Nem tudom, hogy ott ült-e, én furcsamód nem láttam, mindenesetre, a távolmaradóknak segítségnyújtásképp, most részletes, linkekkel ellátott beszámoló fog következni.

A NANE(Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) és a PATENT (Patriarchátust Ellenzők Társasága) áldozatsegítő egyesületek november 28-án a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen kampány keretében, az Európa Ifjúsági Központban tartották a szokásos éves szakmai konferenciájukat. Mint a rendezvényt megnyitó Tóth Györgyi elmondta, az esemény „multiszektorális”, hiszen az állami és civil szektorból, illetve a vállalati szférából egyaránt érkeztek résztvevők (jelezve, hogy a családon belüli erőszakot egyetlen szektor sem tudja egyedül kezelni). Külön örült, hogy a hallgatók az ország egész területéről jelentkeztek.

Az első előadást Dr. Albin Dearing jogász, az EU Alapjogi Ügynökségének (European Agency for Fundamental Rights) büntetőjogi és büntető igazságszolgáltatási kutató program vezetője tartotta, aki elmondása szerint 15 éve ismeri a NANE aktivistáit, és csodálja a lelkesedésüket.

Abból indult ki, hogy az emberi jogokat tiszteletben tartó államok (lásd a többször hivatkozott Emberi Jogok Európai Egyezményét = ECHR) nem hunyhatnak szemet a családon belüli erőszak felett, beleértve a (nem feltétlenül együtt élő) intim partner és volt partner által elkövetett erőszakot.

Ezzel összefüggésben négy alapelvet sorolt fel:

1) a párkapcsolati erőszak körforgásának megtörése (az erőszak ciklikus jellegét bővebben lásd a nokjoga.hu oldalon és a NANE Miért marad? c. kiadványában)

2) a párkapcsolati erőszak büntetlenségének megszüntetése

3) az áldozatok félreállításának megszüntetése az eljárás során

4) a párkapcsolati erőszak nemi aspektusának figyelembe vétele: az elkövetők többsége férfi, az áldozatok többsége nő, így a párkapcsolati erőszak bűncselekményének nem megfelelő kezelése (pl. megvetés a hatóságok részéről) a nők diszkriminálása, a nők jogainak megsértése, és, mint a későbbiekben felmerült, noha ebben a kontextusban, helytelenül, ritkán szokás ezt a szót használni, szexista gyűlölet-bűncselekmény - vö. ECHR 14. cikk és EU Alapjogi Charta 21. cikk. Az előadó többször hivatkozott még az áldozatok jogaira vonatkozó irányelvre, valamint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogára és a remélhetően hamarosan életbe lépő Isztambuli Egyezményben rögzített előírásokra.

A korábbi „igazság” fogalomban állam vs. tettes szembenállítást alkalmaztak, és az áldozat pusztán „tanúként” szerepelt. Mára előtérbe került az a megközelítés, hogy a bűncselekmény, így a párkapcsolati erőszak is a sértett mint egyén emberi jogainak megsértése. Strasbourg is 1996 óta így kezeli az igazság fogalmát, és egy korábbi, azóta sokszor hivatkozott esetnél (2013 március, Valiuliené kontra Litvánia) felszólította a részes államot a „due diligence” gyakorlására, azaz hogy aktívan tegyen az erőszak ellen (tehát a különböző az áldozatokat védő egyezmények ne csak írásos formaságok maradjanak).

A jogsértés elleni hatékony védelem első lépése a megfelelő büntetőjogi előírások. Továbbá, az áldozatnak joga van a feljelentéshez, a hatékony kivizsgáláshoz és az eljárásban való aktív részvételhez, valamint az eljárás alatti biztonsághoz, és a hatóságok részéről elkövetett további megalázás („másodlagos viktimizáció”) nélküli eljáráshoz. Az áldozatnak joga van az ellene elkövetett bűncselekmény hatékony kivizsgálásához, amely alkalmas az elkövető azonosítására és megbüntetésére (azaz, a leírt törvényeket a gyakorlatban is be kell tartani), valamint az ugyanazon elkövető által ismételt bántalmazás elkerülésére.

