A jómódú, lengyel nemesi származású zadjeli Slachta Kálmán és sárosi Saárossy Borbála hat lánya közül a másodikként született 1884. szeptember 18-án. A kalocsai Miasszonyunk nővérek tanárképzőjében német-francia-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1907-ben szülei három kisebb gyermekükkel anyagi csőd miatt Amerikába vándoroltak, de Margit nem tartott velük. Életre szóló hivatásként érintette meg a keresztény alapú szociális nővédelmi munka, amire Farkas Edith egy beszéde inspirálta. 

Az ő hatására 1908-ban abbahagyta a tanítást, hogy minden idejét a szociális munkának szentelhesse. 1908. nov. 19-én elsőként lépett be a Farkas Edith által alapított Szociális Missziótársulatba, melynek pártfogója Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök volt, aki így vélekedett a fiatal Slachtáról:

Szeretem ezt a finom, gyengéd, zseniális leányt, igazi finom lélek; csak nagyon radikális és az alacsonyabb néposztályok életmódját és szokásait könnyen fölveszi, pl. roppant igénytelen, mindennel beéri, földön is elalszik stb." 

Szociális missziós nővérként tartotta első nagyobb hatású előadásait, pl. az 1909. évi szegedi Katolikus Nagygyűlésen a munkásnők helyzetéről és a magyar katolikus női összefogás szükségességéről beszélt. 1915-től A Keresztény Nő című újság szerkesztője. Az újság neve később Magyar Nő lett, alcíme szerint a keresztény feminizmus lapja. Ezekben rendszeresen publikált a nők érdekképviseletéről és választójogáról.

Üdvözölte a Nemzeti Tanács intézkedését, mely (korlátokkal, de) a nőket is választójoghoz juttatta.

Egyfajta részleges emancipációt képviselt, a szerinte túl radikális polgári feminizmust és a nőt a tűzhely mellé küldő konzervativizmust is elutasította. Úgy vélte, hogy tanulhassanak és otthonon kívüli munkát vállalhassanak a nők is, azonban csak a „nőkhöz illő" pályák megnyitását követelte. 

1918-ban - amikor Farkas a rendkívüli politikai helyzetre való tekintettel engedélyezte a tagok számára a politikai tevékenységet - belépett a Keresztényszociális Néppártba és megszervezte annak nőtagozatát, a Keresztény Női Tábort. Amikor 1920. február 26-án kormányra került a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, a főváros I. kerületében tartandó pótválasztásokon a párt hivatalos képviselőjeként indította. Slachta a március 25-én tartott választáson 5471 érvényes szavazatot szerzett, fölényesen maga mögé utasítva a férfi vetélytársait. Ezzel ő lett Magyarország első képviselőnője.

Első beszédét 1920. április 23-án tartotta. A Népszava másnapi tudósítása szerint

a szocialista nőktől tanult igazságokkal tarkított beszédét a férfi képviselők derülten, tréfálkozva, fölényeskedve fogadták.

Beszélt a gyermekhalandóságról, az anyavédelemről és reményét fejezte ki, hogy a nővédelmi mozgalom a miniszterelnök részéről erkölcsi támogatásban fog részesülni (amire néhány kisgazda sietett megjegyezni: "azt megkaphatja!") Javasolta, hogy módosítsák a munkásnőkre vonatkozó törvényeket, alkalmazzanak női iparfelügyelőket, biztosítsák az anyaság védelmét és adjanak az ipari munkásságnak évente kétheti szabadságot. Kérte a szoptatás rovására elterjedt dajkaság korlátozását, így szorítva rá a tehetősebb nőket is gyermekük anyatejes táplálására.

Az 1920. március 25-től 1922. február 16-ig tartó képviselői tevékenysége alatt összesen 28 beszédet tartott, melyekben 67 problémakört fejtett ki. Képviselőtársai csakhamar észrevették, hogy Slachta nővéren nem lehet gúnyosan vagy fölényesen mosolyogni.

Egyetlen politikai bakijaként támogatta az árdrágító visszaélések ellen a botbüntetés ideiglenes lehetőségét. Később ugyan elismerte, hogy ezzel hibázott, a történelmi emlékezet azonban sokáig méltatlanul csak ezt őrizte meg róla. 

