Egy sikeres nő a 19. századból: Zirzen Janka

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Egy sikeres nő a 19. századból: Zirzen Janka

február 16, 2019 - 00:20
A 19. századi magyar nőképzés egyik legsikeresebb self-made womanje.

Zirzen Janka - Radóné Hirsch Nelly grafikája, 1889 (részlet)

1824. május 23-án született Jászberényben, anyja bábaasszony volt. Az egri Tóth Terézia-féle neveldében tanult. Korán árvaságra jutott, tizenöt éves korától egyedül tartotta fenn magát. 1840-ben visszatért szülővárosába, és húsz éven át házitanítóskodott családoknál. 

Aztán üstökösszerűen felívelt a karrierje: 1869-ben Eötvös József kinevezte a Budán megnyílt első Magyar Királyi Tanítónő Képezde igazgatójává. 1873-ban megszervezte a polgári iskolai tanítóképzőt. Ugyanebben az évben  Eötvös Józsefnek második próbálkozásra sikerült megszavaztatnia, hogy nők is tagjai lehessenek a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak - az elsők közt választották be Zirzen Jankát., aki 1875-től az Erzsébet Nőiskola élén állt.

1880-ban elindította a Nemzeti Nőnevelés folyóiratot. Tevékenyen részt vett a főváros legkülönbözőbb társadalmi mozgalmaiban. 1885-ben társaival megalapította az idős tanítónők számára otthont adó Mária Dorothea Egyesületet.

Hetvenkét évesen, 1896-ban vonult nyugdíjba. 1904-ben halt meg, sírja a Kerepesi temetőben található. Arcképét is megörökítette.  

Fő műve: 

  • A budapesti m. kir. áll. tanítónőképezde öt évi fennállásának története. Budapest, 1874.

 

Felhasznált irodalom: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



„A nemzet csalogánya”: Blaha Lujza

január 11, 2019 - 20:24

Reindl Ludovika néven született Rimaszombaton 1850-ben. Szülei vándorszínészek voltak, a kislány már négyévesen színpadra állt. Tizenhat évesen házasságot kötött énektanárával, Blaha János színházi karmesterrel, aki tovább képezte, és akinek nevét – noha a férfi négy évvel később tüdőbajban meghalt – egész életében viselte. Debrecenben játszott, majd Bécsben vendégszerepelt. Itt szerződtetni akarták, de ő visszautasította: magyar színésznő akart lenni. A Nemzeti Színházban, majd Budán játszott.