A büntetőjogban nagyon fontos a külön tényállás, mert a párkapcsolati erőszak esetén az egyedileg és izoláltan kezelt bűncselekmények nem képesek megragadni a párkapcsolati erőszak komplex és folyamat jellegét. Figyelembe kell venni azt is, hogy az erőszak nem csak fizikai, hanem lehet lelki, szexuális, gazdasági is, és ezek általában halmozódva jelennek meg. A következmények messzebb nyúlnak, mint a fizikai sérülések, és elhúzódó, halmozott jogsértésekről beszélhetünk, pl. magánélethez való jog megsértése, emberi méltósághoz való jog megsértése, a 3. cikkben rögzített tilalom megsértése, miszerint senkit nem szabad kínzásnak vagy megalázó bánásmódnak alávetni, stb. (Utóbbit a Mudric kontra Moldova és a B. kontra Moldova ügyekben már hangsúlyozták.)

Egyelőre tíz tagállam veszi figyelembe a párkapcsolati erőszak komplex és ismétlődő jellegét. Svédországban a tettes elítélhető a nő „integritásának súlyos megsértéséért” vagy az „önbecsülése károsításáért”, Szlovéniában „fájdalmas, megalázó bánásmódért” illetve „alárendelésért”, Ausztriában ugyanezt a „folyamatos erőszak” kifejezéssel próbálják megfogni.

Különös körültekintéssel kezelendő a szexuális erőszak áldozatainak védelme és ellátása. A 2003-as M. C. kontra Bulgária ügy az Egyezmény 3. és 8. cikke alapján hangsúlyozta az áldozat hatékony eljáráshoz való jogát. Szexuális bűncselekménynek nem csak a fizikai kényszerítés tekintendő, hanem minden olyan szexuális jellegű aktus, amibe az áldozat a szabad akaratából nem egyezett bele, ide értve azt is, ha nem volt beleegyezésre alkalmas állapotban. A szabad akaratból adott beleegyezést az áldozat helyzete alapján kell megítélni. Ezen belül külön probléma, hogy a házasságon belüli nemi erőszak nem is olyan régóta kriminalizált (Mo-n 1997 óta), és kevésbé veszik komolyan.

Ami az eljárást illeti, az államoknak intézkedni kell, hogy a a hatóságok minden magánszemély által leadott jelzést komolyan vegyenek, és a további bántalmazást megakadályozzák. Az 1998-as Osman kontra Egyesült Királyság ügy alapján Osman-tesztnek nevezték el annak megállapítását, hogy a rendelkezésükre álló információ alapján a hatóságok tehettek-e volna többet az áldozat biztonságáért. Az előadó egy kedvenc íróját idézve hangsúlyozta: „a valóság a lehetőség legjobb bizonyítéka”, azaz ha a bántalmazás már egyszer megtörtént, az éppen eléggé jelzi a veszélyt, hogy újra meg fog történni. Különösen oda kell arra figyelni, hogy az áldozat közvetlen életveszélyben van-e. Az Isztambuli Egyezmény 15. pontja rendelkezik az áldozat azonnali védelem alá helyezéséről. (A tagállamok sajnos egyelőre itt nem szoktak megfelelni a „due diligence” követelményének, így elég magas arányban teszik ki újabb bántalmazásnak az áldozatot.) Erre két modell van a gyakorlatban, a távoltartás („restraining order”) illetve az elkövető letartóztatása.

Dearing előrevetítette, hogy 2014 márciusában egy felmérés eredményeit fogják nyilvánosságra hozni. 42 ezer nőt interjúvoltak meg. Kiderült pl. hogy a bejelentések száma igen alacsony, főként amiatt, hogy csekély a kilátás az azonnali védelemre, így az áldozat számára nem biztonságos a feljelentés megtétele. Szintén alacsony a rendőrségbe vetett bizalom szintje, ahogy más diszkriminációs formáknál és más gyűlölet-bűncselekmény esetén is: az áldozatok félnek, hogy a rendőrség is osztja az elkövető diszkriminációs attitűdjét, jelen esetben a szexizmust.

Fontos figyelni a kihallgatás körülményeire a másodlagos viktimizáció elkerülése érdekében, valamint arra, hogy az áldozatok a felmérés szerint legnagyobb valószínűséggel egészségügyi intézményben kérnek segítséget. A szakmai titoktartás nem lehet akadálya a rendőrség értesítésének és az áldozat védelmének (az Isztambuli Egyezmény erről is rendelkezik).

Figyelembe kell venni, hogy a bántalmazás miként hat az áldozat lelkiállapotára, pl. hogy idő, amíg olyan helyzetbe kerül, hogy képes reális döntést hozni, illetve számolni az elkövető elhagyásának lehetőségével, valamint, nem szabad arra kényszeríteni, hogy ismét konfrontálódjon az elkövetővel (vö. közös folyosón várakoztatás, szembesítés). Az áldozat gyakran maga érez szégyent és bűntudatot a vele történtek miatt, azonban minden intézkedésnek a tettes és nem az áldozat felelősségét kell hangsúlyoznia. A hatóságok, szakemberek a megfelelő eljárással viszont hozzájárulhatnak az áldozat emberi méltóságának visszaállításához.

Dr. Spronz Júlia, a PATENT szakjogásza egy készülő kiadványuk apropójából ügyvédeknek tartott előadást a párkapcsolati erőszak áldozatainak hatékony jogi képviseletéről. Ez a kiadvány a korábbi, 17 éves tereptapasztalatuk alapján (és olyan országok tapasztalatai alapján, ahol a jogászok képzése évtizedek óta intézményesen folyik) készült Szakmai módszertani útmutatóhoz illeszkedik. Ez utóbbi pszichológusok, rendőrök, ügyészek, bírók számára íródott, az ügyvédeket nem vették bele (mert ők nem alkotnak döntéshozó testületet), a gyakorlati tapasztalat azonban azt mutatta, hogy erre is szükség van. Az előadó ezen alkalommal a tanácsok, megfontolások közül nyolcat emelt ki.

1. Ez az ügyfél más, mint a többi ­

- annak minden pozitív és negatív vetületével. A párkapcsolati erőszak áldozata érzelmileg jobban involválódik, mint egy cégeljárás szereplője vagy egy ingatlan adásvétel résztvevője. A tapasztalatok szerint az ügyvédek nehezen kezelik ezt a másságot. Aki tudatában van, fél, hogy pl. az alapos kikérdezés újra traumatizálja az áldozatot. (Bírót is látott ilyet.) Nem is annyira az áldozattal való együtt érzés motiválja, hanem inkább az, hogy pl. nem akar hisztériás jelenetet az irodában. A PATENT szakértője a középutat tartják optimálisnak. Fontos tudni részleteiben, hogy mi történt az ügyféllel akkor is, ha a kikérdezés mindkettejüket felzaklatja. Az ügyvédnek fel kell ismernie, hogy az áldozatot megilleti a speciális igényeinek megfelelő ellátás, pl. a jogsegély mellett pszichológiai ellátást és akár szociális támogatást is igényel, így érdemes multiprofesszionális csapatokat létrehozni. Jellegzetesség, hogy az áldozat, zaklatott lelkiállapotánál fogva, nem képes szétválasztani a problémája szakterületeit, és a pszichológusnál mondja a jogi, a jogásznál pedig a lelki panaszait.

2. Ismerjük fel a jeleket!

Nem evidens ugyanis, mert a legtöbb ügyfél nem azzal megy oda, hogy ő párkapcsolati erőszak áldozata, csak pl. azzal, hogy szeretne elválni. Az ügyvéd feladata kihámozni, hogy az illető érintett-e az erőszakban. Többször előfordul, hogy a kliens kísérővel érkezik, akár magával az elkövetővel, annak kontrollja alatt, „békés válás” szándéka címen. Fontos ilyenkor figyelni, hogy nincs-e ráhatás. Ha az agresszor jelen van, nem szabad olyan kérdéseket feltenni, amire az áldozat ebben a helyzetben nem tud őszintén (vagy egyáltalán) válaszolni. Minden helyzetre áll: figyelembe venni, ha az áldozat nincs abban a helyzetben, hogy szabadon, biztonságosan tudjon megnyilvánulni. Nonverbális jelekből meg lehet állapítani, hogy ki az, aki fél a másiktól. De az ügyvédek általában nem tulajdonítanak ennek jelentőséget, pedig kellene, mert a hatékony ellátáshoz tisztában kellene lenni az áldozat helyzetével. Az áldozat is akkor bízik az ügyvédben, ha látja a professzionalizmust a munkájában.

3. Fontos a partnerség!

Az áldozatnak, helyzetéből adódóan, autonómiája, önbizalma leépült. Az ügyfél megszokta, hogy nem ura a helyzetnek, nem tud döntéseket hozni, alapvető döntéseket is jóvá kell hagyatnia stb. Az ügyvéd tud segíteni az önbecsülés megerősítésében, autonómia helyreállításában úgy, hogy partnernek tekinti az ügyfelet. Ehhez képest sok ügyfél panaszkodik, hogy „az ügyvédjével olyan a kapcsolata, mint a férjével”, azaz úgy érzi, hogy h ő passzív résztvevő, a feje fölött zajlanak az események, pl. nem látja az ügyvédje által a hatóság felé eljuttatott írásos beadványokat, illetve amit ő írt, nem adta be, és az alapvető jogairól nem tájékoztatja. Gyakori, hogy az ügyvéd megmondja neki, hogy a száját ki ne nyissa, majd ő elintézi – és ezzel együtt általában mégsem képviseli az ügyfelet kellő vehemenciával és hatékonysággal.

4. Sokféle eljárás, de a párkapcsolati erőszak mindig legyen szem előtt

Az erőszak áldozata sokszor elkövetőként jelenik meg az eljárásban, a bántalmazó egyik stratégiája, hogy elkövetőnek tünteti fel. Nem ritkán előfordul, hogy az elkövetők kérnek távoltartót, vagy akár megsérti magát és kártérítésért perel. A legtipikusabb, hogy – mivel a magyar jogrendszeren belül ezt megteheti – ­ rágalmazáspereket indít az áldozat ellen. Így ha a bántalmazott nő képviseletet kér, sajnos nem biztos, hogy mindig sértett.

A párkapcsolati erőszak legfőbb terepe a szétválás után a közigazgatási eljárások sorozata a közös gyerekkel való kapcsolattartás ürügyén. A közös gyereken keresztül a bántalmazó fenntartja a hatalmi viszonyt és továbbra is ellehetetleníti az áldozat életét. A PATENT Rendszerbe zárva című (megjegyzés: NAGYON FONTOS KÖNYV!!!) kiadványából kiderül, hogy Magyarországon gyakorlatilag intézményesült az anyák ellehetetlenítése. Az egész rendszer a kapcsolattartás kikényszerítésére épül. A gyermekvédelem nem győzi az anyákat szankcionálni, ha pl. megakadályozzák a bántalmazóval való, a gyerek által sem kívánt láthatást, de a gyerekek tényleges védelme ellen ilyen összehangolt munkát eddig még nem észlelt még a PATENT.

Sok ügyvéd stratégiája, hogy ráveszi a klienst, hogy a családon belüli erőszakról ne beszéljünk, „a családi szennyest ne teregessük ki, nem értik, ellenünk fordítják, nem jó fényben tüntet fel”, stb. A PATENT tapasztalatai szerint ez nem egy jól működő ügyvédi stratégia, mert a párkapcsolati erőszak előbb-utóbb begyűrűzik a jogi eljárásba, és akkor meg a hatóság azzal jön, hogy „ezt csak most találták ki”. Az ügyvédi tanácsra hivatkozás nem hatja meg a hatóságot; az erőszakot az elejétől fogva be kell vinni. Nem igaz, hogy a négy fal közötti erőszak nem bizonyítható, vannak szomszédok, pedagógusok stb.

5. Ismerni kell a párkapcsolati erőszak természetrajzát, azonban nem egyszerű felismerni a szereplőket.

Ehhez segítséget nyújt a nokjoga.hu oldal. A kirendelt pszichológus igazságügyi szakértők egyáltalán nem szokták detektálni a párkapcsolati erőszakot, tudásuk, képzettségük nem teszi őket erre alkalmassá. Erről bővebben Kuszing Gábor felháborító eredményekre jutó kutatását érdemes elolvasni a már említett Rendszerbe zárva c. kiadványban, de Juli is említett néhány szép példát. Pl. a szexuális erőszaknál kirendelt szakértő leírja, hogy „az ügyfél túl van a terápián, feldolgozta az eseményt, így azt már nem lehet rekonstruálni", vagy leír olyat, hogy „a tettes nem molesztálhatta a gyereket, mert a gyerek csak a derekéig ér” (komoly...) Előítéletek, sztereotípiák jelennek meg a szakvéleményben (megj. olyanok ráadásul, amik egy laikus átlagember empátiaszintjének is messze alulmaradnak.)

Sok elkövető előadja magát, mint „szegény kisemmizett apa”, akitől "eltiltják a gyerekét". A valóságban pedig sok nő inkább rohangál az eltűnt apuka után, segítené a nemlétező apa-gyerek kötelék kialakulását. A gyermekét elhanyagoló apával szemben viszont egyáltalán nem szokás a hatóságok részéről a kapcsolattartást olyan vehemensen kikényszeríteni, mint a láthatást, ha akár a bántalmazó apa akarja azt. (Azaz, mondhatnám, mindig az van rendjén, a hatóság mindig azt hagyja jóvá, amit a férfi akar, az apaszerep vállalása részéről opcionális - AR) A PATENT további tapasztalata, hogy a bántalmazó apa a jogi eljárás megindulása után kezd intenzíven érdeklődni az általa addig elhanyagolt gyerek után. Tömegesen előfordul a gyerek elrablása, akár távoltartás hatálya alatt. A bíróság a gyermekrablást nem szankcionálja, hanem legitimálja, ott hagyja a gyereket az apánál azzal, hogy „most már ne mozgassuk.” (!!!) A gyerekelhelyezést kérő apák túlnyomó többsége bántalmazó férfi, aki jól tudja, hogy a legmélyebb sérülést egy anyának a gyereke által lehet okozni.

Hihetetlen jó manipulátor a bántalmazó férfi. A síró apuka látványa a bírót, gyámhatóságot rögtön meghatja (míg az esetleg síró nő szerintük legfeljebb "hisztériás jelenetet rendez"). A bántalmazott nők viszont drámai szerepjátszás helyett csak őszinték szoktak lenni, bízva az igazságszolgáltatásban. Olyannyira alaptalanul, hogy egy idő után az áldozat már a saját normalitását kérdőjelezi meg. Bűntudat, szégyenérzet tetten érhető, ezt egy ügyvéd is tudja tompítani, ha nem a szokványos elkövetőmentegető-áldozathibáztató mentalitást mutatja.

Az áldozat a tettes lefizető magatartására szokott még gyanakodni (megj. én is a saját szememmel láttam olyan végzéseket, szakértői véleményeket, amiket csakis ezzel tudtam magyarázni - AR), de az előadó szerint a probléma a rendszerben van, és a gyermekrablások nem kivételes korrupciós esetek, hanem lefizetés nélkül is tömegjelenségek.

6. A stratégia során fő kérés végig az ügyfél biztonsága.

A bántalmazás természetrajzának ismerete alapvető: a válókereset kézhezkapása stb. az erőszakot kulminálni szokta. Az ügyvéd feladata felmérni az ügyfél biztonságát, és szükség esetén biztonsági terv készítésében segíteni. Mindig a bántalmazott tudja legjobban értékelni a saját veszélyhelyzetét, és ő ismeri legjobban a környezetét. De olyan ügyfelek is vannak, akik tagadják, minimalizálják a veszélyhelyzetet, ilyenkor erre oda kell figyelni. (Felkészíteni megoldásokra „ha netán mégis az történik, amire nem számít alapon.”)

7. A bántalmazók nem nyitottak a megegyezésre, nem kompromisszumkészek.

Szokták megegyzésnek hívni a diktátumukat. Sokszor ismételgeti a bántalmazó, hogy van „egyezségi javaslata”, ergo a másik az „összeférhetetlen”. Magában a kapcsolatban és a jogi eljárásban is működik, hogy a sokat ismételgetett hazugságot elhiszi a bántalmazott („úgysem kellenél másnak”, „nem érsz semmit”, „nem vagy épelméjű” stb.) és e kontextusban a bíró is. Sok olyan ügy jut hozzájuk, hogy az áldozat már mindenéről lemondott és ennek nincs jutalma, a bántalmazó tartásdíjat ugyanúgy nem fizet, és zaklatja, feljelenti az áldozatot a láthatás akadályozása vagy kiskorú veszélyeztetése miatt (holott gyakran ő maga veszélyezteti, hanyagolja el stb. a gyereket a láthatás során, hiszen a célja nem a gyerekkel való kötődés kialakítása, hanem a volt felesége feletti hatalom megszerzése). Nem rentábilis biznisz a bántlmazóval a kompromisszum, hangsúlyozta az előadó. A nő hajlandó mindenét odaadni, csak hogy a gyereke nála és biztonságban stb. legyen, és ily módon sem éri el. Az áldozatot befolyásolni az ezzel kapcsolatos döntéshelyzetben direkte nem lehet, csak a következményekről felvilágosítani.

