A The Kids Are All Right c. vígjáték (2010, r. Lisa Cholodenko) valószínűleg arra szándékozott kilyukadni, hogy egy leszbikus házasságban is ugyanolyan problémák adódhatnak, mint egy hetero házasságban. A 20 éve együtt élő leszbikus házaspár középpontba állítása ellenszegül ugyan az előítéletnek, mely szerint a homoszexuális kapcsolatok nem tartósak – de első benyomásom a film után az volt, hogy a film túllőtt a célon, és bumeránként visszapattanva a hagyományos sztereotípiáknak adott új lendületet. Csak második átgondolásra ismertem fel, hogy a történet az egynemű párok szempontjából pozitív gondolatokat (is) szorgalmaz.

A történet váza: Nic, az ötven körüli, megjelenésében – noha nem vészesen, de – sztereotip (rövidhajú, szemüveges, nem túl nőies öltözködésű) leszbikus orvos (Anette Bening) és párja, a nála pár évvel fiatalabb, valamivel csinosabb housewife ill. kertépítő, Jules (Julianne Moore) két évtizede házasok. Annak idején mesterséges megtermékenyítés segítségével mindketten szültek egy-egy gyereket, a tizennyolc éves, Joni nevű lányt, illetve a tizenöt éves, Laser nevű fiút. Boldogan élnek, harmonikus a család, bár nem kissé befáradt a két szülő kapcsolata, akik közül a hivatásában sikeres, elfoglalt Nic az elsődleges kenyérkereső, a magát párja által elhanyagoltnak érző Jules pedig a szerepből egyelőre nem túl sikeresen kitörni igyekvő „housewife”. Mit sem sejtenek arról, hogy a gyerekek a hátuk mögött felkeresik spermadonor „apjukat”, és találkoznak is a felszínes-laza, egyedülálló étteremtulajdonossal, Paullal (Mark Ruffalo). Amikor a szülők erről tudomást szereznek, a gyerekeiket (és önnön státuszukat) féltve meg akarják ismerni a férfit – így alakul, hogy az megkéri a megbízók hiányával küszködő, párja által szakmailag nem igazán elismert kertépítőt, dolgozzon neki. Szexuális kapcsolat alakul ki a nő és a férfi között, amire a feleség számára akkor derül fény, mikor egy baráti látogatás során Nic Paul fürdőszobájában felfedezi kedvese hajszálait a fésűben, a kádban és az ágyban is. Ezek után a csalódott gyerekek megszakítják donor-apjukkal a kapcsolatot, és így tesz a nő is. A konfliktusokal terhelt rövid időszak után a befejezés a két nő békülésére enged következtetni.

Láthatjuk tehát a kapuzárási pánikkal küzdő, így a bögyös titkárnővel félrekettyintő apuka, és az elhanyagolt, így a jóképű kertésszel pásztorórázó feleség látszólag snassz történetének még snasszabb kombinációját, mely elsőre a hiteltelenség benyomását keltette számomra.

Miért? Egyrészt, a film állítólag a leszbikusok életét jeleníti meg, ugyanakkor nem mentes a hetero és homoszexuális kapcsolatok ill. nemi aktusok közt implikált hierarchiától. A leszbikus pár szerelmi jelenete idétlen és szánalmas, minden, csak nem bensőséges és izgató: egyikük unott pofával, nyakig felöltözve, élvezetnek vagy akár érdeklődésnek, ráhangolódásnak minimális jelét sem mutatva melegpornót (!) bambul a tévében, míg a másikból csak egy púp látszik a takaró alatt, amint igyekszik nem túl reszponzív partnerét orálisan kielégíteni. Oké, a (családiasnak szánt?) jelenet ellentmond a heteroszexuális férfiak számára készített műleszbi pornó kliséinek, ahol két dekoratív nő látványosan és nem túl hihetően élvezkedik – de átlendül a ló másik oldalára, és ismét heteroszexuális partokon köt ki: a plafont néző feleség, illetve a pornóra rejszoló férj paródiájává válik.

