„Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!” – Kéthly Anna élete és munkássága

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

„Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!” – Kéthly Anna élete és munkássága

szeptember 20, 2009 - 13:37
Véleményem szerint az igazi baloldali megújulásra Kéthly Anna öröksége nélkül nem kerülhet sor. Szomorú ténye oktatási rendszerünknek, hogy munkássága nem tananyag a legtöbb középiskolában. Hitével, bátorságával, eltökéltségével mindenkinek példát mutat.

1889. november 16-án született Budapesten. Szülei munkások voltak, de mind a kilenc gyermeküket tanítatták. Anna, hogy segítsen, hamar dolgozni kezdett iskola mellett. Elvégezte az elemit majd a polgárit is. Tanult gyors- és gépírást, majd könyvelői szakvizsgát szerzett. 1905-ben kezdett a Tolnai Világlapjánál, 1907-től Kassán magántisztviselő különböző cégeknél, ekkor lép be a frissen alakult Tisztviselői Szakszervezetbe. A szakszervezeten keresztül ismerkedett meg a Szociáldemokrata párttal, majd belépése után hamarosan a nőtagozatot szervezte ujjá. 1913-tól szakszervezeti tag, 1917-től a Magyarországi Magántisztviselők Országos Szövetsége (MMOSZ) női tagozatának titkára és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) tagja volt. Az 1918-as őszirózsás forradalmat üdvözölte, viszont a Tanácsköztársaságot elutasította, elsősorban annak erőszakos intézkedései miatt. Humanista szellemét és igazságérzetét mélyen sértették a Vörös brigádok, és Lenin-fiúk cselekedetei.

1919 októberében bekerült az MSZDP Központi Nőszervező Bizottságába, a nőmozgalom egyik vezetője lett. Meggyőző fellépésével tekintélyt és befolyást szerzett, 1922-től 1948-ig a pártvezetőség tagja, és országgyűlési képviselő volt. A róla elterjedt mondás szerint

"Egyetlen férfi van a parlamentben - az is nő".

A Tisztelt Házban 1944-ig elmondott csaknem ezer beszéde, felszólalásai színvonala és keménysége révén a szociáldemokratákkal szembenálló képviselők tiszteletét is kivívta. Említsük meg, hogy a rendszerváltás utáni kormányokban, a női képviselők talán csak közösen múlták felül ezt a számot. Akkor is csak számban, és –kivételektől eltekintve- nem minőségben. Szilárd műveltsége messze kiemelte őt a kortárs politikusok nagy része közül. Tucatjával kapta a halálos fenyegetéseket, amikre csak ezt felelte:

Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!”.

A két világháború között főleg szociális kérdésekkel foglalkozott. A politikusok közül talán egyedüliként ismerte fel a magyar társadalom szétszakadásából eredő hibákat. Rendszeresen utazott vidékre, ezért első kézből számolhatott be azokról a csaknem feudális viszonyokról, melyek ekkor jellemezték az ország egyes részeit. Az 1930-as évek második felétől fellépett a német orientáció, a szélsőjobboldali törekvések és a zsidótörvények ellen.

A második világháború idején elutasította a kommunista párt népfrontpolitikáját, az MSZDP és a polgári ellenzék összefogásának szükségességét vallotta. 1943-ban szerepet játszott a Független Kisgazdapárttal kötött parlamenti együttműködési megállapodás létrehozásában. 1943-44-ben Peyer Károllyal közösen tárgyalt az angolbarát polgári politikusokkal a háborúból való kiválás lehetőségeiről. Nem hitt semmiféle diktatúrában, teljes szívével demokrata volt. Látta mire képes az egyeduralom, nevezzék azt bárminek is.

A német megszállás után kénytelen volt illegálisan folytatni tevékenységét. A nyilasok feketelistáján az elsők között szerepelt, akiket el kellett távolítani a magyar politikából és lehetőleg az élők sorából, ezért a hatalomátvételüket követő időszakban Nógrád megyében bujkált.

1945 februárjától Budapesten pártja külpolitikai és nemzetiségi osztályának vezetője, a politikai bizottság tagja és a szociáldemokrata Világosság című lap felelős szerkesztője lett. 1945 novembere és 1947 júliusa között a nemzetgyűlés, 1947 szeptembere és 1948 februárja között az Országgyűlés alelnöke, egyúttal pártja intézőbizottságának elnöke volt. Az SZDP egyik legnagyobb tekintélyű vezetőjeként a pártegység megőrzése érdekében centrumpolitikát folytatott, célja a politikai szabadság, a többpárti parlamenti demokrácia és pártja önálló arculatának a megőrzése volt.

Ellenezte a két munkáspárt egyesülését, ezért 1948. február 18-án puccsszerűen kizárták a pártvezetőségből, március 7-én a pártból is. Bár Kéthly Anna ettől kezdve a közélettől visszavonultan, szinte házi őrizetben élt, 1950. június 9-én az Államvédelmi Hatóság koholt vádak alapján letartóztatta. Hosszú, ítélet nélküli fogva tartás után, zárt tárgyaláson a Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés és kémkedés vádjával 1954. január 20-án életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Az év november 19-én - részben a nemzetközi tiltakozás, főleg a brit Munkáspárt közbenjárásának hatására - egyéni kegyelemmel szabadult, de rendőri felügyelet alatt maradt. Politikai ellenfelei féltek tőle. Féltek felkészültségétől, nyugodt hangjától, kifinomult monarchiabeli stílusától, és egyszerűen attól, hogy mindjüknél okosabb volt. Tudták, nyílt vitában esélyük sem lenne, ezért inkább ellehetetlenítették.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején részt vett a Szociáldemokrata Párt újjászervezésében, október 31-én a párt elnökévé választották. Egy pillanatig nem habozott pedig pontosan tudta mi lesz, ha elbuknak. November 1-jén elutazott a Szocialista Internacionálé bécsi ülésére, hogy nyugati támogatást kérjen a demokratikussá váló Magyarország számára. 2-án - távollétében - a Nagy Imre-kormány államminiszterévé nevezték ki, a szovjet intervencióról a hírt 4-én Bécsből hazafelé, Sopronban kapta.

Miután visszatérése kétszer is meghiúsult, New Yorkba utazott, hogy tájékoztassa az eseményekről az ENSZ Biztonsági Tanácsát, s emigrációba kényszerült. 1957. január elején Strasbourgban részt vett a Kádár-rendszerrel szemben álló Magyar Forradalmi Tanács megalakításában, amelynek elnökévé választották, s a még ugyanebben az évben létrejött Szabad Magyarország Nemzeti Képviselete nevű emigráns szervezet elnöke is lett. 1957-ben Belgiumban telepedett le, részt vett az ENSZ magyar bizottsága jelentésének elkészítésében, amely kiállt az 1956-os forradalom ügye mellett. 1958-tól az MSZDP emigráns szervezetének elnökeként sokat utazott, mindenhol fellépett Magyarország szabadságának visszaszerzéséért, a kommunista elnyomás ellen. 1957-1963 között szerkesztette a Londonban kiadott Népszavát, 1970-től 1973-ig a Szociáldemokrata Szemle alapító szerkesztője volt. 1973-ban vezetésével dolgozták ki a Szociáldemokrata Alternatívát, az emigráns szociáldemokrata párt új programját. Brüsszelben a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének Szolidaritási Alapjától kapott segélyekből élt.

Utolsó éveiben hazavágyott, de hiába: a magyar szociáldemokraták karizmatikus vezetője 1976. szeptember 7-én hunyt el a belgiumi Blankenbergében. Hamvait 1990. októberében hozták haza, és november 3-án Budapesten a 301-es parcellában helyezték örök nyugalomra. 1994. július 7-én jogilag rehabilitálták, tavaly domborműves emléktáblát avattak egykori Pozsonyi úti lakóháza falán. Munkássága és erkölcsi nagysága Deák Ferencéhez mérhető.

Véleményem szerint az igazi baloldali megújulásra Kéthly Anna öröksége nélkül nem kerülhet sor. Szomorú ténye oktatási rendszerünknek, hogy munkássága nem tananyag a legtöbb középiskolában. Hitével, bátorságával, eltökéltségével mindenkinek példát mutat.

 

Felhasznált irodalom: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Szabóné Nogáll Janka író (1861–1924)

október 13, 2017 - 14:22

Gyulán született törvényszéki bíró lányaként, 1876-ban Nagyváradon szerzett tanítói oklevelet, de végül sosem tanított. 1878-ban jelent meg nyomtatásban első elbeszélése, írásait rendszeresen közölte a Fővárosi Lapok, a és a Magyar Népvilág. A Divat Szalon és a Háztartás című lapok szerkesztője volt. 1891-ben beválasztották a Petőfi Társaság tagjai közé.  

Dolores Ibárruri spanyol politikus (1895–1989)

december 25, 2017 - 22:40

A spanyol polgárháború legendás alakja szegény, sokgyerekes családból származott. 15 évesen varrónőként kezdett dolgozni, később szakács lett. Mivel családja nagyon vallásos volt, kis híján apácának állt, végül azonban férjhez ment egy szakszervezeti aktivistához, és maga is elkezdett érdeklődni a szocialista mozgalom iránt.

Forgács Hann Erzsébet szobrász, festő, grafikus (1897–1954)

április 03, 2018 - 17:22

Budapesten született, a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiát és művészettörténetet hallgatott. 1925-től  Kisfaludi Strobl Zsigmond volt a mestere. 1927-ben Párizsba ment, ahol az Académie des Beaux-Arts tanulója volt, ott volt első kiállítása is a Salonban. Egyik alapító tagja volt az Európai iskolának. A harmincas években az ún. „harmadik szobrásznemzedék” tagjaként tartották számon. Munkáival rendszeresen szerepelt a KUT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításain, hazai és külföldi galériákban, több egyéni kiállítása is volt.