Az ún. „megelőző távoltartás” sem megelőző Magyarországon. 2009. okt. 1. óta olyan gyakorlat fejlődött ki, hogy csak nagyon akut és lehetőleg már megtörtént erőszak esetén hajlandók elrendelni. Ráadásul a megelőző távoltartás tárgyalása ugyanúgy történik, mint bármilyen más bűncselekmény esetén: a feleket együtt várakoztatják, stb. Az áldozat biztonsága a legutolsó szempont.

8. A siker titka...

...tudni, hogy aki a fentiek ellenére mégis vállalja az áldozat védelmét, egy Don Quijote harc részese. A párkapcsolati erőszak szisztematikus erőszak. A rendszer nem ellenzi, hanem fenntartja, ösztönzi, dicséri. Így az ügyvéd feladata itt frusztráló, nem jellemző a pernyertesség. Sikernek az áldozat szakszerű és empatikus képviselete könyvelhető el.

Pusztayné dr. Jakab Róza a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályáról érkezett, és „A családon belüli erőszakra alkalmazható új tényállás által nyújtott lehetőségek a statisztikai adatgyűjtés fejlesztésében” címmel tartott előadást. A 2012-ben ismertté vált és azonosított elkövetővel rendelkező bűncselekmények adatait mutatta be (melyek, egyéb közérdekű adatok mellett, a Főügyészségtől lekérhetők). Regisztrálják, egyebek mellett, az elkövető és a sértett közt fennálló kapcsolat jellegét. Jelenleg két Btk.-t alkalmaznak, a fogalmakat (pl. nemi erkölcs elleni bűncselekmény) még az 1978/4-es tv. alapján használják, ezeket a 2012/100-as tv. csak részben modernizálta. Azonban az előadó szerint az új Btk. szerkezetében és minőségben is pozitív változásokat tartalmaz az új tényállások tekintetében.

2012-ben összesen 472 ezer bűncselekményt regisztráltak, ezek kb. felében, 271175 esetben lett meg az elkövető. Az előadó a párkapcsolati erőszakhoz köthető bűncselekmények adatait emelte ki, például a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, ahol az elkövetők 97,9%-a férfi. Az erőszakos közösülés áldozatainak 19,8%-a gyermek-, 17,1%-a pedig fiatalkorú. A szemérem elleni erőszak esetében 69,1% a nő áldozat. Az elkövető és a sértett kapcsolatát 108241 esetben sikerült megtudni. A személy elleni bűncselekmények 16, 7 %-át házastárs, 9,5 %-ban egyéb hozzátartozó követte el. Emberölésnél illetve arra tett kísérletnél 26,8 illetve 21,5 % ez a két arány, súlyos testi sértésnél 12 és 10 %. Az erőszakos közösülések mindössze 16,9 %-át, a megrontások mindössze 11%-át követte el idegen, a többi elkövető mind az áldozat által ismert személy. (Ezért szokták mondani a szekértők, hogy az utca sok esetben biztonságosabbnak számít az otthonnál...)

Az előadó elmondta, hogy összességében volt annak hatása, hogy ezeket a statisztikai adatokat nyilvánosságra hozták, mert a 2012/100-as tv.-ben ezek alapján vettek fel új tényállási elemeket (pl. gyermekprostitúció kihasználása, kényszermunka, kapcsolati erőszak) – a sértett és elkövető közt fennálló hatalmi vagy befolyási viszony megnöveli a büntetési tételt.

Dr. Tóth Olga az MTA TK Szociológiai Intézetből az idős nők bántalmazásáról tartott előadást. Ő volt az, aki reményét fejezte ki, hogy Tamási Erzsébet mellett számos újságíró is ott ül a teremben. (Utóbbit nem tudom, de a konferencián elhangzottak terjesztését jelen beszámoló megosztásával is segíthetitek :) )

Amikor elkezdett a családon belüli erőszak problémájával foglalkozni (lásd Erőszak a családban című 1998-as felmérését), gyakori visszajelzésként azt kapta, hogy „normális embereknél ilyen nincs.” 2008-ban, amikor elkezdett az idősekkel kapcsolatban ezzel foglalkozni, további sztereotípiákkal szembesült: „leéltek együtt egy életet, köztük ilyen végképp nincs.”