Farkas Edith nem adott engedélyt arra, hogy a következő választásokon induljon. Vitájuk addig fajult, hogy 1923. május 5-én több társával együtt elküldték a Szociális Missziótársulatból. Néhány nap múlva, május 12-én megalakította a Szociális Testvérek Társaságát, amelynek július 15-étől választott főnöknője. Az 1930 és 1932 közötti két évet leszámítva (amikor az angyalföldi városi törvényhatósági bizottság tagja) négy évtizeden át, 1963-ig irányította a kék fátylat öltő nővéreket. Hogy előteremtse a működéshez szükséges anyagiakat, külföldön keresett munkahelyeket a testvéreknek, az USA-ban is járt. 

A 30-as években a munkásnők szervezésén fáradozott, és lapot indított A Lélek Szava címmel, amelyben több, a náci ideológia elleni írása jelent meg. 1937. november 3-án megnyitotta a Katolikus Női Szociális Képzőt, ahol szociális munkásokat okítottak. 1942-től az egész országban úgynevezett világnézeti kurzusokat szervezett, hogy a keresztény értékrend erőteljes közvetítésével ellensúlyozza a hitleri propagandát. 

1940. november 8-án a Keresztény Női Tábor nevében beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében. 1943-ban így ír A Lélek Szavában 

Fogadj szívedre egy munkatáborost, akit a korszellem kizár a testvér-közösségből.

1941-ben a harmadik zsidótörvény ellen szólalt fel.

Egyházunk tanítása alapján nem azonosíthatjuk magunkat azzal a felfogással, amellyel a jelenlegi magyar törvényhozás a zsidóság visszaszorításának ügyét intézte."

- írja Serédi Jusztinián hercegprímáshoz címzett levelében.

1941-ben a kőrösmezei, később a szlovákiai deportálások ellen tiltakozott. Személyesen Pozsonyba utazott, hogy meggyőződjön a helyzetről. Az ott tapasztaltakról így írt: 

A város képe ezen körülmények között – lehet mondani – pokol. Ezen pokolnak egyik kitevője az a körülmény, hogy mialatt a zsidó embertömegek jogfosztottan mindennek ki vannak szolgáltatva és kétségbeesetten küzdenek, azalatt a keresztények tódulnak a templomokba, de nem nyújtanak védelmet a szerencsétlen kiszolgáltatottaknak és buzgón szívják magukba gyűlöletnek mérgét, melyet egy rendszeres és átgondolt propaganda maximális módon injekcióz beléjük.

Nem nyugodott, amíg ki nem eszközölt egy pápai kihallgatást, melynek eredményeként XII. Pius pápa utasította a hét szlovákiai püspököt, hogy tiltakozzanak az államelnöknél és a miniszternél, valamint elrendelte, hogy Szlovákia összes templomában tiltakozó pásztorlevelet olvassanak fel az 1943. február 8-án bejelentett „teljes zsidótlanítás" ellen. Mindezek eredményeként a deportálás elmaradt. 

A Szociális Testvérek mintegy ezer zsidót mentettek meg, rendházukban bújtatva őket, köztük Gyarmati Fannit, Heltai Jenőt és Márkus Anna festőművészt. 

A második világháború után visszatért a politikai közéletbe. Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon pártonkívüli jelöltként a Polgári Demokrata Párt listáján került ismét a parlamentbe. Az 1947-es választásokon a Keresztény Női Tábor programjával jutott mandátumhoz. A makacsságig hű maradt korábbi nézeteihez, még keresztény képviselőtársai is az idejétmúlt klerikalizmus képviselőjének tartották, politikai tevékenysége fokozatosan ellehetetlenült. 1947. október 28-i beszédében bírálta a Szovjetuniót és Jugoszláviát, ezért 60 napra kizárták az Országgyűlésből. Utolsó parlamenti beszédét 1948. június 16-án tartotta, szenvedélyesen ellenezve az egyházi iskolák államosítását. Miután a képviselőtársak a törvényt megszavazták, az ülést bezáró himnusz éneklésekor tüntetőleg ülve maradt, ezért a mentelmi bizottság kétszer hat hónapra kizárta az Országgyűlésből.

A letartóztatás elől 1949 januárjától a domonkos nővérek zárdájában rejtőzködött, majd a június 22-ről 23-ára virradó éjjel Ausztriába, onnan pedig az az Egyesült Államokba távozott. Az emigrációból Nemes Margit néven levelezett Magyarországra, Nemes Borbála néven pedig a Szabad Európa Rádióban szerepelt. 1974. január 6-án halt meg.

Halála után 11 évvel Izrael állam a Világ Igaza kitüntetést adományozta részére. A Szociális Testvérek Társasága jelenleg is létezik. 

2021. december 7-én került sor Slachta Margit újratemetésére a budapesti Fiumei úti sírkertben. 

Felhasznált irodalom: