Maybanke Anderson ausztrál tanár, szüfrazsett (1845–1927)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Maybanke Anderson ausztrál tanár, szüfrazsett (1845–1927)

március 31, 2018 - 18:20

Az angliai Kingston-on-Thames-ben született, szüleivel 1855-ben emigráltak Ausztráliába. Sydneyben telepedtek le, édesanyja bíztatására ott végezte el a tanárképzőt. 1867-ben házasságot kötött Edmund Kay Wolstenholme kereskedővel, hét gyerekük született. A férfi alkoholista lett, 1884-ben elhagyta családját. Hogy el tudja tartani a magát és gyerekeit, Maybanke iskolát alapított lányok számára, ahol felkészítette tanulóit az egyetemi felvételire. A modern módszereket alkalmazó iskola hamarosan népszerű lett. Oktatói munkája mellett komoly szerepet vállalt a nőjogi mozgalomban. 1891-ben egyik alapítója volt a New South Wales-i Womanhood Suffrage League-nak, két évvel később megválasztották az egyesület elnökévé. A Women's Literary Society alelnöke volt, 1893-ben létrehozta az Australasian Home Reading Union-t, az egyesület távoli településeken alakított kisebb tanuló/olvasóköröket. A következő évben Woman's Voice címen kéthetente megjelenő lapot indított, melyben a hazai és nemzetközi nőmozgalmak életéről tudósított. A Kindergarten Union elnökeként Woolloomooloo-ban dolgozó anyák gyerekei számára megalapította Ausztrália első ingyenes óvódáját. 1899-ben kötött házasságot Sir Francis Andersonnal, a Sydney egyetem professzorával, aki támogatta a National Council of Women of New South Wales-nél és a University Women's Society-nél végzett tevékenységét. Második férjével bejárták a világot, útibeszámolóit a Sydney Morning Herald közölte. 1927-ben párizsi útjuk során halt meg. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Zoé de Gamond belga pedagógus, író, feminista (1806–1854) 

február 11, 2018 - 15:28
Zoé de Gamond

Brüsszelben született, jómódú értelmiségi, szabadelvű családba. Gondos nevelést kapott, az irodalom és a természettudományok mellett a filozófiával és a politikával is fiatalon megismerkedett. Kezdetben Saint-Simon követője volt, később Charles Fourier lelkes híve lett. Marie de G*** írói álnéven főleg filozófiával, oktatással, feminista témákkal kapcsolatos cikkeket és tankönyveket publikált. Jean-Baptiste Gatti olasz művésszel kötött házassága után néhány évet Párizsban töltöttek. Brüsszelbe való visszatérése után a lányiskolák és tanítőképző intézetek tanfelügyelőjévé nevezték ki.

Ellen Anckarsvärd svéd feminista (1833–1898) 

december 27, 2017 - 00:03

A svéd feminista mozgalom egyik úttörője és vezető alakja értelmiségi családba született. Egyik alapítója volt 1873-ban az első svéd nőjogi szervezetnek, a Föreningen för gift kvinnas äganderätt-nak, melynek titkárává választották. Komoly szerepe volt 1884-ben a legjelentősebb svéd feminista egyesület, a -förbundet megalakításában is, ahol az elnökhelyettesi posztot töltötte be.