A Daphne program keretében 2008-12 között végeztek nemzetközi kutatást. Ennek szakaszai:

1. interjúk szakértőkkel (szociális szféra, egészségügy, rendőrség, ügyészség) – cél annak megállapítása, hogy a jelzőrendszer bizonyos pontjain mennyire érzékelik a problémát. Az idősek speciális sajátosságai mellett, pl. kevésbé mozgékonyak, vészhelyzetben még nehezebben menekülnek.

2. rendőrségi akták elemzése (valamennyi résztvevő országban) - ez országonként 80-90 aktát jelent, azaz a minta nem reprezentatív. Három megye és a főváros adatait kapták meg. A téma iránti érzékenységben nagy területi egyenlőtlenségeket észleltek, bizonyos megyékben szívügyüknek tekintik, másutt ignorálják az idős nőkkel szembeni erőszakot.

A kutatás tapasztalatai szerint a téma iránti hárítás, visszautasítás nagyon erős volt, egy idealizált kép él az idősek párkapcsolatáról.

Ezt jól jelzi, hogy a problémát érzékelő háziorvos által javasolt, ugyanazon kerületben dolgozó szociális munkás nemlétezőnek állította a jelenséget. Az IPV ( intimate partner violence) komplex fogalmát sok szakember nem ismeri, így nem ismeri fel magát az erőszakot. Az egészségügyi és szociális szakemberek nem tájékozottak eléggé, pedig az áldozatok elsősorban náluk jelentkeznek. A feljelentések aránya az idősek körében még alacsonyabb (így a látencia magasabb mint a fiatalabb korosztályok esetében), egyedül egyházi segítséget kérnek valamivel gyakrabban a többi lehetőséghez képest. (Lengyelországban az egyház példás segítő programot működtet családon belüli erőszak áldozatai számára, itthon egyelőre nem tudunk ilyen törekvésről.)

Az idősekről (a 60 felettieket sorolták ide) az előadó szerint két megközelítés él, és egyik sem éppen hízelgő:

a) haraggal tekintenek rájuk, mert „tehert rónak a társadalomra, nyugdíjat kell nekik adni, állandóan betegek, stb.”

b) idealizálják őket és a nekik szánt tevékenységeket leszűkítik: kötögető nagymama, barkácsoló nagypapa, akik csak unokákat várják.

A 60 éven felüli nőknek csupán ez a két szerep jut, az kevésbé kerül előtérbe, hogy ők emberként, nőként, házastársként hogyan léteznek, illetve, hogy „képesek” új intim kapcsolatot kötni. Ez a lehetőség abszolút hiányzik a köztudatból, így az végképp, hogy az új kapcsolat rosszul sülhet el – vö. az idős nők sérelmére elkövetett bántalmazásokban az intim partner, ex intim partner megjelenik elég magas arányban elkövetőként (13 illetve 9 %)

Az előforduló bántalmazásformák közül leggyakrabban a fizikai erőszak került regisztrálásra (82%), de ez csak arra engedhet következtetni, hogy még a nyitottabb rendőrök is erre lépnek leginkább. Ezek után az érzelmi bántalmazás, a zaklatás, a kényszerítés és a pénzügyi kifosztás következnek a sorban.

A rendőrséget 77%-ban a sértett értesítette, míg azokban az országokban, ahol jól működő áldozatvédelmi rendszer van, ez az arány csak 1/3. Ez arra utal, hogy nálunk meglehetősen magukra vannak hagyva az idős áldozatok.

