Alexandriai Hüpatia (355–415) filozófus, matematikus

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Alexandriai Hüpatia (355–415) filozófus, matematikus

november 02, 2019 - 21:31
A történelem első ismert női polihisztora.

Alexandriában született (feltehetően) 355-ben, a matematikus Theón lányaként. Egyesek szerint tudásával és értelmével „messze túlszárnyalta saját korának filozófusait”. Apollóniosz és Diophantosz geometriájához írt megjegyzéseket, zenélt, platóni és arisztotelészi filozófiát tanított Athénban és Alexandriában, ahol akadémiát is nyitott, és megjelentetett egy asztronómiáról szóló könyvet. Aszkéta életet élt, kérőit elutasította. 

Hüpatia erényei azonban (bármennyire is keresztényiek voltak) nem csillapították az ellenséges helyi keresztényeket. 412-ben Kürillosz, egy keresztény fanatikus, eretnekvadász és zsidógyűlölő lett Alexandria püspöke, aki 415-ben, húsvét táján a zsidó lakosságra uszította híveit. Emiatt konfliktusba került a helytartóval, Oresztésszel - mire elterjedt a szóbeszéd, hogy biztosan Hüpatia babonázta meg a helytartót. Kürillosz boldogan használta fel ürügynek az egyébként is ferde szemmel nézett, boszorkánynak tartott pogány filozófusnőt.

Egy dühös prédikációja után egyik követője, Péter (János kopt püspök szerint „Jézus tanainak minden szempontból tökéletes követője”) Hüpatia iskolája ellen vezette a felhergelt tömeget. A filozófusnőt lefogták, kagylóhéjakkal megnyúzták, majd tűzre vetették. Megvesztegetéssel gondoskodtak arról, hogy Hüpatia gyilkosait ne helyezzék vád alá. Kürillosz karrierje a katolikus egyházon belül magasra ívelt: szentté avatták. 

Hüpatia műveit gyilkosai elégették, egy levelén kívül semmi sem maradt meg tőle az utókorra. 

Nevét őrzi a Hold egyik krátere, valamint

2009-ben film készült az életéről. 

 

Felhasznált irodalom: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ida Rhodes matematikus (1900-1986)

június 04, 2013 - 06:24

„A Cornellen és a Columbián egyfajta csodagyereknek tartottak, a tanárok rettenetesen elkényeztettek, azt mondogatták, egyike vagyok a legjobbaknak, és mindent megtettek értem. Előfordult, hogy az órarendjüket is megváltoztatták a kedvemért. Akkoriban kórházi nővér voltam. Délutánonként tizenkét órát dolgoztam, így nem tudtam bejárni az előadásokra. Úgyhogy megtörtént, a professzor délelőttre tette előadásait, amit hallgatni szerettem volna. Ezért volt, hogy nem foglalkoztam fizikával és kémiával, mert nem tudtam laboratóriumi gyakorlatokra járni... Szóval, azt hittem, én vagyok a világon az egyik legnagyobb, legkiválóbb matematikus. Amikor az MTP tagja lettem, rájöttem, hogy buta, tájékozatlan teremtés vagyok, aki azt se tudja, mi fán terem a számelmélet ...”

Carrie Derick kanadai botanikus, feminista (1862–1941)

április 04, 2017 - 00:28

Az első kanadai nő, aki egyetemi tanári kinevezést kapott. Clarenceville-ben született, az ottani tanítóképzőt végezte el. Ezután a McGill University hallgatója lett, 1890-ben az alap-, 1896-ban a mesterdiplomát szerezte meg. Ugyanabban az évben ő volt az első nő, akit az egyetem demonstrátorként foglalkoztatott. 1901-ben a bonni egyetemen elkészítette doktori disszertációját, de ezzel járó címet az egyetem nőknek nem adott. Az elkövetkező években a Harvard, a Royal Academy of Science és a Marine Biological Laboratory vendéghallgatója volt.