• Betty Archdale időskorában

Krikett, feminizmus, háború és oktatás: Betty Archdale mozgalmas élete

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Krikett, feminizmus, háború és oktatás: Betty Archdale mozgalmas élete

augusztus 17, 2019 - 22:11

Londonban született 1907-ben, anyja a harcos szüfrazsett Helen Archdale, apja Theodore Archdale katonatiszt, keresztanyja volt. Tanulmányait a Bedales School-ban kezdte, itt tanult meg krikettezni is. Jogi egyetemre járt Montrealban, Londonban és Moszkvában, 1938-ban lett a brit jogászkamara tagja.

Sikeres tanulmányai mellett a sportban is komoly eredményeket ért el, 1934-35-ben ő volt az Ausztráliában és Új-Zélandon turnézó angol krikettcsapat kapitánya.

A háború alatt a haditengerészetnél teljesített szolgálatot, egy akció alkalmával tanúsított hőstettéért megkapta az Order of the British Empire elismerést.

1946-ban Sydney-ben telepedett le, az egyetem lánykollégiumának az igazgatója volt tíz éven át. 1958-ban az Abbotsleigh leányiskola vezetőjévé választották, amelyet nagy sikerrel vezetett. Megreformálta az iskola egyenruháját, a tanmenetet, kibővítette a választható tantárgyakat, bevezette a szexuális nevelést.

1997-ben beválasztották az Australian Living Treasure tagjai közé. 1999-ben az első nők közé tartozott, akik az angol Marylebone Cricket Club tiszteletbeli örökös tagjai lettek. 2000-ben halt meg. Életéről Deirdre MacPherson The Suffragette's Daughter, Betty Archdale: Her Life of Feminism, Cricket, War and Education címmel írt könyvet.   

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Jenny Hirsch német író, újságíró, feminista (1829–1902)  

november 19, 2020 - 00:37

Zerbstben született, a helyi lányiskolában tanult, később önképzéssel bővítette ismereteit. Anyja korai halála miatt a család ellátása az ő feladata volt, csak apja halála után, 1856-ban tudott saját magára gondolni. Berlinbe költözött, ahol J.N. Heynrichs álnév alatt a Bazar című újság munkatársa lett. Ezidőtájt kezdett érdeklődni a nőmozgalom iránt, egyik alapítója volt az Allgemeinen Deutschen Frauenvereins nőszervezetnek, és az Allgemeiner Frauen Zeitung valamint a Deutsche Hausfrauenzeitung  című lapok szerkesztője volt.  

Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda megalapítója (1775–1861)

január 01, 2019 - 00:00
Brunszvik Teréz - Szinay István metszete, 1860 (részlet)

1775. július 27-én született Pozsonyban, nevét Mária Terézia után kapta. Három fiatalabb testvére volt: Ferenc (az ő lánya lesz Brunszvik Júlia), Jozefin és Karolina (az ő lánya lesz Teleki Blanka). Apja, Brunszvik Antal gróf 1790-ben a pozsonyi diétán felszólalt a nőnevelés és az állami lányiskolák szervezése érdekében. Felfigyelt Teréz zenei tehetségére, zongorázni taníttatta, így a kislány már hatévesen zenekari kísérettel közönség előtt eljátszotta Rosetti zongoraversenyét.