesületét vezető Kardosné Gyurkó Katalin beszédében az ellenzéki sajtó sem talált kivetnivalót), de szélsőséges fundamentalisták is szót kaptak. Az ortodox pap, Dmitrij Szmirnov egyenesen a nők otthonon kívüli munkavállalását (!) kárhoztatta, majd a szingapúri Lawrence Khong rohant ki az LMBTQ-mozgalmak ellen. Az előadások után a résztvevők párhuzamos workshopokban osztották meg egymással a „családpárti” mozgalmak vezetésének stratégiáit.

3.) Az előbbivel párhuzamosan, május 27-én zajlott a II. Európai Életvédő Fórum, az abortuszellenes One of Us Szövetség rendezvénye. A résztvevők között Ludovine de la Rochère mellett felbukkan az Isztambuli Egyezmény kritizálásában jeleskedő Emberi Méltóság Központ, valamit a fundamentalista és homofób CitizenGo Alapítvány vezetője, Frivaldszky Edit, és a belga „genderellenes” mozgalmi vezető, Marguerite A. Peeters neve is (akinek könyvei 2015-ben magyarul is megjelentek). Itt Kahlina szerint már egy „új világrendről” értekeztek, azzal a meggyőződéssel, hogy náluk van az igazság, amit helyre kell állítani. Retorikai stratégiájuk az volt, hogy igyekeztek kerülni a gyűlöletbeszédet, és „saját értékeik” megerősítésére helyezték a hangsúlyt. (Pl. nem „abortuszellenesség”, hanem „életpártiság”, „családpártiság”).

Miért történik most mindez, és mi az oka ennek a konzervatív backlash-nek (visszacsapásnak), tette fel a kérdést a moderátor. Amit a konzervatív oldal „a családok kríziseként” lát, nem lehet, hogy csak egy átmenet egy olyan állapotba, ahol több családforma létezik egyidejűleg?

Kováts Eszter politológus szerint a „gender-ideológia” konstrukció elleni mozgalmak tágabb politikai kontextusba ágyazódnak, és a neoliberális demokrácia válságára adott válaszok. Szerinte a konzervatívok kulturális válaszokat adnak strukturális problémákra. Ezek létező problémák, és egy részük a feminista diskurzusban is jelen van, pl. a szegénység feminizálódása (amit a konzervatív oldal nemes egyszerűséggel „az apák hiányának” tulajdonít), vagy a kiszolgáltatott nők vs. a gyermeket akaró homoszexuális férfiak érdekeit ütköztető béranyaság.

Holländer Dániel, a Budapest Pride egyik szervezője inkább a progresszív mozgalmak erősödésének és az értékvesztéstől való (megalapozatlan) félelemnek tudta be a visszacsapást. Kifejtette, hogy a szélesebb családdefiníció – a konzervatív elképzeléssel ellentétben –valójában senki számára sem járna értékvesztéssel. A családi kedvezmények nagy részét azonban csak házasok vehetik igénybe, bejegyzett élettársak nem.

Gyengébbek kedvéért elismétlem: a családfogalom kiszélesítéséről volt szó, azaz arról, hogy a heteroszexuális házasságon alapuló család MELLETT – és NEM HELYETT – fogadjunk el más családformákat is.

És a „más családformák” kapcsán nem csak az azonos neműek házasságára, gyermekvállalására kell gondolni: a Mental Disability Advocacy Centre kampányigazgatója, Steven Allen által elmondottakról egyetlen szó sem szerepelt a korábban megjelent beszámolókban. Ez a budapesti székhelyű civil szervezet tárta fel jelentésében a gödi Topház Speciális Otthonban uralkodó állapotokat, amihez a kormánypárti sajtó annyit fűzött, hogy még ha a vádak nem is alaptalanok, bizonyára Magyarország lejáratása a cél. Azt tapasztalták, hogy az állam által a fogyatékosok ellátására szánt pénz 85 százaléka nem közvetlenül az ápoltak gondozására, hanem az épület fenntartására, renoválására megy el, és a több tucat betegre két túlterhelt és alulfizetett nővér jutott – ezért is folyamodtak olyan embertelen megoldásokhoz, mint a ketrec és a kényszerzubbony. Allen problémának tartja, hogy ha egy családba fogyatékos gyerek születik, kezdettől fogva az intézményben elhelyezést javasolják a szülőknek ahelyett, hogy az állam a családot segítené a fogyatékos családtag otthoni ellátásában. Nemcsak a nővérek, hanem a fejlesztő pedagógusok is alulfizetettek. Ne az elszigetelő intézményekbe, hanem a befogadó közösségekbe fektessen az állam, mondta Allen. A cél, hogy a fogyatékos személyeket az állam ne tárgynak, tehernek tekintse, hanem olyan állampolgároknak, akik megfelelő körülmények közt maguk is képesek hozzátenni a társadalomhoz.  Allen ezen kívül azt is elmondta, hogy szerinte az EU-val kapcsolatos bizonytalanság táplálja az emberek aggodalmát, készteti őket a tradíciókhoz való visszatérésre, az állandóság keresésére.

