Hanna Rydh svéd archeológus, politikus, feminista (1891–1964)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Hanna Rydh svéd archeológus, politikus, feminista (1891–1964)

március 31, 2018 - 18:14

Stocholmban született, az ottani egyetemen tanult művészettörténetet és archeológiát, 1915-ben diplomázott. Végzés után ásatásokon dolgozott Adelsö-ben és Gästrikland-ban. 1922-ben elnyerte a The international federation of university women ösztöndíját. 1924-25 között a francia Musée des Antiquités Nationales munkatársa volt. Már diákkorától kezdve szakmai munkája mellett szociális aktivistaként is dolgozott. Bekapcsolódott a nőmozgalomba is, elnökségi tagja volt a Sveriges studerande ungdoms helnykterhetsförbund-nak. 1938-ban beválasztották a svéd parlament képviselői közé. 1937-49 között a Fredrika-Bremer-förbundet egyesület elnöke volt. 1939-46 között az International Alliance of Women alelnöki, majd 1946-52 között elnöki tisztségét töltötte be. 1936-ban megkapta a legmagasabb svéd állami kitüntetést, az Illis Quorum-ot.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Vágó Eszter régész (1928–1970)

február 23, 2018 - 23:15

Debrecenben született, 1951-ben diplomázott az ELTE-n. A Dunaújvárosi (akkor Sztálinváros) Múzeumban kezdett, és korán bekövetkező haláláig ott dolgozott. Lelkiismeretes és jószimatú tudós volt, a Duna fennsikon végzett ásatásai során avar és magyar telepeket talált, rengeteg római sír és egy középkori város feltárása fűződik nevéhez. Munka közben halt meg. Nevét a Vágó Eszter Múzeumi és Műemlékvédelmi Alapítvány őrzi. 2007-ben posztumusz Pro Cultura Intercisae díjat kapott.

Clara Zetkin (1857–1933), az első szocialista feminista

március 08, 2012 - 11:32

Clara Eisnner 1857. július ötödikén született egy németországi kisvárosban, Wiederauban. 1878-ban osztályelsőként a Von Steyber Institute-ban szerzett tanítói oklevelet, és szeretett volna egyetemre menni, de németországi egyetemek abban az időben nőket nem vettek fel, és külföldön való továbbtanulását pedagógus szülei nem tudták fizetni. 

Alexandra Kollontáj (1872–1952) orosz forradalmár, diplomata, író

március 19, 2010 - 11:15

1872. március 31-én Szentpéterváron születik előkelő, gazdag családban, apja, Mihail Domontovics a cári hadsereg tábornoka. A fiatal lány Oroszországban és Finnországban nevelkedik, sokat utazik, több nyelven beszél, amit később a mozgalomban, majd diplomata karrierje során hasznosít. Fontos szerepe van abban, hogy megismertette és terjesztette hazájában a feminista eszméket, szervezte az orosz nőmozgalmat.