Dolores Ibárruri spanyol politikus (1895–1989)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Dolores Ibárruri spanyol politikus (1895–1989)

december 25, 2017 - 22:40
"Nem törnek át!" - A spanyol polgárháború legendás alakja Dolores Ibárruri.

A spanyol polgárháború legendás alakja szegény, sokgyerekes családból származott. 15 évesen varrónőként kezdett dolgozni, később szakács lett. Mivel családja nagyon vallásos volt, kis híján apácának állt, végül azonban férjhez ment egy szakszervezeti aktivistához, és maga is elkezdett érdeklődni a szocialista mozgalom iránt.

1918-ban jelent meg első cikke, amelyet már a La Pasionaria ("golgotavirág") néven írt. Két évvel később alapító tagja volt a spanyol kommunista pártnak, 1936-ban képviselővé választották. Remek, szenvedélyes szónok volt, sokak szerint a huszadik század egyik legjobbja. Csatakiáltása, a No pasarán! (nem törnek át) a köztársaságpártiak jelszava lett. Másik híres jelszava:

Inkább állva meghalni, mint térdelve élni!

Franco győzelme után a Szovjetunióba menekült, csak a diktátor halála után, 1977-ben tért haza. Visszanyerte régi helyét a parlamentben, de betegsége miatt erről később lemondott. Hat gyermeke közül csak kettő érte meg a felnőttkort. El único camino címmel 1962-ben publikálta önéletrajzát, mely magyarul Az egyetlen út címmel jelent meg. 

Dolores Ibárruri

Szobra Glasgow-ban

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Slachta Margit szerzetes, politikus, feminista (1884 –1974)

december 28, 2016 - 00:01

A jómódú, lengyel nemesi származású zadjeli Slachta Kálmán és sárosi Saárossy Borbála hat lánya közül a másodikként született 1884. szeptember 18-án. A kalocsai Miasszonyunk nővérek tanárképzőjében német-francia-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1907-ben szülei három kisebb gyermekükkel anyagi csőd miatt Amerikába vándoroltak, de Margit nem tartott velük.

Maria Baers belga politikus, szakszervezeti vezető, feminista (1883–1959) 

szeptember 20, 2019 - 01:26

Antwerpenben született polgári családból, szülei halála után ő nevelte fiatalabb testvéreit. A brüsszeli egyetemen filozófiát, a svájci Friborgban szociológiát hallgatott. 1908-tól a munkásnők helyzetének a javításán dolgozott szociális munkásként Antwerpenben. Szakszervezeteket alapított a különféle szakmákban dolgozó nők érdekeinek képviseletére. Egyik alapítója és vezetője volt 1912-ben az Algemeen Secretariaat der Christelijke Vrouwenvakverenigingen van Belgie-nek (belga katolikus női kereskedelmi szakszervezetek egyesülete).

Hedda Heuser-Schreiber német orvos, újságíró, politikus (1926–2007) 

október 15, 2017 - 00:00

Kölnben született, nevelőapja az FDP (Freie Demokratische Partei) egyik alapítója volt. Münchenben és Düsseldorfban járt egyetemre, 1951-ben kapta meg orvosi diplomáját, Kölnben, majd Bergisch Gladbachban praktizált. Rendszeresen publikált és televíziós előadásokat is tartott, témái az egészségügy, a szociális problémák és a nők helyzete volt.  1973-ban megválasztották a  Deutschen Ärztinnenbundes elnökének. Fiatalkorától aktivan politizált, 19 évesen lett az FDP tagja. 1958 – 1962 között Bensbergben a városi tanács tagja volt.