Az idős kori párkapcsolati erőszak súlyosbító körülményei közt szerepelnek pl. a válás kockázati tényezői: az életen át felhalmozott vagyon elosztásának nehézsége, a megoldhatatlan lakásproblémák veszélye (ez a „vagyon” gyakran egy 1,5 szobás panellakás). Probléma a nő anyagi függése: a nők iskolai végzettsége ebben a korosztályban még alacsonyabb, a jövedelmük így a nyugdíjuk is alacsonyabb. Egyéni pszichikai tényezők is fennállnak: az esetek 39%-ban játszott közre az alkohol, amit Tóth Olga hazánk egyik legnagyobb társadalmi problémájának tart. (Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az elvonás nem eredményezi automatikusan a bántalmazás megszűnését, ahogyan egy nem bántalmazó férfi részegen sem válik agresszívvá). További pszichikai tényező az elkövető potenciális mentális problémás állapota, pl. a nyugdíjazás utáni feleslegesség érzet és/vagy az életszínvonal csökkenése. Jelentkezhet személyiségzavar, szellemi leépülés, demencia, és kialakulhat egy ápolási helyzet, ami támogató szociális háttér nélkül idegőrlő mindkét fél számára. (Az egy éven belül kezdődő bántalmazások ezen helyzetből adódhatnak.)

A környezet viselkedése szempontjából megfigyelték, hogy a tanúk ezekben az esetekben még inkább vonakodnak vallomást tenni, és az áldozathibáztatás, elkövetőmentegetés e korosztály kapcsán még gyakoribb. A közvetlen környezet nem vállalja fel, hogy az elkövető ellen tanúskodjon: vagy ők is félnek, vagy szerintük az asszony "megrendszabályozása" belefér, „különben is az asszony jobban kiabált.” Gyakori érvelés: a férfi „erélyes viselkedése” elfogadható a nővel szemben, aki „amúgy is nem beszámítható, mentálisan sérült, alkoholista.”

Zolnai Emese (a programban eredetileg szereplő Nyilas Orsolya helyett): a Vodafone TecSOS programját mutatta be (a név a technology + SOS összetételből származik) A Vodafone Hungary Foundation 2003 óta létezik, 27 másik országban van még jelen, 5 tagú kuratórium vezeti a programokat. Az alapítvány eddig 1,3 miliárdot adományozott, 100-120 milliós éves költségvetéssel gazdálkodik. Egyik fő programjuk a Vodafone a Nők Biztonságáért, melyben spanyol modell alapján, a NANÉn keresztül a a TopCop security egy gyufásdoboz méretű azonnali segélyhívót juttat a fenyegetésben élő áldozatnak. Európa-szinten ez a program eddig 30 ezer nőn segített, jelenleg hazánkban 31 készülék van áldozatoknál. A más országokban illetve hazánkban további kerületekben és városokban való bevezetés legfőbb akadálya a nyitottság hiánya a rendőrség részéről, e tekintetben nagyon sok múlik a rendőrkapitány személyes hozzáállásán, nálunk a 9. kerületben indult először. (Az Egyesült Királyságban viszont az egész programot a rendőrség működteti.) Utoljára Írországban vezették be. Szinte mindenhol állami finanszírozás van, ezen dolgoznak hogy itt is megvalósuljon. (A Vodafone általi finanszírozás hosszűtávon nem fenntartható.)

Lásd még Fuxreiter Róber rendőr őrnagy előadását a tavalyi konferenciáról, összefoglaló itt, valamint a program értékelését a http://www.vodafone.hu/docs/vodafone_nokert_jelentes.pdf oldalon.

Az utolsó előadó Gaál Melinda volt az AVON részéről. Aktuális eseményük a „Nemet mondok” 2013 kampány (november 14-25., Facebook-oldal itt.) Céljuk volt többek közt a férfiak megszólítása, így három ismert férfit kértek fel az ügy melletti kiállásra (Geszti Péter, Kiss Gergő, Nagy Ervin). A videók és a Facebook-oldal is igen sikeresnek bizonyult, jelezve a párkapcsolati erőszak egyre szélesebb körű társadalmi elutasítását.

Benyomásaim szerint kevesebben voltunk, mint a tavalyi konferencián, és ez egyelőre igaz a 16 akciónap többi eseményére is – mintha tavaly a Varga István keltette botrány hirtelen megnövelte volna az érdeklődést a téma iránt, ami azonban a közszereplők további súlyosan szexista megnyilvánulásai ellenére gyorsan alább hagyott. Csak remélni tudom, hogy lesz olyan eset, ami annyira felkorbácsolja ismét a népharagot, hogy a szembeszéllel évtizedek óta harcoló szakemberek mögé ismét tömegek állnak be, és ezúttal majd ott is maradnak.

Akkor talán majd, az újságírókkal együtt, Tamási Erzsébet is eljön a konferenciára.

Fotók: NANE