Mindehhez hozzájön, hogy a fiuk és a barátja a pornókazetta mellett egy műbrokit is talál a fiókban. Hogy a szánalmasságot fokozzuk, kétágút, és – ironikus/campy hatás miatt, vagy csupán kliséképpen? – mindennek a tetejébe rószaszínt. Amikor a szülők kénytelenek a fiúnak megmagyarázni, miért néznek melegpornót, a fiatalabb anyuka azzal jön, hogy a nők közötti szex befelé forduló, így néha kell nekik valami „externális” látvány, mint pl. a pénisz. (Ti értitek ezt a logikát? Én nem.)

A leszbikus nő fallosz iránt érdeklődése azonban nem sokkal később túlmutat a filmnézésen. A donorférfival való viszonyt Jules utólag az elhanyagoltsággal magyarázza. „Arra volt szükséged, hogy megdugjanak?” – kérdezi zokogva a párja; ő pedig azt válaszolja: „nem, hanem arra, hogy értékeljenek!” Megható, ugye? (hüpp, hüpp) – és a megcsalt nő még el is hiszi! A néző azonban tanúja volt, hogy az állítólag leszbikus nő egy full heteroszexuális nőt megszégyenítő lelkesedéssel ugrott a hímtagra, sőt előtte még örvendezve köszönt is neki. (Komolyan…! „O, hellooooo!” Nem tudtam, sírjak-e vagy röhögjek :D ) A heteroszex közben ráadásul a kamera már cseppet sem olyan szemérmes, mint a leszbikus házasélet bemutatásánál. Minden premier plánban van: a pózok váltogatása, a „tépd a hajam”, az orgazmustól eltorzuló arc. A hangulat is egészen más, valósággal izzik a levegő. A pár lelkiismeretfurdalásnak semmi jelét nem mutatja – miután végül mégiscsak megbeszélik, hogy ez nem helyes, ismét az ágyban kötnek ki.

A bűnbánó családanya tehát látszólag nem azért kullog végül vissza a meghitt családi otthon „melegébe” (bocs :P ), mert magától rájött, hogy párjába szerelmes és őt kívánja – hanem abból a szánalmas okból, hogy lebukott, és akkora csodát azért nem tett az a fránya fallosz, hogy most mindent borítson. (Ezek aztán a „családi értékek”!) Állítólag az érzelmi kompenzációról szólt részéről a dolog (ugyan már!...) – de akkor vajon (azon túl, hogy annyira megörült a hímtagnak) miért éppen egy jóképű macsóval csalta meg a párját, és miért nem mondjuk egy másik középkorú leszbikus nővel? Azt sem mondhatjuk, hogy a pasi különösebben körbeudvarolta volna, illetve hogy ő bármi lelkiséget igyekezett volna csempészni az egészbe. Sőt, amikor a férfi kezdett beleszeretni, nem valami lelkesen reagált. (Akkor ő volt neki az eleven rószaszín műbroki? Na szép.) Mindenesetre, párjának ezek után (bár ezt már nem látjuk) nagyon fel kell kötnie a gatyát – meg, ezek szerint (nem én találtam ki...), a műbrokit.

Második körben – és elgondolkodva azon, hogy a film leszbikus rendezőnő munkája – azonban felismertem, valószínűleg a párkapcsolati hűségről alkotott igen határozott (merevnek is mondható, de vállalom :) ) nézeteim is befolyásolhatták az első, talán túlironizált értelmezést: észre kellett volna vennem, hogy a film ott igenis szubverzív, hogy a tipikusan a hetero szexhez képest komolytalan játszadozásnak feltüntetett leszbikus szex illetve kapcsolat bizonyul a végén komolynak Jules életében (hiszen végül visszatér Nichez, holott lenne lehetősége másképp is dönteni!) és a hetero szex lesz a "komolytalan játszadozás". A film ráadásul rámutat arra, hogy a különféle szexuális orientációk nem olyan merev kategóriák, ahogy esetenként képzeljük: Jules élvezi Paullal is a szexet, viszont Nicet választja párjának. 

Ha van kedvetek, nézzétek meg ezt a filmet (magyar címe: A gyerekek jól vannak) – annak ellenére, hogy a mellékszereplők totál klisések (az idióták kavalkádjában csak a két gyerek a normális – jelezve, hogy leszbikus párok is milyen remek gyerekeket tudnak nevelni), esetenként azért jót fogtok rajta nevetni. Felüdülésként pedig szemezgessetek az ajánlott LGBT-filmek listájáról, melyet Cristian Réka állított össze és bocsátott a nőkért.hu rendelkezésére.