Kahlina véleménye az, hogy a genderellenes mozgalmak hatása valójában nem is olyan erős: például most is félig üres volt a budapesti Kongresszusi Központ, becslése szerint ezer résztvevő sem gyűlt össze. Franciaországban a La Manif pour Tous tömegtüntetései dacára mégis bevezették az azonos neműek házasságát – a mozgalom „csak” a mesterséges megtermékenyítéshez való hozzáférést akadályozta meg leszbikus nők számára. Finnországban is volt aláírásgyűjtés, ám a házassági egyenlőségről szóló törvény mégis hatályban maradt. Horvátországban ugyan sikerült referendummal a heteroszexualitás keretei közt tartani a házasság intézményét, cserébe azonban a kormány elég liberálisan szabályozta az azonos neműek élettársi kapcsolatát (noha az örökbefogadási jog kimaradt belőle). Szlovéniában is hasonló a helyzet. 

Melyek a lehetséges stratégiák e visszacsapás kezelésére, hangzott el az utolsó kérdés.

Kováts Eszter szerint a konzervatív backlash oka a progresszív oldal gyengesége, és ez a jelenség jó alkalmat ad az önreflexióra. Óva intett a konzervatívok démonizálásától és látványosan igyekezett a konzervatív kontra progresszív vita fölé emelkedni, magát objektív külső szemlélőnek feltüntetni. Véleménye szerint az „ostromlott vár elképzelése” mindkét oldalnál megvan, ahogy a „mi őszinték vagyunk, őket viszont politikai aktorok motiválják” elképzelés is, és mindkét oldal nehezményezi, hogy a másik oldal „címkézi” őt. (Kérdés, hogy megéri-e ennyi energiát fektetni a visszafogottabb konzervatívok megértésébe, mentegetésébe és a velük való párbeszédre tett kísérletekbe, amikor, ahogy az Isztambuli Egyezmény körüli történésekben is láthatjuk, számunkra semmi eredményt nem hoz.)

Katja Kahlina szerint a konzervatívok ereje az érthető nyelvezetükben és egyszerű üzeneteikben rejlik, és nekünk is hasonlóra kellene törekednünk. Úgy véli, hogy az „emberi jogi diskurzus” elvetendő (az egyenlőség-diskurzus javára), mert a laikusok nem értik, ráadásul a konzervatív oldal is használja és úgy állítja be, mintha nem ők, hanem a progresszívek torzítanák el az emberi jogok fogalmát. (A konzervatívokat viszont értik a laikusok, szóval akkor?) Az emberi jogi diskurzus hatástalanságában Kováts egyetértett, leginkább a különböző csoportok jogainak ütközése miatt. Újabb példaként merült fel a fogyatékossággal élők prostituálthoz való állítólagos joga. (Kérdés, hogy ezekre az emberi jogi diskurzus elvetése-e a megoldás.)

Ellenvéleményt képviselt Holländer Dániel, aki a „semmit rólunk nélkülünk” elvet tartja aktivistaként fontosnak, ezért szervezték tavaly ősszel az Egyenlő Házasság Fórumot, ahova politikusokat hívtak meg. Azaz szerinte inkább az a cél, hogy az érintettek tematizálják a róluk szóló diskurzust, melyen belül nagyon is fontos emberi jogokról beszélni. A sikeres ír kampányra (Road to Marry) hivatkozva (melynek nyomán az országban elismerték az azonos neműek házassági jogát) a láthatóság fontosságát is kiemelte. Rámutatott, hogy a konzervatív eszmei ellenfelek meggyőzésére tett hiábavaló kísérletek helyett az ingadozó vagy semleges többséget érdemes megcélozni. Megemlítette még a személyes történetek hatékonyságát, jelentőségét is. Hozzá kapcsolódott Allan is, aki szerint nem az emberi jogi nyelvezet használatával, hanem a nem megfelelő használatával, a vele való visszaéléssel van a probléma. 

Egy hozzászólás révén felmerült a probléma, hogy a családok világtalálkozója kapcsán a progresszív média csak az LMBTQ jogok felől közelített, és a nők jogait nem, vagy csak mellékesen említette. Kováts szerint erre az lehet a magyarázat, hogy az újságírók elhiszik a konzervatívok azon állítását, hogy ők nincsenek a nők jogai ellen.  Kahlina szerint fontos, hogy kimutassuk, hogy állításukkal ellentétben hol elnyomó az ő diskurzusuk.

NEM A CSALÁDOK SOKFÉLESÉGE CSALÁDELLENES, HANEM A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK! ÍRD ALÁ TE IS AZ ISZTAMBULI EGYEZMÉNY RATIFIKÁCIÓJÁT KÖVETELŐ PETÍCIÓT ITT!